Követeljük! Üzenjük! – Ugyanmá!

Már elnézést kedves – a nyárba és a láblabda tébolyba beleájult – olvasó, hogy nüanszokkal szórakoztatlak, de ez másképpen nem megy. Rákosi Matyi – a vörös törpe – annak idején minduntalan azzal szórakoztatta kisérdemű közönségét ékes magyar nyelvén, hogy a pulpitusról belevonyította a légbe, miszerint innen üzeni a mocskos imperialistakapitalista, huhhhörr (by: Hofi) Ámérikai Egyesült Államoknak…, és üzent valamit.

Aztán Jerikó még mindig virul. S hogy mindez honnan jutott fenséges eszembe? Hát persze, hogy az MSZP-ről, aki üzent megint a huhhhörr Fidesznek Tóbiás József pártelnök képében, ím, ígyen: „Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a kabinet hallgassa meg az emberek szavát, fordítson több figyelmet és pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a szociális szférára.” Ezt Nyíregyházán mondta a tehetséges politikus. Onnan üzent.

nyúlFiúk, ez így nem megy! Nem tudom, mért olyan nehéz ezt belátni, de ezek szerint az MSZP nem tanul, és nem felejt, akárha Bourbonok volna. A nagyszerű ellenzéki alakulat igazán beszerezhetné már az ő saját bejáratú Finkelsteinjét – aki ezek szerint nincsen neki -, és akkor ez a decens úriember elmagyarázhatná nekik végre, hogy mitől kellene megdöglenie annak a rohadt légynek, mert ettől nem, ezt garantálhatom.

Mesélek. Az embereknek nincsen szava, amit a kormánynak meg kéne hallgatnia. Az emberek en bloc szarnak az oktatásra, az egészségügyre meg a szociális szférára. Nekik azt kellene mondani: Mari néni, kevés a nyugdíja? Dögöljön meg a Fidesz! Jóska bácsi, köszvénye van? A Fidesz tehet róla. Kedves, jó Károly elvtárs, megbukott a gyerek? Látja, az a rohadt Fidesz. Mindent fogjunk a nyuszira jó sokáig, és akkor a választópolgár egyszer csak azt mondja: jé, tényleg, dögöljön meg a Fidesz!

Könnyű, mint az egyszer egy, mondd utánam! Továbbá meséljünk nekik soha nem látott lopásokról. De ne a Mészáros milliárdjairól meséljünk nekik, hanem arról, hogy a Szijjártó mesepalotában lakik, az Orbán lábát menekültek mossák, miközben pálmával legyezgetik. Még továbbá, hogy Balog páter árva gyerekeket vacsorál, meg, hogy a Habony hét szüzet hozott magával rabszolgának a messzi Ibizáról, és mi, Tóbiás megmentjük őket, mert Rózsa Sándor vagyunk. Ez megragadja a választó képzeletét, és legott iramlik reánk szavazni.

És ilyeneket reggeltől estig, meg estétől reggelig, napra nap. Példánk is akad: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! – Mondta volt állítólag Cato – márminthogy Karthagónak pusztulnia kell! – S mondta ezt addig, míg a város valóban leomlott. Igaz, Cato aztán meg öngyilkos lett, de ez kit érdekel már.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum