Orbán és a Brexit pettingje

Szívünk soha el nem múló szeretetével figyeljük Orbán Viktor legújabb buzgalmát, amellyel ezúttal Angliát magát igyekszik megmenteni a romlástól. Tán még a királyi házat is, ezt egyelőre nem lehet tudni teljes bizonyossággal.

Azt azonban igen, hogy a Habony szisztéma fegyverzetét ráereszti a rossz fogú, szeplős, a mindennapos testnevelés és éneklés áldásait hírből sem ismerő szigetlakókra, ergo, újsághirdetésekkel árasztja el a Daily Mailt, az óriásplakátokról még folynak a tárgyalások.

brexitEzt a szöveget olvashatják majd a nyomorultak: „A döntés a tietek, de tudnotok kell: Magyarország büszke, hogy mellettetek áll az Európai Unió tagjaként.”

Ez az egész a Brexitről szól, amely fogalom nem valamely tőzsdei árfolyamot jelez, hanem azt, hogy a nyüves angolok kilépnek-e az Unióból avagy sem.

És most itt táborozzunk le egy pillanatra! Értjük mi, hogy miután nem is oly rég a menekültek hordáitól megmentette már Európát, most épp a bajba jutott kistestvér segítségére igyekszik, mert ő ilyen, mint a jó úttörő. Csakhát a tempó. A kettős játék, ez az ami ganajodást feltételez.

Nem vagyok egy nagy Belzebub, viszont most jót mosolygok, mert amint kitekintek az ablakomon, látom ám a plakátot, amely üzen Brüsszelnek, hogy értsen. Valamint emlékezek is, hogy a CÖF és folyományai az utcán laváztak a felirattal, miszerint nem leszünk gyarmat.

Ezek szerint mi magunk megmenekülnénk, ezeket a szerencsétleneket meg arra biztatjuk, hogy hajtsák igába a fejüket. A végén még fölajánljuk gyümölcsöző azeri meg mindenféle egzotikus népekkel való kapcsolatainkat is, mint a boldogság egyetlen zálogát.

Mindezt félre téve azonban nézzük a dolgok gyakorlatias oldalát fidesziül, illetve orbániul, amely a következő. A hülye magyar panelproli nem igazán foglalkozik ilyen Brexitekkel, magunk közt szólván fingja sincs arról, hogy az mi a rosseb.

Demonstráció - Békemenet Magyarországért

Demonstráció – Békemenet Magyarországért

Következésképp belső használatra minden további nélkül lehet nyomatni neki a baromságot a plakátokon meg az emegyen. Másrészről viszont aranyom be van szarva magunk közt szólván, amire jó oka is van.

Vélekedések szerint, ha az angolok kilépnek, akkor az elindítja a dominó effektust, főleg Európa keleti felében, és akkor vége a dalnak.

Mármint az Uniónak, legalábbis abban a formában, ahogyan eddig ismertük, és akkor Isten legyen irgalmas Orbán Viktornak, meg legfőképpen nekünk. Megszűnne a szopható csecs, összeomolna az amúgy szárnyaló magyar gazdaság, és pláne még a nyakába kapna félmillió magyart, akik momentán épp gazdasági menekültek.

És akkor tényleg vége lenne a világnak, mert kiderülne, hogy amiben most ücsörgünk, az csak egy buborék, egy rózsaszín lufi, és elúszna, elillanna az a hatalom, amely pedig annyira édes. És egy pillanat alatt, még csak Gyurcsány sem köllene hozzá. Erről szól az egész rohadt mese, és nem egyébről.

Végezetül csak reményleni tudjuk, hogy az a nyamvadt hirdetés jobb angolsággal lesz megírva, mint a várbéli feliratok, ez máma kiderül. Hogy röhögnek-e majd rajtunk. A többi méla csend, különben meg: God Save the Queen!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum