Önélzetes olszág

Nemzeti jelkép megsértése miatt tettek panaszt az Országgyűlés kulturális bizottságánál a Vígszínház hétvégi előadása miatt. Az egyik panaszos szerint bűncselekmény történt a színpadon, amikor a TÁP Színház előadta a Himnuszt, amit rapzenére dolgoztak fel.

Ez oly szép, meg oly nemes. Vélem, a panaszosok legszívesebben kiherélnék az elfajzott színház tagjait – hogy a nőkkel mit csinálnának, azt nem tudom víziózni -, mint ahogyan néhány röpke évvel ezelőtt Székhelyi Józsefnek is menekülnie kellett Szegedről, mert ő is a szakrális szöveggel szórakozott.

Sokan léteznek ilyen lelkülettel – ilyen háborodós, feljelentős, hörögve ordítós világlátással – szerte a hazában, akik aztán belerúgnak a menekültekbe a préri közepén, és rendőrsorfallal kell megállítani őket a pride-ok partjain. Ők a keresztény középosztály tagjai magyar olvasatban és lelkipásztori segítséggel.

Ezek a lelkipásztorok meg papírokat függesztenek ki az istentelen isten házára, miszerint a drágalátos hívek tartózkodjanak attól, hogy alamizsnát adjanak a homelesznek, mert az nem komilfó. A dolgok mindig körbeérnek, és arra késztetnek, hogy megvizsgáljuk, hol is élünk. Homokos, füves, vizes síkon, a középkor előtti időben, vagy abban épp.

Brian életeBrian is erősen csodálkozott, amikor a mamával kövezni indultak, és magukhoz vették a szórakozás kellékeit (kérünk két hegyest, két lapost, meg egy zacskó kavicsot), és ott a pelenkában ugráló bűnös egyetlen vétke az volt, hogy kiejtette a kiejthetetlen borzalmat, úgymint Jehova.

Nem vagyunk sokkal távolabb ettől, hangzott már el a parlament falai közt felszólítás, miszerint a miniszterelnök úr nevét hiába a szájára ne vegye az ellenzéki szuka, ha még emlékezünk erre. Mindjárt a keresztet is a vállára illesztették volna a kis latolnak, és örülhetett, hogy nem találkozik épp egy vak komondorral, mert nem szült eleget.

Csodálkoznak – bár nem is egészen biztos -, hogy az IÁ miket nem művel. Szobrokat robbogat és embereket szabadít meg a fejüktől, mert Brian életének világában élnek, a szent együgyű borzalom terelgeti őket. Ez a Himnusz-fétis sem sokban különbözik attól. Totemmé tesznek egy szöveget, és körbetáncolják. Élénken kíváncsi volnék arra, mit tennének azzal, aki a Bibliájukkal szórakozik.

Holott az is csak egy szaros fogalmazvány, amelyet csökött agyú manusok állítottak össze a körmükre égő gyertya fényénél a maguk érdekei szerint, és nekik köszönhetően vált Júdás a harminc ezüstös emberré. Az ő evangéliumát nem emelték bele a ’holy szövegbe, mert sértette volna a mesét.

Pedig ő volt az a tanítványok közül, aki a legközelebb állt mesteréhez, és a fülébe súgta: tudom, ki vagy, és tudom, honnan jöttél. Felismerte, hogy a megváltójuk számára az emberi test börtön, ahonnan ki kell szabadítani, s ennek egyetlen módja, ha meghal. Ezért adta lómai kézre. Ha a többi tizenegyen múlt volna, még ma is a klepetyusában szaladgálna, és nem lenne ki előtt leborulni.

És most, hogy magam is megszentségtelenítettem egy tabut (jó öreg Freud), teszem a dolgomat. Indulok az anyám picsájába, és várom az inkvizítorokat, hogy vonszolnának a máglyára, de a kulturális bizottság színe elé mindenképp. Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!