A vén kurva fekete péntekje

Kőhalminé H. Jolán ezen a napon is hajnali fél négykor kelt. Ez nem volt újdonság számára, sőt, úgy érezte, már késő délelőtt van. Amióta az ura angyallá változott, nem nagyon volt maradása az ágyban, sokszor már éjfélkor kelt, mert képtelen volt aludni, és nem csak azért, mert hiányzott neki a paplan alól a férje szúrós, jéghideg bütyke, hanem leginkább, mert öreg volt már nagyon.

Kimatatta fogsorát a vizes pohárban, szájába gyömködte, és elégedett csattintással konstatálta, hogy jól passzol. Húsz éve megvolt már, és nem állt szándékában újat csináltatni, de nem is tudott volna. Mielőtt a falikúthoz ment, hogy kicsit megcsapkodja magát hideg vízzel, bekapcsolta a nála is vénebb rádiót. Négy órakor híreket mondtak, és csodálkozva hallotta, hogy valahol a polgármester lekurvázta az elégedetlen öregasszonyokat.

H. Jolán nem lepődött meg, és nem háborodott föl. Ha azt mondta a polgármester, akkor úgy is van. Kicsit elgondolkozott, hogy ő is vén kurva-e akkor, amikor a postással veszekszik. Abban állapodott meg magában, hogy a postás számára minden bizonnyal, saját magát viszont nem tekintette túlérett ribancnak, mert mindig hűséges volt az urához, a nyelvi finomságokhoz pedig nem volt füle H. Jolánnak.

Amikor a szakadt kombinéra fölhúzta a foltos otthonkát, göcsös ujjaival megkötötte álla alatt a kendőt, a rádió épp arról számolt be, hogy máma van a fekete péntek. Erről nem tudta, mi lehet. A nagypénteket ismerte, de feketéről még nem hallott. A készséges rádió azonban elmagyarázta, hogy ilyenkor mekkora nagy engedményekkel lehet venni mindenféléket, hogy a népek megőrülnek ilyenkor, de ez sem hatotta meg egyáltalán. A szerzésnek a csíráját is kiölte belőle a sorsa.

boszorkany-macskaLekapcsolta a rádiót, és mielőtt a száraz kenyerét hideg cikóriába mártogatva reggelit mímelt, még elmondott egy miatyánkot, hogy Isten legyen segítségére elvégezni a feladatot, amely előtte állt, és amelyet napnak hívtak. Már ötöt ütött az óra, amikor bevégezte a nyammogást, és a spájzba indult, fölmérni, mivel örvendeztesse meg magát ebédnek nevezve a löttyeit. Volt egy marék babja, de azt nehéznek érezte, aztán két tojás, kevés liszt meg egy kanálnyi zsír.

Ez a készlet kevésnek mutatkozott, tehát rá kellett szánnia magát a boltba menésre, amely veszélyes föladat volt. Minden egyes ilyen kirándulás magában hordozta az elesés és combnyaktörés veszedelmét, tehát, azt, hogy az a meggondolatlan útja lesz az utolsó ezen a világon, pedig csak száz méterre volt az üzlet. Fél hatkor elindult a botjával matatva, szorongatva a kopott nejlon szatyrát. Amióta a kosara úgy szétmállott, mint valami rossz rongy, csak ez maradt. De elég is volt a feladatra.

Hatot kongatott a templom, amikor a sarokra ért vonszolódva, már látta, hogy a többi vén kurva – ez megmaradt benne valahogyan – már ott tülekszik a zárt ajtó előtt, és H. Jolán nem tudta, mire föl ez a nagy igyekezet, de aztán meglátta. Ahogyan föltárult az ajtó, és a nagy fényesség, amihöz nem volt szokva, az arcába zuhant, a többi nyammogós kilőtt, mintegy, és a húsos pulthoz iramlott, ahol nagy tábla mutatta: Akció. H. Jolán ekkor értette meg a fekete péntek varázsát, hogy a csirke farja, meg a szárnya olcsóbb máma.

Ettől valóban meg lehetett zavarodni, jól mondta a rádió, így, amikor sorra került, ő sem bírt magával, és kért. Két farhátat, meg négy szárnyat, és amíg még a kosarába tett egy kefírt meg két zsömlét, már azon ábrándozott, micsoda levest főz ebből, mert még egy sárgarépába is befektetett. Az egyik tojás feléből majd galuskát szaggat abba a levesbe, a másik fele jó lesz omlettnek. Egy hétre elég eledel. Úgy összefutott a szájában a nyál, hogy majdnem kiestek a fogai. A hazaút villámgyorsan telt, fölkapcsolta a rádiót, amiből magyar nóta szivárgott, és H. Jolán olyan boldog volt, de olyan. Áldotta ezt a pénteket, Istennek köszönve az elképzelhetetlen bőséget.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!