Na, ugye!

Földön fekvőbe – állóba sem, sem semmilyenbe – nem rúgunk bele, következésképp arról sem írok, hogy a nemzeti láblabda csapat ordenáré játékkal ugyan, de világraszóló sikert aratott, és egy nullára legyőzte a labdazsonglőr feröreieket. Mégis, valami szerencsétlenség folytán, amiben Soros bűbáját gyanítjuk, nem jutott ki a világbajnokságra, és a jómunkásemberek a stadionban füttyöngtek meg fújoltak, és szegény játékosokat elhajtották a jó édesanyjukba, mintha ők tehetnének is valamiről.

És nem hallatszott az éterből a magabiztos naugye, mint az Európa Bajnokság kapcsán, amikor valami mókás csillag-együttállás okán ugyanezek a játékosok kijutottak, aztán nem ért véget az éjszaka, pedig akkor sem tudtak többet, csak mázlijuk volt. S mivelhogy vezérünk képtelen arra, hogy józanul szemlélje a világot, elhangzott a naugye, amiben az volt benne, hogy nesztek, parasztok, megcsináltam nektek, pofát befogni. Pedig nem is egy Pep Guardiola ő, és a játékosok sem Messik, hanem szaros-hugyos Józsik, akik megkapták az öt perc hírnevet, most viszont már szügyig merülnek a szarba.

Viszont a tempó, amelyet vezérünk diktál itten futballilag, az egyáltalán nem változott. Úgy önti bele a pénzünket, mintha a sajátja volna. Végül is, az egész ország az ő homokozója, de az a hétszáz milliárd, amit arra költött, hogy egyszer az életben azt mondhassa, naugye, az rohadt sok. Menyi-mennyi lélegeztető gépet meg tűzifát lehetne ebből soppingolni, ki sem tudom számolni göcsörtös ujjaimon. És pláne olyasmire szórja nyakló nélkül a közöst, a miénket, amire egyáltalán nem kapott sem megbízást, sem felhatalmazást. A nagyobbik baj azonban az, hogy olyannyira titkolja annak a lóvénak a sorsát, amelyet a TAO segítségével juttatott a kispajtásainak illetve feltéve, de meg nem engedve saját magának, hogy az emberben megszólal az apró ördög, és Polt után kiált, de hiába.

Ki van ez találva, de nagyon. Nem is arról van szó elsősorban, hogy szar a futball, és kár bele a della. Ez csak a fecsegő felszín, hanem arról, hogyan bánik ez a rosszember a pénzünkkel, amit rendszerint saját céljaira használ. Egyet csettint, és dől a lé a vaslábúakhoz, kettőt pillant, és folyik a zsé a médiájába, a sok-sok lapba meg tévébe meg rádióba, amiket el kell tartani, hogy hirdessék az ő igéjét, mint ahogyan a papjai is. Itt, a XXI. században minálunk újólag úgy összekavarodott állam és egyház, hogy alig is lehet szétbogozni őket. Most is fél kézzel kaptak a térdre csuhások tizenhét milliárdot, és működnek is vazallusként a szószékről egészen kevés kivétellel. S ahogyan a feszület alól is fröcsög a gyűlölet, mondhatná onnan is, hogy naugye.

Bármily furcsa is ezt így elmesélni, ez tényleg egy király nélküli királyság – egyelőre -, ahol minden javak fölött egy ember rendelkezik, minden törvény neki születik, az összes ügyész neki dolgozik, és minden az ő dicsőségét zengi földön és égen. Ezen túl őfelsége a törvényen felül is áll, és azt csinál, amit csak akar. Mindez így egyben egyáltalán nem újdonság, csak azt nem tudom, mért jutott most éppen az eszembe, és mért a nyavalyás és nyüves futball kapcsán. Talán azért, mert ez itt a lovunk nekünk, amelyet állatorvosilag vizsgálhatunk, és ez az, amiben nem lehet hazudni sem, mert egyből kiderül, hogy mennyit is ér. Lószart se, magunk közt szólván, mint a NER, amely rendszer a csillivilli felszín alatt rohad, és orrfacsaróan büdös, ugye. Na, ugye!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Na, ugye!
  1. Kovács János szerint:

    http://hvg.hu/itthon/20171012_Veres_Andras_ma_Magyarorszagon_keresztenyuldozes_van

    Te meg itten csuhásozol?
    Amikor milliárdok üldözik?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések