Kőhalminé H. Jolán ezen a napon is hajnali fél négykor kelt. Ez nem volt újdonság számára, sőt, úgy érezte, már késő délelőtt van. Amióta az ura angyallá változott, nem nagyon volt maradása az ágyban, sokszor már éjfélkor kelt, mert képtelen volt aludni, és nem csak azért, mert hiányzott neki a paplan alól a férje szúrós, jéghideg bütyke, hanem leginkább, mert öreg volt már nagyon.
Kimatatta fogsorát a vizes pohárban, szájába gyömködte, és elégedett csattintással konstatálta, hogy jól passzol. Húsz éve megvolt már, és nem állt szándékában újat csináltatni, de nem is tudott volna. Mielőtt a falikúthoz ment, hogy kicsit megcsapkodja magát hideg vízzel, bekapcsolta a nála is vénebb rádiót. Négy órakor híreket mondtak, és csodálkozva hallotta, hogy valahol a polgármester lekurvázta az elégedetlen öregasszonyokat.
H. Jolán nem lepődött meg, és nem háborodott föl. Ha azt mondta a polgármester, akkor úgy is van. Kicsit elgondolkozott, hogy ő is vén kurva-e akkor, amikor a postással veszekszik. Abban állapodott meg magában, hogy a postás számára minden bizonnyal, saját magát viszont nem tekintette túlérett ribancnak, mert mindig hűséges volt az urához, a nyelvi finomságokhoz pedig nem volt füle H. Jolánnak.
Amikor a szakadt kombinéra fölhúzta a foltos otthonkát, göcsös ujjaival megkötötte álla alatt a kendőt, a rádió épp arról számolt be, hogy máma van a fekete péntek. Erről nem tudta, mi lehet. A nagypénteket ismerte, de feketéről még nem hallott. A készséges rádió azonban elmagyarázta, hogy ilyenkor mekkora nagy engedményekkel lehet venni mindenféléket, hogy a népek megőrülnek ilyenkor, de ez sem hatotta meg egyáltalán. A szerzésnek a csíráját is kiölte belőle a sorsa.
Lekapcsolta a rádiót, és mielőtt a száraz kenyerét hideg cikóriába mártogatva reggelit mímelt, még elmondott egy miatyánkot, hogy Isten legyen segítségére elvégezni a feladatot, amely előtte állt, és amelyet napnak hívtak. Már ötöt ütött az óra, amikor bevégezte a nyammogást, és a spájzba indult, fölmérni, mivel örvendeztesse meg magát ebédnek nevezve a löttyeit. Volt egy marék babja, de azt nehéznek érezte, aztán két tojás, kevés liszt meg egy kanálnyi zsír.
Ez a készlet kevésnek mutatkozott, tehát rá kellett szánnia magát a boltba menésre, amely veszélyes föladat volt. Minden egyes ilyen kirándulás magában hordozta az elesés és combnyaktörés veszedelmét, tehát, azt, hogy az a meggondolatlan útja lesz az utolsó ezen a világon, pedig csak száz méterre volt az üzlet. Fél hatkor elindult a botjával matatva, szorongatva a kopott nejlon szatyrát. Amióta a kosara úgy szétmállott, mint valami rossz rongy, csak ez maradt. De elég is volt a feladatra.
Hatot kongatott a templom, amikor a sarokra ért vonszolódva, már látta, hogy a többi vén kurva – ez megmaradt benne valahogyan – már ott tülekszik a zárt ajtó előtt, és H. Jolán nem tudta, mire föl ez a nagy igyekezet, de aztán meglátta. Ahogyan föltárult az ajtó, és a nagy fényesség, amihöz nem volt szokva, az arcába zuhant, a többi nyammogós kilőtt, mintegy, és a húsos pulthoz iramlott, ahol nagy tábla mutatta: Akció. H. Jolán ekkor értette meg a fekete péntek varázsát, hogy a csirke farja, meg a szárnya olcsóbb máma.
Ettől valóban meg lehetett zavarodni, jól mondta a rádió, így, amikor sorra került, ő sem bírt magával, és kért. Két farhátat, meg négy szárnyat, és amíg még a kosarába tett egy kefírt meg két zsömlét, már azon ábrándozott, micsoda levest főz ebből, mert még egy sárgarépába is befektetett. Az egyik tojás feléből majd galuskát szaggat abba a levesbe, a másik fele jó lesz omlettnek. Egy hétre elég eledel. Úgy összefutott a szájában a nyál, hogy majdnem kiestek a fogai. A hazaút villámgyorsan telt, fölkapcsolta a rádiót, amiből magyar nóta szivárgott, és H. Jolán olyan boldog volt, de olyan. Áldotta ezt a pénteket, Istennek köszönve az elképzelhetetlen bőséget.
Vélemény, hozzászólás?