Vajonnyilatkozat

Ott ült a konyhaasztalnál Orál Vigyor, a Fületeket Is Dafke Ellopom Szutykok párt mindörökké elnöke. A lebukó Nap csalfa fénye rávetítette stadionja árnyékát a járólapra, a madarak fütyörésztek, és a budi sem volt túl szagos. Minden adott volt az idillhez, Vigyor tokája mégis remegett, szája szélét nyalogatta és rágta a tintaceruzáját.

Véreres szemeit egy papírra meresztette, amelyre girbegurba betűkkel ezt írta órákkal ezelőtt: „…Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem…” Itt viszont elakadt, amikor kopogásra riadt, ólommellényéhez kapott ijedten, de csak Takony Álság lépett be, a mindenes, akit mindenki ismert, de senki sem tudott róla semmit.

Orrából fehéres lé szivárgott, de nem takony volt, bár úgy szítta vissza, mintha az lenne, és olyan üveges volt a szeme, mint a helyi juhásznak az osztrák nyugdíjassal való randija után.

– Mit dolgozol, édes gazdám? – Tette fel a kérdést, és leffentett egyet a nyelvével.

– Töltögetem, ezt a nyilatkozatot, azt kell benne elhazudnom, hogy vajon mim van, ilyen szar vajonyilatkozatot akarnak má’megin’, de csak idáig jutottam – Ezzel Takony elé fordította a papírt, aki erősen nézte, mozogtak az ajkai, ahogyan betűzte a kaparást, majd földerült a képe.

– Tökkéletes, tökkéletes – így jött ki belőle az újabb lefety -, nem gondoltál ezzel a vénával verseskötetre?

– Gondolt a rosseb, ezt nem én, hanem a nagy költő írta, azt hiszem a Bayer, de nem ez a baj. Mondani kéne valamit a földekről, szőlőkről, kastélyokról, bankbetétekről, bár ezek a komondor nevén vannak, a számlakivonatok meg a hátizsákban, de mit lehessen tudni. Most is utánam jött Bécsbe pár firkász, de nem volt ott az én jó bajuszosom, hogy kitiltsa őket, és minden hülyeséget kérdezgettek. Majd a kamarával lerendezem a szemeteket, de ezt most ki kell tölteni.

– Van valami a neveden, én jótevőm? – szipogta a fehér anyagot az orrában Takony.

– A rossebeket. Minden a Hétsávos Kőris nevén fut, nekem még autóm sincs, se pénzem, semmim, csak ennek a konyhának a fele. Bécsbe is vonattal kellet utaznom, legalább látta a sok ökör, hogy csak értük élek ilyen nincstelenül is, de nem akarják elhinni, hogy koldus vagyok.

– Már ne haragudj, én jótevőm, de ha az öltönyödre néznek, azt hiszik, hogy a sarki kukából pecáztad ki. Ezekkel a báva hülyékkel, akik a kezedet csókolgatják, nincs is baj, de azért idegenbe ilyenben menni nem zsenánt kicsit? – ilyeneket mondott nagy merészen Takony, mert nem gondolta végig, mi történt Sinista Kanossal, amikor kinyílt neki a csipája.

– A hanyatló Nyugatnak tök mindegy – erősködött Vigyor -, egyelőre azt is elnéznék, ha ágyékkötőben mennék oda, a töketlenek, Keletre meg ez is jó. De hagyj most a divattal, azt mondd meg, mi legyen ezzel a vajonnyilatkozattal.

– Így jó, ahogyan van.

– Ez az egy mondat?

– Ez. Tömör, velős, költői, érezni rajta a lelked lüktetését. Meg, én jótevőm – így dörgölőzött Takony – hát nem bekaphatja amúgy is az összes liberálkomcsi köcsög?

– Végül is, ahogy mondod, kedves Álság, ahogy mondod. Mind bekaphatja. Sorosista féreg az összes, meg a nyolcmillió retyerutyájuk, az is. – ezzel tett pontot a dilemmára Vigyor – Kérsz egy kis házi főzésű kisüstit kolbásszal?

– Nem, én jótevőm – mondta Álság, Vigyor pedig nyakába kötötte a partedlit, ki tudja miért?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Vajonnyilatkozat
  1. Istvan Erdos szerint:

    Lehet emlékszik a mesére, hogy álruhában kell járkálni a birodalmat; de valahogy nem megy a dolog… a vigyort mindig könnyű felismerni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!