A sajt lábszaga

Olyan cuki a Sarka Kata, hogy amikor a hites urával szétmentek – vagy nem, vagy igen és talán mégis, esetleg mégsem, de aztán tényleg -, akkor rácsodálkozott a teliholdra, és kurvára meglepődött, hogy a vízért és a villanyért perkálni is kell, mondjuk. Jé. Annyira el volt varázsolva eddig, hogy azt sem tudta, mi a rosseb az a rezsi, a morfémát nem ismerte, nem is hallott róla, így annak permanens csökkenését sem tudta kiélvezni a jámbor bociszemeivel, amelyekkel oly bizakodva tekint a nagyvilágra, amit most föl kell fedeznie nagy munkákkal, hallatlan.

És ő lehengerlően sikeres üzletasszony is egyben, tisztára Rogán Ceci, aki barterbe’ tud helikofferezni, meg spórolásként a BÁV-ban vesz hétszázezres táskát a Toncsinak, hogy legyen mibe rakosgatni reggelente a parizeres zsömlét. Vagy a hamubasültet. Toncsi azt hitte, hogy a Ceci tényleg a BÁV-ban vette azt a tízóraihordót, mert az asszony mindig tréfálkozik vele, ezért mondta ő is, hogy fillérekbe’ van ez a borjúbőr, hozzávágták a zaciba’ szinte, csak épp azok nem foglalkoznak táskával. Ejj, ejj, huncut ez a Toncsi. Vagy hülye, nézőpont, netán filozófiai gusztus kérdése az egész.

A Cecinek egyébiránt kizárólag a takarítással akadnak gondjai – mert minden másra ott van a MasterCard -, alig is végez a porszívózással az egyik szobában, és már azt hiszi, hogy kész a leltár, amikor a semmiből odaterem neki egy másik. Azt is puccba teszi, és hipp-hopp, már megint van egy. Ceci megtörli izzadó homlokát, és lemondóan legyint, hogy ennek már sose lesz vége, mert aztán nyaraló is fölbukkan a ködből váratlanul, amit meg összejárnak a munkások a malteres bakancsaikkal, jajj. De csak megmossa a haját, és már indul is újabb táskáért a zaciba, mert jön a Jézus.

azA Palácsik Timi az nem takarít, a Timi gyermekre vágyik, mert a fánkozó befuccsolt, meg, hogy legyen, ki örökölje a kaszinókat, mert a rulett minden előtt. Andy azt mondja neki, jól van aranyom, ezt még megprogyucerkedem, csak hadd vegyem ki a szivaromat a fülemből, de irgalom anyja, Timinek a szaporodáshoz le köll vennie habos testéről a kétmilliós báránybőr cuccot. Mégsincs nagy baj, a Habony mondja neki, ne aggódj virágszálam, az aktus alatt megőrzöm aztat a Gucciba’, minden rendben lesz. Úgy is történik, a Terminátor telefonon gratulál a kalandhoz, és ezt suttogja a Timi fülibe: hasta la vista, baby.

Lőrinc barát azon nyüszög, hogy mindjárt itt a Mikulás, meg Télapó is már eljő – ki tudja melyik a zűrzavarban – , pláne a megváltó is megszületik hamarost, és ő, mint ezer éve jó keresztyén, mivel örvendeztesse meg a Vikit. Pörküttje van már neki, kalbásza zsák-, kisüstije hektószám, a disznót is levágta, szotyolával meg teli a füle. A stadion már snassz, tavaly is az vót, de imhol egy Népszabi, pár apró megyei lap, egy kis Echo tévé, néhány szálloda. Ezeket piros, zörgő zacskóba csomagolja, előkúszik a lámpásból, lebeg, halkan csilingel, és megkérdi: mit parancsolsz édes gazdám?

De Viki nem hallja ezt sem, mert a gallérja alól törölgeti a szaftot, szuszog és élteti a forradalmat. És ugyanebben a pillanatban özvegy H-né, a nyolcvankilenc éves terrorista egy darab sajtot dug a pongyolája foltozott zsebébe, de csak azért, hogy az egérfogóba vigye csalinak, megrágni úgysem tudná a fogatlan ínyével, és, ha csali, az akkor már rezsi, mert a lakás állagának megóvásához köll. De rosszul véli özvegy H-né, tisztára Sarka Kata már, mert azt hiszi, hogy a sajt ingyenbe’ van, és azt is gondolja, hogy hülyének lenni állampolgári jog, mért ne élhetne vele. Aztán ez lesz a baj.

Mert nem tudja, hogy ő annyit is ér, ezért a TEK lecsap rá, gyorsított eljárásban közmunkára ítélik, a kerítéshez szállítják, ahol ennek keretében migráncsokat kell gyaknia a járókeretével egy héten át. Így, amikor mindezért megkapja a kitüntetését, és a parlamentben Viki a pörköltszaftos mancsaival lapogatja a púpját, abban a rohadt percben kopogtat nála a közalkalmazott, hogy átadja az utalványát, az Erzsébetet. Lemarad hát erről is. A terrorista ezek után fáradtan hazatér, leül a székbe, nézi a kihűlt sparheltet, megrohanják az egerek, mert a zsebén még érződik a sajt lábszaga. S ahogyan a kis cincogik bajusza csiklandozza az övét, mert sehol egy rohadt macska, rövidlátó, hályogos szemeivel még sejti azt, hogy a konyhán átröpül egy üvegszamovár. Így hal éhen, szoborszerűen és méltósággal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!