Őszinte és kőkemény – itt van a múlt, itt van újra

Szijjártó a nemzeti madeleine, az ő gőze száll fel a teából. Mindez tegnap derült ki, amikor elmondta napi imáját, ím, ígyen: “Magyarország szuverén ország, tehát nem kell nyomást gyakorolnunk, az Európai Bizottságnak világosan meg kell mondani az álláspontunkat, és kőkeményen, világosan meg is fogjuk mondani, erre mindenki számíthat.”

A nyikhaj kőkemény. Már csak őszintének kéne lennie – ami kivitelezhetetlen egy föladat -, és akkor babos kendőt a gigájára hurkolva jelenthetné ki, hogy ő a nemzet csótánya, illetve a mögötte álló zenekar a fekete bárány, mint ahogyan rockos bandák hülyítették a magyart akkor, amikor külügyminiszter úr meglátta a napvilágot, 1978-ban. (Istenem, még nincs negyven éves, és már vén hülye.)

ezazMindebből látszik, hogy az idő körben forog, és csak ott tartunk máma is, mint akkor, csupán a csomagolás változott. „Nőtt a válások és halálozások száma, ekkoriban vezette Magyarország az öngyilkossági világranglistát, és egy teljes generáció toporgott a felnőttkor küszöbén tanácstalanul – nekik az alföldi papucs és az őszinte, kőkemény rock jutott, meg az almabor, rosszabb esetben a ragasztó vagy a rendőrség zaklatása.”

Mindezt, a föntebbi idézetet csak jelen idejűvé kell transzformálni, és máris kész a tükör, amelybe bele illene nézni. Itt toporognak a jónépek tanácstalanul, válnak és ölik magukat doszt, alföldi papucs helyett Nike, kőkemény rock után X faktor, a bor nem alma, hanem kannás, ragasztó helyett meg dizájner a cucc, a rendőrség pedig soha nem változik.

Már besúgni sem kell, mint a fekete bárányok tették annak idején, a Kubatov egyszerűen kikéri az adatokat a búkról, és nem a gumibotot engedik a lázadókra, hanem a NAV-ot. Gépiesedik az embertelenség, mert haladni kell a korral, és az országból kitántorgók nem nyugati menekülttáborokban lelnek menedéket, hanem londoni és müncheni éttermek mosogatóedényeinek szélén.

Meg kell hagyni, ez jobban mutat, és fut is, ki merre lát. Még egyszer, újólag és végleg be kell mutatnunk, hogy a rendszer csak úgy, mint akkor, hazugságra épül, permanens a gazdasági válság, és a társadalmi problémák súlyosbodnak. E két utóbbi állítás a roskadozó kádári álomvilágra volt igaz, meg persze a mai jobbanteljesít mennyországra is.

Csak amíg ott és akkor omladoztak a díszletek, máma éppen épülnek várbéli erkélyekkel, ahonnan üdvözölni lehet majd az alattvalókat, ha apánk fölteszi a kalapját növekvő hasa fölé. Kapunk stadionokat meg kisvasutat is, a népek pedig igazodnak, ha nem akarnak éhen dögölni. A pártba még nem kötelező belépni, ámde ajánlott. Csak épp fölgyorsult az idő.

valamintKádárnak még harminckét évet adott a teremtő, kései utódja, a népéért és népének élő vagyontalan ennyiről nem is álmodozhat. Bár, ha belegondolunk, immár tizennyolc évet abszolvált. Igaz, ebből nyolcat ellenzékben, ámde azidőtájt is harcosan, a háttérben építve azt, amit ma a színpad elején, legalább annyira szorgalmasan. És nem is szégyelli. Teljesen elveszítette ember jellegét.

Nagyferó, aki csak életben akar maradni permanensen, elveszítette a nemzet csótánya rangot, a stafétát átadta Orbánnak, aki igen alaposan ki is érdemelte azt. Útjuk hasonlatos, aferó az őszinte kőkeménytől a diszkóig, máma meg már ki tudja mi a jó francig jutott el. Ugyanúgy váltogatja a gatyáját, mint az örökös miniszterelnök.

Egy mentsége van – mármint aferónak -, ma kevesebb nyugdíjat kap, mint az őt megfigyelő ügynök tartótisztje, aki meg nemzetvédő köpönyegben éldegél máma a narancsligetben, élvezve annak minden előnyét és aljasságát. Itt tartunk épp, azaz ugyanott. A Sex Pistols annak idején bevallotta, hogy csak a pénz miatt állt össze újra, ezek a maiak nem jutnak el az őszinteség eme fokára. Csendben rabolnak de nem suttyomban, viszont kérlelhetetlen gépiességgel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!