Nagyon kései utódaink a távoli jövőben ásatásokat végeztek a K.-medencében, amelyet nem büszke bércek határoltak már, hanem időtől legyalult dombocskák, és azt is fölfedezték, hogy valaha folyók is iramlottak errefelé, amit a hordalékos kőzetek mutattak. Meglepve tapasztalták még, hogy mind a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, sőt, azon is túl, ahol a kurtafarkú államtitkár túr, tehát szerte és szana, mindent elborítanak az értelmezhetetlen piros-fehér-zöld szalagmaradványok és foszlányok.
A messze jövendő paleontológusai értetlenül és megdöbbenve álltak a jelenség előtt. Kezdetben azt föltételezték, hogy a hajdani organizmusoknak – amelyeknek megkövesedett csontjait is fellelték később – az ilyen szalagok jelentették a fő táplálékforrást, ezért, tévesen a homo lemniscus nevet adták neki, amellyel sokan vitatkoztak, és inkább a homo taeanecus névvel illették volna a már rég kihalt élőlényt. Aztán egyszer, egy fiatal, feltörekvő kutató hatalmas felfedezést tett, és kiderítette, hogy bár ez az élőlény két lábon járt, mégis, fő táplálékforrása a kolbász, a szalonna, a házi rottyantású kisüsti, és legfőképp a szotyola volt.
Az egész tudományos világot megrengető megállapítás után azt feltételezték, hogy a szalagok a mélységes múltban rituális célokat szolgálhattak. Aztán kiderült, helytálló volt az elgondolás, mert nem sokkal később időkapszulákat is találtak, amellyel a hajdaniak nekik óhajtottak üzenni, és amint egyre több ilyen került elő, a kutatók számára kirajzolódott a kép, hogyan is élhettek a távoli, fejletlen ősök az időnek egy jól behatárolható intervallumában, hozzávetőleg tíz évig, kétezer után valamikor. Általában harcoltak a régi írások szerint, a rövid békeidőszakokban pedig avattak.
Mindent fölavattak, ami nem mozgott, és mint kiderült, a szalagok átmetszése volt ezeknek az istentiszteleteknek a fénypontja. Az is kitetszett aztán, hogy olyan építmények is születtek, amelyeket többször is átadtak, így a brit tudósok arra következtettek, hogy a hajdani kezdetleges társadalom mindennapjait alapvetően határozta meg ez a rituális aktus. A legtöbb helyen a kapszulák és szalagmaradványok közelében ovális építmények maradványait találták meg. Egyes feltételezések szerint ezek sport célokat szolgálhattak, mert a stadion lexika mindenütt fellelhető volt a romok kapcsán. Ezt cáfolta azonban, hogy másfajta építményeknél is előkerültek szalagcafatok.
Maradt tehát az elgondolás, miszerint a piros-fehér-zöld anyagmaradványok valamely hajdanvolt istenségre utalnak, és erre találtak megdönthetetlen bizonyítékot egy Dunaszerdahely nevű romvárosban, ahol egy hvg nevű ősi periodika maradványit lelték fel, amely egy ilyen avatási szertartásról számolt be 2016. november 20-i dátummal:
„Dunaszerdahelyen a Terncsén elleni meccsel, szombaton avatták fel az új, MOL Arénát. Orbán Viktor miniszterelnök mellett a klub tulajdonosa, Világi Oszkár ült, mellette pedig Hernádi Zsolt, Mol-vezér, a legkomorabbnak Parragh László iparkamarai elnök és a magyar oktatáspolitika legbefolyásosabb szereplője tűnik a képen. Az FC DAC 1904 stadionjának felújítása júniusban kezdődött, első szakaszában az alapjaitól megújuló stadion új pályája, illetve a csaknem hétezer néző befogadására alkalmas B- és C-tribünje készült el tizenegy millió eurós beruházással. A stadion felújítása november végén tovább folytatódik.”
Hosszú évekkel később, rendszerezve az ebből a korból származó leleteket, arra a következtetésre jutottak, hogy a homo lemniscus istene bizonyos Orbán Viktor lehetett, mert minden egyes stadionromnál előbukkant a neve, más-más alattvalókkal emlegetve. A főpapok személye változhatott, ő azonban állandó volt a vérzivatarban.
Mindez minden kétséget kizárhatóan akkor vált bizonyossá, amikor egy Felcsút névre hallgató hajdani település helyén szintén egy stadion maradványait találták meg a futóhomok alatt, mellette pedig – a homoknak köszönhetően – meglepően jól konzerválódva ott ült egy budi romjain maga a hajdanvolt uralkodó. Olyan jól megőrizte a száraz talaj, akárha élne, még a szarás vicsorgása is megmaradt az arcán. Óvatosan csomagolták be, elszállították a Központi Múzeumba, ahol üvegvitrinben látható azóta is.
Csodájára járnak a népek, az utókor pedig, hogy jól megkülönböztethesse, a stadionépítő előnevet adta neki. Életművét máig is kutatják, mert más, értékelhető adat nem került elő róla sehonnan sem.
Vélemény, hozzászólás?