O. V. már megint hülyeségeket beszél. Ezen csodálkozni nincs mit, elmélázni azonban sokkal inkább szükséges fölötte. Ahogyan az szokásban van nála, mindig a határon túl jelent be dolgokat, mint annak idején az illiberalizmus doktrínáját, amely még mindig annyira értelmezhetetlen, hogy ez a lelketlen gép most is pirossal húzta alá nekem. A valóság azonban gyorsabban változik, mint a Windows tudata, mert, amint kitetszik, a dolog mégis csak működik, tehát van. Következésképp a gép rendelkezik valami lélekkel, ha ez az egész nem tetszik neki, de maradjunk inkább a rögvalónál, mert az szép.
Az illiberalizmus demokrácia-hiánnyal jár együtt, és csak a messzi múltba sem kell példáért iramodnunk, elég csupán a tegnapot vizslatni. Imhol egy Jobbik. Isten látja az én hitetlen lelkemet, és tanúsíthatja, hogy nagy ívből szarom le az alapizé-hercehurcát, és csupán egyetlen jól körülírható okból: ennek az egésznek az ég egy világon semmi jelentősége nincsen. Habot verni alkalmas, viszont éppen ezért érdekes kormányzó pártunk viszonyulása ehhez a delírhez. Most már szavazásig sem juthat el a fogós, ravasz kérdés.
Csak a történeti hűség kedvéért idézzük föl az eseményeket. A kisebbik náci párt a kötvény-biznisz megszüntetéséhez kötötte, hogy asszisztál a színjátékhoz, és ezt nem kapta meg. Most egyetlen mondatnyi kiegészítéssel ugyanazt a szöveget nyújtotta be, mint korábban a főnácik, és mégsem támogatták. A parlament igazságügyi bizottsága – nyolc kormánypárti vokssal – leszavazta a Jobbik alaptörvény-módosítását, arról nem tárgyalhat az országgyűlés. Mindez azonban módot ad arra, hogy újólag lehessen visongani azon, ki a hazaáruló, következésképp idegen.
Ezen a hétfőn, ami a tegnap nevet viseli már, monyon szúrták a jogszabályokat is, megint. Ez sem új, de egyelőre érdekes. Még egy darabig. Tökös legény akart lenni Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, és lemondott az alkotmánybírókat jelölő bizottsági tagságáról. Akképp furmánykodott, hogy a jogszabály erejével teszi érvénytelenné a bírák megválasztását, hiszen ez azt mondja: a bírákat jelölő eseti bizottságnak legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia.
Tóth szerint az, hogy nyolcan döntöttek, törvénytelen. Gulyás Gergely (Fideszmókus) szerint meg persze, hogy nem. Szerinte önmagában az, hogy valaki lemond a mandátumáról, a hely pedig betöltetlen marad, semmilyen tekintetben nem akadálya az adott közjogi testület, például a parlament működésének. Persze, tudjuk, a parlament is jól muzsikálna ellenzék nélkül, mint ahogyan tulajdonképpen most is teszi, mert csak akadékoskodnak, amit úthengerrel kell elsimogatni.
Így dolgozott a hátország ezen a tavaszi-novemberi napon, miközben O. V. az egészet tágabb összefüggésbe helyezte, amikor már megint megváltotta a világot. A szakrális térben megjelent a magyar nép lelke, mint Közép-európai kuriózum. „A sajátos közép-európai lelkiség nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás. Elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket.”
Ezt az emelkedettséget a visegrádinak nevezett közönségnek celebrálta, miközben a sameszai a föntebb leföstött módon tettek az elnyomás ellen itthon. Mindehhez hozzáfűzni való nem sok akad. Annyi csupán, hogy 1989-ben tényleg érzékeny volt a magyar lélek az elnyomásra. Aztán akadt, aki elindult fölfedezni a nagyvilágot, ki pedig itt rekedt a magyar ugaron. Az előbbiek a liberálbolsevikiek, az utóbbi népség halmazállapota kétséges, egy dolog biztos: messzire vannak a Windows-tudattól, aki következetes, és nem manipulálható.
Most ott tartunk azonban, hogy idehaza már nincs mit és kit butítani, a rajongók behódoltak, az ellenállók meg nyalogatják a sebeiket, véget ért a csata, teljesen. Ez a mi szégyenünk tehát tényleg fogta a batyuját meg a hamuban sült pogácsáját, de nem Brüsszelbe indult, mint azt ígérte, hanem csupán ide, a szomszédba. Dunaszerdahelyen stadiont avatott, Szerbiában bankot. Ukrajnában óvodákat épít, Erdélyben egyetemet, Koszovóban meg stadiont. O. V. gyűjti hát maga köré a hasonszőrűeket, és már Norbert Hofer, az osztrák náci is Visegrádra vágyakozik, mert azt se tudja, hol van, illetve tán nagyon is jól.
Azt mondta ez az ember (ez az osztrák), hogy gyümölcsözőbb lenne egy unión belüli unióhoz csatlakozni, ahol mindenkit meghallgatnak, és ahol végre kellő tiszteletet kapnának partnereiktől. Ebből is látszik, hogy hülyék mindenütt teremnek, akiket szintén elnyomnak és lenéznek a tudjuk kik. De mindeközben nincs arról információnk, hogy a burgenlandi paraszt lelke is sajátosan közép-európai-e, és ugyanúgy érzékeny, mint a magyar vagy a komitácsi zakkant tudata, vagy inkább a birodalmi germánéra hasonlít.
Egy dolog azonban bizonyos ebben a zűrös katyvaszban. Addig-addig kukorékolnak ezek a szemétdombjukon, amíg meg nem unja a normálisabbja, és úgy kibasznak az udvarra minket, mint macskát szarni – ha már nép, ugye -, aztán elindulhatunk Erdogan nyomán az orosz sztyeppék felé keresni a szabadságot, batyunkban pogácsával, amit a jó édesanyánk csomagolt. A Windows meg annyira röhög a néplelkünkön, hogy majdnem leesik az asztalról.
Vélemény, hozzászólás?