Miután a nemzet közkincsének, a Fradikának összetákolta az arénáját, sok más cukros falat mellett négyszázötven millió pénzből Garancsi bácsi – természetesen közbeszerzés nélkül – most épp Pártunk Lendvay utcai székházának helyrepofozásán szorgoskodik, akárha hangya.
Ám mégsem annyira „jómunkásember” ő, a nyáron kis ideig hegedülgetett tücsök módján, ezért a csillivilli átadás csúszik. Szeptember végére kellett volna elkészülnie a nagy műnek, hogy aztán az alkotó megpihenhessen, de nem sikerül, csak november elejére. Két ok miatt, állítólag.
Egyrészt a mi drágáink nem szeretnék borzolni a kedélyeket a nemzet – illetve a Párt – életét alapjaiban meghatározó népszavazási nagymise előtt, másrészt meg a beszariak annak a lehetőségét is szeretnék kizárni, hogy esetleg valamelyik ellenzéki erő a székház elé szervezzen kormányellenes demonstrációt.
Mint tudjuk, a pétervári Katonai Forradalmi Tanács utasítására 1917. november 7-én az Auróra matrózai elfoglalták a városközpontot a Vasziljevszkij-szigettel összekötő Miklós hidat. Este negyed tízkor a matrózból lett bolsevik hajóparancsnok–komisszár, Alekszandr Belisev parancsára a hajóorrban lévő lövegből leadott lövés pedig jelt adott a Téli Palota ostromára.
Ez a szerencsétlen jószág már múzeum, ez okból kevés az esély, hogy fölússzon a Lendvay utca habjain, a közvélekedés szerint viszont bolsevikjeink nekünk is vannak, akik egy tutajt még összedobhatnak, hogy azon vonuljanak a megszentelt épülethöz, és hozzábasszanak egy klaviatúrát, mint két éve. És akkor a rendszer összerogyik.
„Az ember tehát fél. És mitől? Mondani se kell, ezernyi minden fenyegeti őt. Ezért szeret este, mikor már az árnyaktól is riad, emberek közt lenni, zajban, mert effélét érez: – itt világosság van és zaj, az árnyak tehát eloszolnak, és ha ti nem féltek a veszedelmektől és haláltól, akkor nekem se kell talán.”
Ez itten Füst Milán bácsi bölcsessége, és bár azt meglehetős módon kétlem, hogy egyetlenünk, meg pláne Habony ötletgyáros tájékozódott volna felőle, mégis csak ebben a lélekállapotban leledzenek, ha tudnak róla, ha nem. Minden despota be van szarva magunk közt szólván, ahogyan mutatja ezt bádogkoronás királyunk március idusán, ketrecek közt megtartott pörformansza is.
Ezt a Lendvay utcát könnyű megszállni a mai matrózoknak, még 2013 márciusában fiatal tengerészek egy csoportja foglalta el, mint az emlékezetes. A forradalmi erőktől pedig a katedrálist csak a savas bácsi, kopasz és kigyúrt bölcsészek egy csoportja, valamint Selemeczi elvtársnő süteményei mentették meg.
Mindebből kitetszik, hogy ez egy elátkozott, szellemjárta épület, amellyel csak a baj van folyamatosan. S mivelhogy olyan Isten még nem született, aki garantálni tudná, hogy akármikor – bármikor – tüntetés ne keletkezzen előtte, meg kéne szabadulni tőle, mint annak idején a másiktól. 1993-ban, ugye, amikor is a Fidesz kiesett a tisztességesnek mondható pártok köréből. Azóta pedig ordas ribanc lett, mindnyájunk legnagyobb örömére.
Vélemény, hozzászólás?