Mérték – Plecsni az asszonytól

Van, akik nem tanulnak semmit.

Még szinte el sem múlt Bayer Ötös Számú Tagkönyv botránya – igaz, egyhamar nem is fog, vagy soha -, amikor már megint saját hatáskörben tobzódnak a kormányzó erők, ezúttal Nyírbogáton, ahol saját feleségétől vehette át Nyírbogát díszpolgári címét a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Ő Simon Miklós, és egyszer már kapott ötmillió forint végkielégítést az asszonytól, aki a település polgármestere. Igaz, ezt aztán duzzogva visszafizette, de most megint tobzódott a házi rendszer. Állítólag egyhangú volt a szavazás, de ennél többet a zárt ülés miatt nem lehet megtudni.

sawaya_2Mindez egyébként amennyire pitiáner, annyira felháborító is egyben. A kérdés annyi, milyen halmazállapotú a lelke annak, aki adja, s főképpen, mennyire sötét annak pedig, aki elfogadja.

Ezt már soha nem lehet megtudni, és azt sem, hogy aki megszavazza, hogy törvényes legyen a dolog, mennyire hithű, szervilis, vagy épp mily mértékig félti a nyamvadt életét és egzisztenciáját.

Viszont ez a mi hazánk, ez a rendszer. Ahogyan Rogán haverjai bizniszelnek, ahogyan Mészáros minden lószart megnyer, ahogyan Matolcsy a saját cégénél ad munkát a fiacskájának, mindaz mutatja mennyire a velejéig romlott és korrupt ez az ország.

De nem csak ez. Ahogyan itt a szűkebb hazámban látom, ki kaphat príma díjat, kuratóriumi állást, sajtó napi kitüntetést, mutatja, hogy végletesen és véglegesen ketté szakadt az ország, aminek soha nem lesz vége, csakis a rendszerváltással. És ez a mi munkánk, ami nem mutatkozik kevésnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum