Ica néni megállította Lázár Jánost, pedig nem is partizán

Mottó: „Nem mentek be, mert nem mentek be.”
(Hajós András filléres menzai emlékei)

A zenész-beszélőgép stand upolta el hajdanvolt gyermekkori élményét, amikor az iskolában csorgó nyálakkal ácsorgott az ebédlő ajtajában, ahol is valamilyen tanár néni őrködött hatalmasan, és feltartóztatta a kiéhezett siserehadat, azért, mert. Nem mentek be, mert nem mentek be.

Hajósnak ez olyan életre szóló kalanddá vált, hogy most őszbe hajolva is bánatos-vihogva gondol rá, és alkalmasnak tartja arra, hogy közönség és kamerák őrködése közepette emlékezzen az esetre sírva-vigadva. A cerberusoknak megvan a maguk története mindig.

cerberus_by_jengslizerIca néni napjainkban a tiszadobi Andrássy-kastély ajtónállója, és nem engedte be Lázár Jánost a lezárt területre. Voltaképp ez a sztori. Nem mész be, mert nem mész be. A harcos asszony férje azt mondta – miután országos hír vált a skandalumból -, hitvese nem hős, hanem tényleg nem ismerte fel Lázárt, nincs tévéje, mert takarékoskodik. Ez a baj.

A kastélyt épp újítgatják, már három éve át kellett volna adni, de nem sikerült. Van ez így. Ennek ellenére a napokban korabeli bútorokat szállítottak oda az Iparművészeti Múzeumból, mert Andrássy korából csak három darab maradt.

Ica néni mindezeket az értékeket őrzi, és látszik, mi van akkor, ha nincsen se óriásplakát, se emegy, amely utat mutatna az enélkül elsivatagosodó tudat számára. Már aLázár sem téblábolhat akárhol. Talán épp ez az eset késztette arra a mi jótét kormányunkat, hogy így év vége felé csoportosítgasson sok milliárdot kommunikációra és konzultációra. De mentségükül: még csak egy vacak stadion se jönne ki a summából. Csak egy fél.

bástya-elvtárs-tanúMint kitetszik, égető szükség van a propaganda kiteljesítésére, akad ugyanis az országnak olyan szeglete, ahol azt se tudják, hogy aLázárt eszik vagy isszák, és ez tarthatatlan állapot. Nem megy be, mert lehetne akár ószeres is, aki a frissen odaszállított bútorokra utazik. Ica néninek tehát igaza van, viszont nem lennénk a helyében.

Még a törvénygyárban történt, hogy Lázár elmondta, az ő kezdeményezésére vette át az épület üzemeltetését a kormány örökségvédelmi hivatala, a Forster Gyula Központ. Viszont szerintük Lázár azzal fenyegetett, hogy ha nem nyit meg a kastély, a központ vezetője elveszti az állását. Valami különös vonzalom fűzheti tehát a szuperminisztert a cucchoz, ahová most nem engedték be.

Ica néni bajban van tehát, ezt innen a messziségből is érezzük. Őt a narancsos megyei önkormányzat emelte a magas hivatalba, és mindezen hallatlanságok után azonmód el is csaphatja. Sokba kerülhet a spórolás, az, hogy nem csügg a királyi televízió kebelén. Ilyet ő nem tehet kiválasztott helyzetében. Mint tudjuk, Pelikán is jobban járt volna, ha nem nyitja ki az uszoda ajtaját, és a népek nem sprickolják szemközt bástya elvtársat. Ő se ismerte a manust, ami hiba volt.

De hogy Pelikán elvtárs be se mehessen, ez már sok a többnél (by Peresztegi tanár úr), kinéz minimum egy angolparki állás Ica néninek, vagy citromgyári. Azt még meglátjuk, hová küldi őt ezúttal és ezek után a Párt. Isten legyen irgalmas árva lelkének, ezért imádkozzunk érette, elvtársak!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések