Szúnyogtempó

Mint az nem brit, hanem usákos tudósok élénk vizsgálata nyomán kiderült, a szúnyog felettébb bölcs állat, bár egyesek nem átallanak őt vérszívó kis mocsoknak titulálni. Hozzáállás kérdése az egész.

A zümmögő kis szemétláda annyira okos, hogy képes elkerülni a veszélyes embereket, akik őt le akarták csapni egy vonalkódos alsógatyával verejtékükben feredőzve. A szúnyog ezt szag alapján megjegyzi, és onnantól messzire kerüli a neki ártani akaró kétlábúakat. Legalábbis ezt állítják a nem brit, hanem tengeren túli félnótások, bár az én tapasztalatom mást mutat.

Viszont arra is rá kell jönnünk mindezek után, hogy Orbán Viktor is rendelkezik minimum egy szúnyog összes tudásával, legalábbis, ami a neki ártani óhajtó emberek nagy ívben való elkerülését jelenti. Ilyenek azok az újságírók, akik még kérdezni akarnak tőle, mint az tudvalévő. Őket kiszagolja, és eliszkol előlük.

A maga képére formált magyar földön futnia sem kell, a közelébe sem mehetnek, idegen tájakon viszont kénytelen a mikrofon mögé állni, és várni a szaros gatya suhintását. Így volt ez Bécsben is, ahová képesek voltak utána menni mindenféle firkászok, és ott feltenni neki a kérdést, mi a véleménye a drágalátos veje, és az OLAF harmonikusak éppen nem mondható viszonyáról.

Üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Ez volt a válasza neki, és az a hülye, aki ezen meglepődik. Már bimbózó diktátor korában sem foglalkozott szőlőügyekkel, székházügyekkel, aztán nőügyekkel sem, és még lehetne sorolni, mi minden nem érdekli őtet látványosan, amikből kibukhatna, mekkora ótvar is minden magyarok vég nélküli miniszterelnöke.

Tanítómestere is volt. A mára ábrándosan megszépült korból, amikor az azóta feltrancsírozott Dávid Ibolya mondta kislányos zavarában a náci ügyekről, hogy ő nem ért a focihoz. Boldog békeidők.

Akkoriban még nem tombolt a permanens harc, ami most viszont igen. A bécsi látogatás okán az olyan kitartott és fölhizlalt újságimitációk, mint például a Prostisrácok, meg a többi ribanc azzal jöttek elő, hogy a vezérük ott a messzeségben harcol az Ausztriában dolgozó magyarokért. Ehhez képest ez volt a szöveg:

Tisztességes eljárást kért Orbán Viktor kormányfő az Ausztriában dolgozó magyaroknak az osztrák családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Harcolni fogunk ezért – mondta. A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt “mi tudomásul vesszük” – közölte.

Egy bekezdésen belül ilyen látványosan tökön szúrni magukat kevesen tudják, ez azért új. Mert egyrészt ott van a lohadt tökű kiskakas, aki egy fél mondatban harcol, amit aztán címmé lehet emelni a magyar hülyéknek, két sorral lejjebb viszont a nyuszi, a nyuszkó, aki Brüsszelhez utalja a döntés jogát, amit majd lehajtott fejjel tudomásul vesz, miközben itt a kék plakátjain vicsorog.

Tudtuk, hogy szemét meg aljas, megminden, de, hogy ennyire látványosan beszari köcsög, az némileg új, bár nem annyira. Ellenben kurvára lehangoló. Az itthoni böszmék viszont gyártják belőle a rendíthetetlen ólomkatonát, és tisztára Churchillt álmodnak bele. Mert a vén piás szivaros ilyeneket mondott, mint az tudvalévő:

„…harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat…”

Valami ilyesmi kép él a tudatlanokban, amint egyetlenünk áll a vár fokán, tokája lobog a szélben, és szembeszáll az elemekkel, akik a drágalátos népe valójában. Közben meg függöny mögül lesve várja, hogy tiszta legyen a terep, és indulhasson a budija mellé fakardozni.

Azt hiszem, elnézést kell kérnem a szúnyogoktól, hogy Orbánhoz hasonlítottam őket. Méltatlan volt velük szemben, mert amíg ők karakán manusok, ez a miénk csak körömpiszok. Vagy inkább ázalékállatka vagy ilyesmi. Nem tudom, ez sértő-e most épp Az ázalékállatkákra gondoltam, természetesen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!