Orbán művezető elvtárs

Az alábbiak 2011-ben hangzottak el miurunk szájából kifolyólag:

„Az Áder a főnök. Tudja, miért van ez? Mert együtt jártunk egyetemre, és akkor mi melóztunk végig az egyetem alatt, hogy legyen pénzünk. Mindenfajta istállókban, meg csirkéket pakoltunk. És ő volt a munkafőnök, a brigadéros. És aki a brigadéros, az élete végéig főnök. Lehetek én akárki, a főnök az Áder. Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, ennek ez a rendje.”

Most gálánsan tekintsünk el attól, hogy Áder, az örökös főnök a híresztelések szerint lapátra fog kerülni, mert MNB-ileg rosszalkodott. Mindez ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekes. Ízlelgessük inkább, hogy miket beszél Orbán, hogyan lóg ki a szájából a kapanyél, hogy ki fog nekünk aláintegetni a várbéli erkélyről, ha szólítja a haza.

Már az idők kezdete óta vizslatom ezt az emberszerű tüneményt, akit a rossz sorsunk a nyakunkba ültetett, és akin hajdan abból a szemszögből végeztek vizsgálatot, hogy államférfi-e ő, a kiválasztott. Kiderült, hogy nem üti meg a mércét.

BIG_0001591629Aztán az volt a tét, hogy miniszterelnök-e, annak nevezhető-e, annak ellenére, hogy jogilag az volna. És ez sem, ezt a lécet sem viszi át. Volt szerencsém kifejteni pár hónapja, hogy egy pitiáner csaló. Mások szerint meg maffiafőnök, és ebben is van igazság.

Viszont nézzük meg a visszájáról is!

A népek felől közelítek. Gyerekkoromban ámulva lestem három férfit, amint a frissen elkészült garázs előtt álmodoztak. Vágyaik ekképp manifesztálódtak: Egy sezlon kéne ide, aztán arra lenyomni, megkapná a magáét. Nőről beszéltek, akit így óhajtottak boldogítani. Most vak komondorok vannak, szülőgépes ábrándok, orbáni jóváhagyással.

Pálinkát borogatás van a demizsonból, kolbászok töltögetése, szotyolázás a meccsen. Ez a tempó, meg a stadion. Ez férfias, ugye. Goodfriend nem volt az annak idején, nem állt ki a kocsma elé öklelődni Viktorral. Obama sem az, Clinton se, Soros mögé bújva mondják a magukét, ahelyett, hogy vasvillával a kézben érkeznének meg a felcsúti budi mellé.

Avas szaga van Orbán Viktornak, akárha Kassák parasztudvara, de ilyeneket hiába is mesélek. Valami kantempó, falkaszellem, hogy a brigadéros – ez is Istenem – az örök életre brigadéros marad, ez mutatja, hogy erősek vagyunk ugyan, de hűségesek. A nemi erőszak elévül, csak lenyomták a sezlonra a komcsi csajt.

Nem tudom, egyszerűen kifejezhetetlen az a massza, ami itt az ideál lenne. Gémeskút, malomalja, fokos. Mint száz éve. Pálinka, kalbász, pörkütt. Nem államférfi, nem miniszterelnök, és még csak maffiafőnök sem ez az alak. Művezető, abból is a rosszabb fajta. A gumicsizma megvan, mint árvizek óta tudjuk. Csak a svájcisapka hiányzik, és készülhet is a portré.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum