„Őszentsége leszophat” – A középosztály a paradicsomba megy

Tegnap kiderült, hogy Ferenc pápa nem jön Magyarországra a Szent Márton születésének ezerhétszázadik évfordulója alkalmából tartandó szentmisére, a Vatikánt Dominik Duka bíboros képviseli a szombathelyi dzsemborin.

Pedig itt, a nyugati végeken permanensen szólnak a tamtamok, a Fidesz helyi televíziójában, amely álcaként – terepruhát nem is igazán viselve – városi televízió névre hallgat, két dolog szokott történni mostanság.

Vagy mártonoznak mindenféle formában, vagy a polgármester újraéleszt egy próbababát. A város vezetése annyira beleájult a libás szentbe – aki nem Bajnai -, hogy még egy birkózó verseny kapcsán is rá hivatkozó emléktáblát helyeztek el az Arena Savaria falán.

szegődikEhhez az infantilis aktushoz rezsiszilárd asszisztált a kormányzó erő részéről, aki a karfiolfülűek elnöke, mert ahhoz is ért hirtelen már százezer éve. A kormánynak is nagyon fontos az itteni szentfazekazás, jó pár milliárdot adott a városnak a permanens ájtatos manó játékhoz, amelyben ezer éves kereszténységünk idei záloga leledzik.

Szent Márton év van reggeltől estig, hétfőtől péntekig és januártól decemberig, plusz még a stadion is épül. Ebből az aspektusból ez a hely most a lehető helyek legjobbika, ámde lófaszt mama. De a részletekbe ne menjünk bele, mert az országos népeket nem igazán érdekli a mi saját bejáratú nyomorunk.

Viszont tényleg Szent Márton év van, amit soha nem lehet megunni, és ettől pedig az egész elcseszett város – illetve annak orbánista, Hende bukottminiszterrel súlyosbított eleje – alámerült a szenteltvízbe. Nagy baj, hogy a fennköltségből itt, a piac mellett vajmi kevés mutatkozik meg, pedig csak egy pöketre van a Szent Márton templom, a dolgok mostani origója.

Ebbe az idilli és rózsaszínű emelkedettségbe gyalogolt most bele a szentatya, aki – bár hívták őt erős altatókkal – nem adja az arcát a bucsui hangulathoz, pedig milyen jól jött volna ez a városnak, meg a rezsimnek is.

Ám vannak itt kerítések, meg migráncsok, és a magyar papság néhány ótvar megnyilvánulása ennek kapcsán, amelyek nem igazán illenek bele a Vatikán – ahol most épp tíz menekült pecózik, mert Péter utódja meghívta őket – hivatalos álláspontjába és lelkiségébe.

A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy minálunk, a mi országunkban, a degeneráltak, akik vannak mintegy másfél milliónyian, nem Ferencet tartják a hit igazi letéteményesének, hanem egy dagadt diktátort, aki épp csuhában térdepel, mert ezt követeli tőle a haza, meg a bankszámlája.

Ha egyéb anakronizmus hozná a szavazatokat, amelyek illó hatalmát még úgy-ahogy fenntartanák, akkor Buddha szobrokkal rakná tele a várat, esetleg Visnuval, vagy épp Jupiterrel, tök mindegy. Mikor, melyik feji jobban az Aranyborjút, a hitetlen hívőség egyedüli hívószava a mammon ugyanis.

Németh Zsolt, azorbán egyik talpasa is épp tegnap tartott ünnepi beszédet. Abban az országban, ahol több mint egymillió alattvaló él mélyszegénységben, több mint négymillió meg a létminimum alatt, s ezt úgy orvosolnák, hogy a limitet szállítanák le, szóval ebben az országban a középosztály megerősítéséről papolt (hogy stílszerűek maradjunk).

úgyEz a réteg – mint az közkeletű – a lakosság rajongói szelete. Nos, ezek a jódógos emberek sajátos lélekállapotban leledzenek a vasárnapi mise és rántott hús után.

A hír napvilágra kerülését követően, miszerint őszentsége nem emeli a magyar delír fényét személyes megjelenéssel, igen élénk eszmecsere bontakozott ki az egyik honlapon, a következő színvonalon:

„…na jó, őszentsége leszophat, úgy tetszik, szépen befeküdt a liberálisok alá szexuális célból. Nem jön, mert a migránsok, meg a kerítés, meg akkor megbolygatja valaki a pénzügyeiket…vén latin genya…”

Ilyenből, ilyen dolgozatból annyi volt ott, mint hercegnő a Burgban (by: Svejk), amiből kitetszik, milyen nívón áll az a középosztály, amit Németh Zsolt éppen megerősít. Ide jutottunk röpke negyed század alatt.

Előtte sem volt jobb, ám akkor még hallgatott a sötétség. Most tohuvabohu van, és artikulálatlan ordítás, meg Szent Márton. Ennek a háromnak a bizonytalan, suttyó, alpári elegye: ez Magyarország, amit ők szeretnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum