A családok éve, ja

Még ki sem hűlt a fideszkdnp képviselő-organizmusok segge, amellyel végighallgatták vezérük náci dumáját, tenyerük még zsibbadt az ütemes tapsolástól, és testük őrizte a szervilizmus soha nem érzett, hatalmas kéjét, de már munkához is láttak, hogy boldogságba és bőségbe lökjék az egész nyüves világot, s benne kiemelten saját magukat.

Reggelig kitartott az évértékelő mámora, és katzenjammer sem mutatkozott a gyomrokban, tehát totális volt a haligali, amikor az AVM (A Város Mindenkié) csoport ideáját lökte eléjük pár nyüves, tetves ellenzéki az ország rothadó házában arról, hogy a kilakoltatástól fenyegetett gyermekes családok elhelyezése legyen kötelessége az önkormányzatoknak, hogy ne az utcán nőjön fel egy nemzedék.

Ez olyan piszok a gépezetben, amire nem érkezett meg a sorminta a pártközpontból egyrészt, másrészt pedig sorosista civilek ajvékolása csupán, akik örüljenek, hogy luk van a seggükön, nem, hogy itt esetleg megfagyó kisdedek miatt verik a nyálukat. Hová vezet ez? Leszavazták a törvénymódosító javaslatot tehát, elsősorban azért, mert nem mutatkozik hozadéka az urnáknál, meg, mert a „Családok éve” van, elsősorban azért.

Most erre a „Családok éve” rigmusra verik a nyálukat. Ennek már saját honlapja is van, amelyről megtudható, hol, mikor rendeznek ennek jegyében zsákban futást, lepényevést, hol lesz hejehuja vigalom, nyenyerészés és Barbie-babák nyalogatása, mint a rózsaszínű magyar családok időtöltésének eszenciája, valamint az ezekre szánt pénzek baráti zsebekbe lapátolása. Ez a vezérlő elv leginkább.

Még az őszön sürgősségivel fogadták el ugyanezek a képviselők, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását április harmincadikáig, hogy a szavazósdi révületét utcán síró maszatos, porontyok meg ne zavarhassák. Ha ez lezajlott, és eldőlt, hogy újabb négy évig dolgozhatnak inuk szakadtáig a népért, akkor már mehet mindenki Isten hírével a picsába. Még azt is megmondják neki, hogyan.

Az ilyen magatartást úri szalonokban cinizmusnak hívják, én, a magam egyszerű, paraszti módján ótvaros ganyéságnak nevezem inkább, de ahogyan tőlük sem várható irgalom, ilyet én sem adok. Lehet itt azon verni a nyálunkat, hogy mit hebegett Orbán vasárnap, totálisan érdektelen, mert ezt meg csinálja. Földönfutóvá tesz családokat, és a füle zsíros cimpáját sem mozgatja érettük.

Persze csodálkozni ezen nincs mit, az ilyen családok annyit is érnek. Nem passzolnak bele a fasiszta ideálba, amely vak komondorok árnyékában szül, anya főz, apa olajtól iszamos kézzel dolgozik, vasárnap pedig nem bótba mennek, hanem templomba, ahol a plébános nemcsak azt mondja el nekik, kire szavazzanak, hanem, hogy mikor lehet toszni, azt is.

Az alapszar 2013-as módosítása úgyis rögzítette, hogy a jólfésült, világos ballonban mosolygó egyedek, papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet elegye tekinthető családnak, mindenki más meggebedhet. A fideszkdnp szerint ezen a halmazon belül még azok is, akik rosszul osztják be a közmunkás bért, vagy mert a kósalali szerint elisszák.

Mindenki deviáns, aki kicsit is kilóg a sorból, de így volt ez Berlinben és Rómában is anno, és, amíg a fiúk Sztálingrádnál hűsöltek, a fölnyírt fejű dagadt árja utánpótlás élvezte a Párt jótékonyságát, és önfeledten pancsikolt a langymeleg húgyban. Aztán leszakadt az ég.

Itt minálunk is, aki a Párt előírásai szerint szaporodik, az a vezér kimondhatatlan kegyeit élvezheti. Nem is győzte ezt sorolni Hollik et., aki megkezdte a kampányát az V. kerületben, és máris előre mutató javaslatot tett a helyieknek. Azt kérte a belvárosi önkormányzattól, hogy a kerület megújuló játszótereire tegyenek úgynevezett baba-mama padokat, hogy kulturáltabb körülmények között tehessék tisztába kicsinyeiket az édesanyák.

Ettől viszont – már bocsánat – én szarok be, és nem a kölkek. Itt körbeértünk ugyanis, hiszen ebben a konstellációban nem lehet eldönteni, kire is gondolt a költő. Azokra-e, akik a kilakoltatás után másutt nem is tudnák kimerni a szarból a kisdedet, mert annyit is érnek, vagy a decens esztergályos főnemes elvtársakra (by: Fejes E.). A két halmaz nem találkozik ugyanis, sőt, mondhatni, rohadt messze van egymástól.

Az életre gyenge egyed nem érdemel törődést a keresztény úriemberek szerint, ezért hozzájuk csak egypontos használati útmutató jár: ne szavazz rájuk a világért sem. De télleg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!