Másodikán: csillag vagy fecske

„Maradj otthon, nézzél tévét!”

Olvashatni, hogy ez a mi bozontos baloldali lelkünk már megint bizonytalan a drága, mert annyi üzenetet kap a degenerált és imbecillis pártjaitól – akik nincsenek nekünk -, hogy képtelen földolgozni a hatalmas információmennyiséget, és nem tud dönteni, hogy elküldje-é a jó kurva nénikéjébe a fideszkdnp barnaingeseket, ahogyan vannak, vagy még dédelgesse-e az ocsmadékokat kicsinyt.

Addig méricskéltünk patikamérlegen már kétszer is, hogy – ugyan csalással, de mégiscsak – itt tobzódnak már hat éve a vérünket szívogatva, s ha viráglelkű, rövidnadrágos óvodások leszünk, így is marad ez az idők végezetéig. Nekem ugyan már tökmindegy, de élnek még emberek a Földön – és talán a Kárpátok alatt is – az elkövetkező időkben talán, ha meg nem, akkor úgyis fölösleges az egész hacacáré.

„Elemzők” szerint annyi üzenet jelenik meg a kvóta-referendumról a plakátokon a baloldali pártoktól, hogy a szavazók nem tudnak eligazodni, nem tudják, mit kell csinálniuk. Mert az MSZP, a DK és az Együtt külön kampányt folytat, ráadásul az MSZP kettős beszédet alkalmaz. Molnár elnök egyszerre próbál meg üzenni a kvótát támogatóknak és elutasítóknak is.

demokráciaMindezt az emegy nevű Orbántévé tolta annak a hülyének a pofájába, aki képes még ilyet nézni, ahelyett, hogy a döngicsélő méheket számolgatná az udvar mélyiben. Aztán tegnap az is kiderült egy ilyen közfelmérésből, hogy a jótékony és igen aljas kampánynak – ami eddig nem is volt az -, valamint a kék csodáknak köszönhetően immár a magyarok nyolcvan százaléka ki nem állhatja a halál elől futó embertársait. Stimmt, helyben vagyunk, újabb popszegecs került Orbán bádogkoronájába.

Pedig olyan egyszerűek a dolgok. A liberálbolseviki szentatya is elmondta, mi az ábra menekültügyben:

„Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat Az irgalmasságnak mindig fiatalos az arca. Az irgalmas szívnek bátorsága van, hogy lemondjon a kényelemről, képes másokkal találkozni, mindenkit átölelni. Képes a gyengédségre és az együttérzésre, megosztja kenyerét az éhezővel, nyitott arra, hogy befogadja a menekülteket és a migránsokat. Imádkozzunk azért, hogy az irgalmasság kalandjában részesüljünk, ez a kaland a hídépítés, valamint a falbontás kalandja, azaz a kerítés- és szögesdrótbontás kalandja is egyben.”

Ehhöz képest minálunk a manapság csak a jóisten tudja, milyen minőségben fungáló egykori hóügyi sms-bajnok büszkén jelentette ki, hogy akár már holnap neki tudnak látni az újabb drótfal fölhúzásának, amiből kitetszik, hogy csak a parancsra várnak. Merkel pedig – aki a mi barnaingeseink között maga a patás ördög – kijelentette, hogy nincsen itt semmilyen kvóta, tessenek oszolni.

ki őÍgy tehát az a színjáték, amelynek magunk vagyunk a főszereplői, csupáncsak menekültellenes, gyűlöletkeltő, álságos és jogszerűtlen. Más baj nincsen is vele, de ez éppen elég. Viszont, amikor a függöny legördül, végleg kiderül, hogy ganaj népek vagyunk-e, mert a szövegkönyv nem arról szól, hogy balos vagy jobbos a birka, hanem, hogy ember-é, oder valami más.

Kiderül, hogy hajlandó vagy-e belerúgni az út szélén ténfergő embertársadba, kiderül, hogy megosztod-e a köpönyeged a koldussal, kiderül, hogy megfelezed-e vele a kenyered, kiderül, hogy röhögsz-e a temetésen, vagy azért elmorzsolsz egy könnycseppet, és az is kiderül, hogy van-a benned annyi irgalom, mint a nőstényfarkasban, aki megszoptatta a szerencsétlen Romulust meg Remust, akik odavetődtek neki, ki tudja milyen vidékekről. Tehát tudsz-é homo moralis lenni, vagy csak sapiens, akárha gép.

Vagy-vagy.

Ilyképpen tökmindegy, hogy elmegy az ember, és azt mondja, bekaphatjátok, vagy nem megy el, s úgy üzen. Lényegtelen. Csak ez a vagy-vagy létezik, más nem. Részemről a Kispál passzív rezisztenciáját választom:

„Maradj otthon, nézzél tévét/ Töksötét vonatokat mutat minden csatorna/ Mennek utas nincs egy se/ Csak a büfékocsiban állnak (részegen)/ Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én/ Kár, hogy most mutatnak az elébb még/ Istent dicsértem én (részegen…)”
(Csillag vagy fecske)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum