Állampártunk, pártállamunk

Kiderült most például – mindig kiderül valami -, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda tizenegy milliárdot adott – megint – egy haveri reklámcégnek, amelyik szügyig benne volt a sorosozásban, további szíves elkúrásra. Van ebben valami nóvum minálunk? Semmi se, mondhatnánk, hogy nincsen itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Nem oszolunk.

Szeszt olyat találtak az utalásra, hogy „az ország ellen most már hetedik éve folyamatos lejárató kampány van, a magyar kormánynak is élnie kell azokkal az eszközökkel, amelyek ezt ellensúlyozzák”. Ez se új a Nap alatt. Viszont K. Z., a CEU-n pallérozódott kormányszófosó azt is mondta, nem meséli el előre, mi születik majd ebből a pénzből, milyen mocsok, mert jönnek a választások, az ellenség megtudja, és reagál.

A kormány nem tájékoztat, a kormány agitál.

Mert mindezzel K. Z. hallgatólagosan bevallotta, hogy a kormány a választási kampányra gyúr, holott ilyeneket pártok szoktak tenni. Végül is, a kormány ezzel a kis apróval beszáll a Fidesz kampányába, és az ÁSZ néma lesz megint. De már ezt sem kéri számon az ember, csak leírja ide a füzetébe, hogy majdan a tekintetes bíróság is láthassa ítélethirdetés előtt.

Nem először látjuk és tapasztaljuk, hogy párt és kormány közt már semmilyen határvonal nincsen. A Fidesz, és ami vele egylényegű, a KDNP szépen kéri a kormányt, hogy csináljon már megint valami hülyeséget, a kormány pedig megteszi. A párt pedig azt kéri, amit Orbán összehagymázol, tehát nem a kormányfő kormányoz, hanem a párt, közben meg mégis Orbán.

Ez valami katyvasznak tűnik, és mégsem az, hanem jól bejáratott rendszer, amelyet állampártnak neveznek egyfelől, pártállamnak más megközelítésből, és diktatúrák jellemzőjeként írja le a szakirodalom.

Ez pedig ilyeneket is mesél nekünk:

A pártállam olyan speciális formája a diktatúrának, ahol a hatalom gyakorlásában kiemelkedő szerepe van egy, a többpárti demokrácia pártjaihoz egyes külső jegyeiben hasonló szervezetnek. Az állampárt részvétele a hatalomgyakorlásban történhet közvetve, amikor a párt az állami szervekkel szervezetileg és a működésében szorosan összefonódik, vagy közvetlenül, amikor a párt az állami szerveket saját szerveivel helyettesíti, illetve azok feladatkörében önállóan jár el.

Az állami és a pártapparátus nemcsak egybeépül, hanem a döntési hatáskörök gyakran tisztázatlanok, és kialakul a törvényesség egyoldalú, az adott párt érdekeit szolgáló szűkítő értelmezése.

A pártirányítás ugyanis valamennyi hatalmi ágban, a törvényhozásban, a végrehajtásban és az ügyészségi szervezetben, de még az igazságszolgáltatásban is érvényesül. A törvényhozás pártirányítása a választási rendszer törvényi szabályozása alapján válik lehetővé. Önmagában a többpártrendszer nem zárja ki az adott hatalomgyakorlás pártállami rendszerét.

Hol járunk vajon?

Hát, a Kárpátok alatt, polgártársak, holott a fönti pár sort az NDK-ról modellezték. Azt is tudom, hogy ezzel sem mondtam semmi újat, meg azzal sem, ha rámutatok újólag, Orbánnak az a diktatúra tetszik, amelyet ő működtet.

Viszont elárulok egy titkot így, visszahajtva a lap felső sarkát. Úgy szoktam dolgozni, hogy a napi kínálatból kiemelek egy mocskos elemet, és azt közelre tartva, ki és beforgatva levonom az általánosítást, hogy ez, amiben élünk, egy ganyéhalom, mert ilyenné tette a féleszű Orbán. Mindeközben olykor-olykor indulatba is szoktam jönni, és káromkodok, meg fütyörészek. Máma ezt teljesen hideg fejjel abszolváltam, és meg is lett az eredménye.

Amit találtam, még szarabb így összegezve, mint gondolhattuk volna. Viszont talán sikerült megmutatni, hogy az ember nem jókedvében ordítozik a dolgos köznapokon, hanem, mert látja, mivel áll szemben, ezért nincs érkezése dudorászni. Mint hamvas ifjúságában is, ami rohadt régen volt ugyan, de mégis itt van újra, csak mocskosabban, szemetebbül, aljadék módon. Tehát töményebben.

Róna Péter is hisztizik az ATV-ben, hogy juj, ha nem vigyázunk, diktatúra lesz. Nem lesz, van: fasiszta-kommunizmus, J. A. terminológiájával, nincsen ezen takargatni való.

Csak most, hogyan tovább? Döntsetek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,
5 hozzászólás “Állampártunk, pártállamunk
  1. Istvan Erdos szerint:

    Dönteni könnyű, de (komolyan kérdezem) hogyan tudnék neked is segiteni ilyen messziről (‘down under’)?

    • rezeda szerint:

      A szándékért köszönet, de rajtam nem kell segíteni, az országon kéne. Krónikáim is erről szólnak, üdv.

  2. Jane Doe szerint:

    No, és tudunk mi találni itt fehérek közt egy európait? 🙁

  3. Kovács János szerint:

    Akkor lenne látnivaló ha elkezdenének oszlani.

  4. cyr45 szerint:

    Vaclav Havel mondta meg a tutit! Mar akkor…

    Es ugy lett!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!