„Der Führer schützt das Recht” – nyafognék, amíg nem késő

Ha eddig értetlenül álltunk a permanens menekülthiszti előtt, most már elborzadva tapasztalhatjuk, miért volt erre szükség, és van ma is, amikor már egy nyamvadt átutazó sincs ebben az országban, és nem is lesz többé már soha. Úgy kellett ez az egész a rezsimnek, akár egy falat kenyér, hogy vele és általa szerezzen jogot és módot újabb aljasságokra. Nyakunkon a rendeleti kormányzás nemes ideája ugyanis.

agressziv_kismalac_humorÉppen ezért fölkérném azon honfitársaimat, akikben a józan ész még nyomokban fellelhető, legyenek szívesek velem együtt visongani, hogy hangunk legalább olyan erős legyen, mint a Saul fiát leordító orbáni hordáké. Mivelhogy tudjuk, mily gyalázatos hellyé tették hazánkat, a mostani terv azonban minden eddigi bújtatott paranoiát, harcot, fasiszta idillt fölülmúl, bár ennek eddig sem voltunk éppen híján.

Mielőtt továbbhaladnánk, idebiggyesztek egy listát: ellenségkép kialakítása, a karhatalom megerősítése, a média kontrollja, a nemzetbiztonság iránti vonzalom, az egyház és az állam összeolvadása, a nagyvállalati érdekek védelme, a munkavállalói jogok semmibe vétele, az értelmiség és a művészetek megvetése, szexizmus és a kisebbségek iránti gyűlölet, a bűnüldözés és a fegyelem iránti vágy, korrupció és haveri összefonódások valamint választási csalás.

Előttünk az orbáni rezsim természetrajza, ami önmagában is megbocsáthatatlan bűnöket feltételez a nemzet ellen – bár már ez a szó sem ér semmit -, a tragédia viszont éppen az, hogy mindezekkel a fasiszta államokat jellemzik mocsadék filozófusok, akiknek tudjuk, hol a helyük mostanság. Még nem drótok mögött.

ezazViszont magasabb szintre készülnek lépni a kollégisták, akik új javaslattal álltak elő épp tegnap. A kormány olyan alkotmánymódosítást javasol, hogy önálló tényállás legyen a terrorveszélyhelyzet. Ez a szükségállapotnál gyengébb, de az általában természeti katasztrófáknál elrendelt veszélyhelyzetnél megszokottnál szélesebb körű jogkörökkel ruházná fel a kormányt. A fiúk vágyai szerint a terrorveszélyhelyzetet két hónapra lehetne elrendelni.

Még tovább: a tervezet úgy szól, hogy a kabinet a terrorveszélyhelyzetben olyan rendeletekkel kormányozhat, amelyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, hatályos jogszabályi rendelkezésektől eltérhet, valamint más rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

Így például terrorveszélyhelyzetben a kormány
– korlátozhatja, befolyásolhatja a médiatartalmakat,
– üzemanyagok és más termékek fogyasztását korlátozhatja,
– elrendelhet speciális terrorelhárító intézkedéseket,
– a nemzetközi egyezményektől eltérő határforgalom-ellenőrzést vezethet be,
– ellenőrizheti az internet-, levél-, csomag- és postaforgalmat,
– elrendelhet kijárási tilalmat, betilthatja a tömegrendezvényeket,
– dönthet nagyobb területekről az emberek kitelepítéséről is.

a képNem igényel ez különösebb magyarázatot, voltaképp sok éves álom válna valóra. Még 2013-ban elmélkedett az ideális államról Kövér László, így: „Azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak” – mondta. Ez elképzelése szerint egyfajta rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül.

Körbeértünk, zárásképp idézzük ide az elődöt azért, hogy lássuk, mi is készül itt. A Hosszú kések éjszakáján a hitleráj kiirtott néhány – jó sok – neki nem tetsző embert, aztán ez következett:

A rendeleti kormányzásra feljogosított Hitler 1934. július 3-án egyetlen paragrafusból álló törvényt bocsátott ki, amely utólag törvényesnek minősítette a június 30-ai és azt követő tisztogatásokat. Ebben a neves jogász, Carl Schmitt fogalmazta meg az esemény jogi igazolását: Der Führer schützt das Recht (A Führer védi a jogrendszert). A Goebbels által irányított suttogó propaganda azt terjesztette, hogy Hitler a káosztól mentette meg az országot.

Kövezzenek meg, ha nem ez a duma megy most is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum