Nincs is Auróránk

Miután a nemzet közkincsének, a Fradikának összetákolta az arénáját, sok más cukros falat mellett négyszázötven millió pénzből Garancsi bácsi – természetesen közbeszerzés nélkül – most épp Pártunk Lendvay utcai székházának helyrepofozásán szorgoskodik, akárha hangya.

Ám mégsem annyira „jómunkásember” ő, a nyáron kis ideig hegedülgetett tücsök módján, ezért a csillivilli átadás csúszik. Szeptember végére kellett volna elkészülnie a nagy műnek, hogy aztán az alkotó megpihenhessen, de nem sikerül, csak november elejére. Két ok miatt, állítólag.

Egyrészt a mi drágáink nem szeretnék borzolni a kedélyeket a nemzet – illetve a Párt – életét alapjaiban meghatározó népszavazási nagymise előtt, másrészt meg a beszariak annak a lehetőségét is szeretnék kizárni, hogy esetleg valamelyik ellenzéki erő a székház elé szervezzen kormányellenes demonstrációt.

Avrora1905ManilaMint tudjuk, a pétervári Katonai Forradalmi Tanács utasítására 1917. november 7-én az Auróra matrózai elfoglalták a városközpontot a Vasziljevszkij-szigettel összekötő Miklós hidat. Este negyed tízkor a matrózból lett bolsevik hajóparancsnok–komisszár, Alekszandr Belisev parancsára a hajóorrban lévő lövegből leadott lövés pedig jelt adott a Téli Palota ostromára.

Ez a szerencsétlen jószág már múzeum, ez okból kevés az esély, hogy fölússzon a Lendvay utca habjain, a közvélekedés szerint viszont bolsevikjeink nekünk is vannak, akik egy tutajt még összedobhatnak, hogy azon vonuljanak a megszentelt épülethöz, és hozzábasszanak egy klaviatúrát, mint két éve. És akkor a rendszer összerogyik.

„Az ember tehát fél. És mitől? Mondani se kell, ezernyi minden fenyegeti őt. Ezért szeret este, mikor már az árnyaktól is riad, emberek közt lenni, zajban, mert effélét érez: – itt világosság van és zaj, az árnyak tehát eloszolnak, és ha ti nem féltek a veszedelmektől és haláltól, akkor nekem se kell talán.”

Ez itten Füst Milán bácsi bölcsessége, és bár azt meglehetős módon kétlem, hogy egyetlenünk, meg pláne Habony ötletgyáros tájékozódott volna felőle, mégis csak ebben a lélekállapotban leledzenek, ha tudnak róla, ha nem. Minden despota be van szarva magunk közt szólván, ahogyan mutatja ezt bádogkoronás királyunk március idusán, ketrecek közt megtartott pörformansza is.

Ezt a Lendvay utcát könnyű megszállni a mai matrózoknak, még 2013 márciusában fiatal tengerészek egy csoportja foglalta el, mint az emlékezetes. A forradalmi erőktől pedig a katedrálist csak a savas bácsi, kopasz és kigyúrt bölcsészek egy csoportja, valamint Selemeczi elvtársnő süteményei mentették meg.

Mindebből kitetszik, hogy ez egy elátkozott, szellemjárta épület, amellyel csak a baj van folyamatosan. S mivelhogy olyan Isten még nem született, aki garantálni tudná, hogy akármikor – bármikor – tüntetés ne keletkezzen előtte, meg kéne szabadulni tőle, mint annak idején a másiktól. 1993-ban, ugye, amikor is a Fidesz kiesett a tisztességesnek mondható pártok köréből. Azóta pedig ordas ribanc lett, mindnyájunk legnagyobb örömére.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!