Ez nem ballada, bár lehetne az is akár. És nem is asszonykórus.
Újra előkerült az egyszer már feledésre ítélt őrület, és szorgos degeneráltak imaláncot hoztak létre Orbán Viktor lelki üdvéért. Fél éven át naponta öt percet kell erre szánni, ami igazán semmiség. „Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa néked! Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon, és megvédjen a veszedelmektől! Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetésétől!”
Így kezdődik az ima, ami a maga műfajában egy csoda, egy műremek, és én mégsem erről óhajtok értekezni, sokkal inkább arról, milyen világot hozott létre az az organizmus, akit az imádság erejével kell megóvni a reá leselkedő veszedelmektől. Mert kitetszik, hogy az Úr nem volt előtte, és nem mutatta meg neki a jó utat. Sőt, elég szar utat mutatott néki, ha már ilyen emelkedettek vagyunk a keresztségben.
Szeretett népe éppen hogy éhen nem döglik. Morcosak lehetünk emiatt? Csöppet sem vethetjük a szemére, hiszen mégiscsak földi halandó ő, akinek a feje egyáltalán nem káptalan. Ezért a migráncsok ügye, az Unióval vívott permanens háború, a kerítések megalkotása, stadionok fölhúzása és a kisvasutak gondja mellett ilyen mellékes dolgokra, hogy az alattvalóknak élni is kellene a birodalomban, már nem futja az idejéből és erejéből.
Azért nézzünk szét a homokos, vizes síkon. Született egy tanulmány, amelyben hozzáértő elmék megállapították, hogy a magyar népek negyvennégy százaléka deprivált. Ez a szó eufemisztikus nagyon, s ha lefordítjuk, azt takarja, hogy ennyi nyomorult mókus tengeti magát kies hazánkban. Több mint négymillió, ugye. Ez pedig nem csak azt mutatja – miközben az ország jobban teljesít -, hogy nagy az egyenlőtlenség, s emellett szegény az ország, hanem, hogy a magyar gazdasági fejlettség alacsony az Európai Unió országainak gazdasági fejlettségi szintjéhez képest. – Mondja nekünk ez a dolgozat.
És továbbá: „Magyarországon az európai életformát és fogyasztási mintákat követni képes középosztály kicsi és nem erős, a képzetlen, tartalékokkal nem rendelkező, hónapról hónapra élő népesség nagysága viszont nagyon magas. Ez torzulást jelent a társadalmi szerkezetben, ami markánsan eltér attól, amit Észak- és Nyugat-Európában láthatunk, de rosszabb annál is, ami a környező posztszocialista országok közül például Csehországban vagy Szlovéniában tapasztalható.”
De merülhetünk mélyebbre is akár. Pitypangos hazánkban létezik egy település, amelyet Csenyétének hívnak. Ahol a legszegényebbek a népek, és annak a hozzávetőleg ötszáz embernek, aki itt él nagy boldogságban, harminchatezer forint a havi átlagjövedelme, ami mégsem az álombéli negyvennyolc, ugye.
A polgármester asszony halkan annyit mesélt még, hogy hatvanhét embert tudnak foglalkoztatni közmunkásként, a férfiak öt hónapig dolgoznak egy évben, a nők három hónapig, mert olyan nagy az igény erre a munkára, hogy cserélgetni kell az embereket. De van „normális” munka is. Az óvodában két csenyétei asszony dolgozik, az iskolában szintén kettő. Ami testvérek között is négy, és nem öt.
Mindez pedig azért kapott kiemelt figyelmet, mert itt egy kupacban vannak együtt a nyomorultak. De azt senki nem tudja, hogy szerte az országban, a nagyobb városokban még hány Csenyéte rejtőzködik, illetve, hogy hány csenyétei van csak úgy magában, ha már eposzi jelzővé emeljük a szerencsétlenségnek ezt a non plus ultráját.
A tanulmányra visszautalva, uszkve négymillió. Mindebből kitetszik, hogy ez a világ nem e lehető világok legjobbika, hiába mesélt ezzel párhuzamosan Kósa Kupakos ilyesmiket: „A bérszínvonal most is folyamatosan emelkedik, november-januárban állapítják majd meg, hogy lehet-e jelenleginél nagyobb mértékben növelni a reálbért, és mit jelent a további emelkedés a foglalkoztatásban, gazdasági egyensúlyban, növekedésben.”
Meg Mészáros úr is megmondta, hogy jobban élünk, miközben kilóg a valagunk a szakadt gatyából. És amikor ilyeneket hall az ember, képtelen eldönteni, hogy direkt hazudnak, vagy tényleg ennyire hülyék ezek. Továbbá, mikor Bencsik rovatvezető – akit igen jól tart a gazda – kijelenti, hogy minden középosztálybéli proletár a mellényzsebéből kipönget egy kevéske helikofferezést, még akkor sem. Mindkét opció játszhat végül is. Az igazi kérdés azonban mégsem ez. Az sokkal inkább, hogy az ilyen csenyéteiek mégis mi a búbánatos jó francért szavaznak erre a bagázsra, mert rájuk szavaznak, mint kitetszik. Ez a bozontos magyar lélek egyik nagy, örökre megfejthetetlen rejtélye.
Vélemény, hozzászólás?