Olimpik(ot)on

Most már biztos, hogy meghalt az Isten. Mi itt, igazmagyar, tőrőlmetszett keresztények elborzadva halljuk, olvassuk – és szívünkben imát rebegünk – mire készülnek a riói olimpia szervezői. Ilyen elvadultságra:

Mintegy négyszázötvenezer gumi óvszer ingyenes kiosztását tervezik több mint tízezer sportolónak, így átlagosan minden olimpikon negyvenkét darabot kap, ami rekordnak számít. Még soha ennyi kotont nem osztottak ki egy sporteseményen, és nem szégyellik ezek a brazilok.

uristen__taknyos_lett_az_ovszer_A játékokat augusztus 5. és 21. között tartják, ez tizenhat nap. Ha osztunk és szorzunk, akkor az jön ki, hogy a tervek szerint minden megátalkodott sportoló naponta két és félszer áldozza fel magát a szerelem oltárán.

Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a nők alkati okokból – vagy anatómiai, ez tökmindegy – nem igazán élnek ezzel az eszközzel, és nemes egyszerűséggel azt tételezzük, hogy hímek és tojók fele-fele arányban lesznek jelen, akkor a szám megduplázódik.

Az tervezetten napi öt toszást jelent per kopf, ergo, amibe itt minálunk az adófizetők pénzét mindenféle számolás nélkül invesztálják, az nem egyéb, mint kefélő-olimpia, hogy uram ne hagyj el!

Mindebből kitetszik, hogy hiába szerveztek annak idején kokárdával feldíszített – babakocsiban hömbölgő koporsóval – installációt az egri minoritáknál a fogamzásgátlás ellen, az Isten nem hallgatott meg minket, elhagyott.

Esetleg meghalt, mint az elején vizionáltuk. De mit is várhattunk ezektől a déli népektől mást, akik naponta tesztoszterontól tüzelve riszálják a seggüket a Copacabanán, és most ebbe a gyalázatba rántják magukkal a mi fiainkat. Meg lányainkat is.

olimpikotonSzodoma lesz ott, sőt, még Gomora is. Pedig mi, a puszták népei ezt az egész kényes kérdést sokkal elegánsabban tudjuk megoldani. Hárman leteperünk egy lánkát az elhagyott fészerben, az örömök végeztével meg ecetes vízzel locsoljuk. Koton? Ugyan már, királylány.

Aztán ötven év múlva pityergünk picinyt, meg virággal kínáljuk azt, akit hajdan gecinkkel. Simicska jól látta a dolgot, viszont nem csak egyetlenünk az ondó, hanem már az egész kerek világ. Ezt a problémakört azonban fel kell venni a leendő budapesti olimpia megoldandó feladatai közé.

Smitt úr felügyeletével Mészáros úr beszáll a kotoniparba is, a felügyelőbizottság meózza a terméket az ország összes uszodájában, és amikor minden összeáll egy végső küzdelemre, kijelentjük, hogy Európát megvédtük a gecitől. Ettől is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!