Amelyik belényúl

Kutyaszart loptak Nyíregyházán. Az úgy esett, hogy egy festékbolt szemeteséhez ismeretlen mókamester egy zsákot rakott le benne három festékes vödörrel, amelyekről később az üzlet tulajdonosa megállapította, hogy színültig kutyaszarral vannak megtöltve. Ám, hogy a kéretlen ajándék ne okozzon megoldhatatlan gondokat, arról egy másik, szemfüles polgártárs intézkedett, mert ellopta a vödröket, benne a cuccal, és most viszi.

Két tényállás forog fenn. Az egyik, hogy mit érdemel az a bűnös, aki más szemetesébe kutyaszart rakosgat, a másik pedig, hogy a szarlopásnak mi a büntetési tétele a bétékában. A kakaós csigáét meg a kósza rőzsékét már ismerjük, ilyen szarosra azonban még nem volt precedens. Törvényhozásunknak tehát ezzel is foglalkoznia kellene, mint például Czeglédyvel, mert úgyis kellően aljas és ostoba mókusok alkotják a grémiumot, a szocik meg mindig félrenyomnak.

Aztán itt van a lélek dolga. Hogy mi vesz rá valakit a kutyaszar kitartó gyűjtögetésére vajon. Jobb esetben a kedvenc négylábút óhajtotta tán szakralizálni a delikvens, hiszen ismeretes a jó Sziddhartha azon tétele, hogy neki a leggyönyörűbb hercegkisasszony sem kell, mert az is csak nyakig tele van vizelettel és ürülékkel. Ezzel pedig a titokzatos alak, hogy kimerte a szart a kutyából, elemelte őt mintegy az anyagi világtól, és glóriát font buksi feje köré. Ilyen megfejtés is lehet.

Köznapibb gondolkozással azonban egészen egyszerűen debil volt a szarhalmozó. Ilyenekből annyi van az országban, mint hercegkisasszony a Burgban, hogy Svejkre is gondoljunk kicsit. Jól mutatja ezt, hogy egy iskolában felirattal hirdették: egy halotti anyakönyvi kivonatot találtak, amelyet a jogos tulajdonosa átvehet. Vagy egy útról szóló híradás, amely arról tudósít, hogy Pilisvörösváron egy kert töviben véget ér a bitumen, a másik oldalán pedig folytatódik bukszusnyi hiátussal. Ők, ott így oldották fel a jogi problémákat.

Ezeket is tegnap lehetett olvashatni, amitől az ember azt hihette, hogy egy bohózat kellős közepén ücsörög, de mégsem lett tőle virágos jókedve. Például azért, mert ez a szarral telt festékes doboz megidézte benne Arany Családi körét: „…Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:/ Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!…” Azzal a továbbgondolással, hogy miként ordít fel a delikvens, ha meglátja/érzi zsákmánya tartalmát, esetleg azt is megengedve, hogy kifösti vele a nappalit.

Aztán ahogyan a ’zember tovább danássza magában Arany sorait, eljut odáig is, hogy „…egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek…”. Hogy tudjuk, kölökkorunk költeményében a munkában megfáradt szántóvető tér haza, ahol a sorok szerint hű asszonya sült vs. rántott csirkével várja őt. Aztán körülnéz a ’zember a százötven évvel későbbi hazában vacsorailag, hogy életforma-e az éhezés, mintegy passzió, ahogy Harrach et. azt elképzeli, és okos fejével biccent, nem remél.

Viszont, hogy a belenyúlásoknál maradjunk. A jövő héten érkezik mihozzánk uniós patások serege, akik NER szemszögből Soros utasítására vizslatják degenerált honunk közbeszerzéseit, amelyekről egészen elképesztő dolgok kerengenek kósza Magyar Közlönyökben. A patások sem tudják, mibe nyúlnak bele, de ha találnak valamit, morcosak lesznek, és fizettetnek. Ha sokat találnak, teljesen elzárhatják a pénzcsapot, amitől pedig a NER fejre állhat. Szóval érdekes dolgok várhatók eztán is, a magam részéről pedig csak nézem a mozit.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések