A zsidók nem bírnak magukkal – leveleznek

Nem bírnak magukkal ezek a jenki zsidók, megint kinyitják a pofonládát, mert beleugatnak a belügyeinkbe. Egyébként nyilván aSoros meg aGyurcsány áll az egész áskálódás mögött, meg abaloldal, amely ráront a zsinóros-mentés magyar nemzetre.

Cserébe ezek az usákok meg fogják ismerni a CÖF istenét, amely cserkészcsapat bizonyára egészen a Capitóliumig gyalogol majd mély felhorgadásában lengyel segítséggel meg az energiacella erejével, a sor élén a Népszabadság pártrovatának vezetőjével. Hacsaknem levelet írnak ők is Obamának, amire már volt példa egy éve, mint arra igen jól emlékezhetünk.

Ezt tették a cionista összeesküvők: tiltakoztak az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői Orbán Viktor miniszterelnöknél Hóman Bálint emlékművének megépítése ellen. A testület levelében „mély aggodalmának” adott hangot, kijelentve, hogy Hóman „…élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt.”

cipőkNaivitásuk egyébiránt nem nagyon ismer határt, amikor ilyeneket bírnak firkálni: „Sürgetjük, hogy nyilvánosan ítélje el Hóman szerepét az ártatlan magyarok üldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást ettől, vagy a tiszteletére emelt bármely szobortól.” – írták a magyarok emberének az amerikai elmeroggyantak, akik valami bájos naivsággal élnek bele a saját világukba. Mi pedig hozzáfűzzük: ugyan már, királylány.

Tudják ezek nagy nyomorukban, hogy kivel beszélnek? Egyáltalán nincsenek tisztában vele a szerencsétlenek, és ezzel csak azt érik el, hogy Szijjártó két futsalmeccs között berendeli Colleen Bellt, mert már úgyis régen volt raporton nála akármilyen elcseszett nagykövet.

Jósolok a lapjaimból. Meg fogják védeni ezt a Hómant, aki egyébként egy ma született bárány, és nem tett egyebet, mint 1941. június 26-án megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést, amely jótett háború utáni büntetőperének egyik vádpontja lett. Politikai döntéseit több írásában is megerősítette, ezekben hangsúlyozta a német-magyar szövetség fontosságát, amelyben Magyarország szerepét mint „…a németek védőbástyájaként a keleti erőkkel vívott küzdelemben…” jellemezte.

Meg és aztán a zsidótörvények előkészítésében és megszavazásában is felhőtlen örömmel vett részt. A zsidóság asszimilációját nem tartotta lehetségesnek, mivel véleménye szerint „a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemiségük” valamint „felforgató mozgalmakban és romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepük” azt megakadályozza.

Ez van, viszont kicsire nem ad ártunk és ormányunk. Meg különben is, Szentgotthárd óta tudjuk, hogy a párizsi merénylet mögött is „ezek” álltak, most meg pofáznak. Hát hol élünk? Magyarországon, kérem tisztelettel, amely hely – mint az tudvalévő – bokréta Isten kalapján. Tehát csak nix ugribugri, mert itt két hét alatt rend lett a taslik nyomán, amint az nagyon jól látszik is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum