A futsal mint lakmusz, és más történetek

Túláradó örömmel jelentem az egérlyukból, hogy egyelőre még nem ment el teljesen az eszem. Pedig valljuk be, egyetlenünk, az ő drágalátos csapata és az általuk kitenyésztett rendszer mindent megtesz azért, hogy a katatón skizofrénia áldott állapotába süppedjen a jómunkásember. Próbáltam a sarokba guggolni, de fájnak a rohadt térdeim. Nézek tehát ki a fejemből csöndesen.

A hatalom és az ő mámora egészen elképesztő dolgokat bír csinálni az egyszerű asszony gyerekével, ha totálisan beleájul az illiberállis ganajba. Ezeket a mieinket olyannyira magáévá tette a ribanc, hogy már többször kellett fölmosdatni őket, de csipás szemük nem képes meglátni a valóságot, amely – valljuk be – igen-igen nehéz föladat. Ha anyuka kicsi fia hermetikusan el van zárva a VV-től, akkor belemerevedik a hülyeségbe, ezek pedig így jártak.

orban_fuggonyElmesélem hát huszonnégy óra történéseit, azt, hogy mit láthatott a bandavezér a függöny mögül, ahová elrejtezett, nehogy szóba kelljen állni mindenféle komcsikkal a parlamentbe benne. Tehet ő arról, hogy szeret kukucskálni? Egyáltalán nem felelős ő ezért, még gyermekkorában az avas szagú parasztudvaron játszotta a bújócskát, aztán úgy maradt, már tavaly is egy fenyőfa mögé rejtezett őszinte degeneráltjai legnagyobb örömére.

De míg akkor csupán az egyre jobban a saját lábára álló családját kukkolta a fénylő gömbök mögül, most a törvénygyárat figyelte, mire is mennek ezek nélküle. Ugyanarra, mintha maga vezényelné a tébolyt. Nem igazán van rá szükség, kitartó szelektálással elérte azt az idilli állapotot, hogy a sameszek igyekeznek túlszárnyalni őt. Mint Aureliano Buendia ezredest a katonái, akik, amikor ő maga még ki sem mondta, amit gondolt, már végre is hajtották, csak még eszelősebben, mint azt az ezredes elképzelte volna.

Ennek az egész delírnek, amelybe belemerevedett az ország, nem a futball, hanem annak kisöccse, a futsal a bemutató terme. Ezt a sportágat űzi a mi tarajosunk, aki külügyminiszterséget nyert a játékgépen Vajnánál, s ha nem épp más országok külügyéreit hajtja el a jó francba, akkor a poros parkettán rohangászik. Igaz, csak a másodosztályban, ám mindez nem zavarja meg a király televízióját abban, hogy közvetítse a magával ragadó produktumot mint sporteseményt.

ézsaiásEzzel azonban több döglegyet is üt egyetlen mozdulattal. Az óvatlan néző, aki volt esetleg oly barom, hogy ezt bámulja a dobozban, még hallhatja, amint a hangosan pofázó beleordítja a mikrofonba, hogy a szünetben ne csak a sört vedelje a lelkes publikum, hanem azzal a lendülettel írják is alá a jótét lelkek a rettegés és gyűlölet íveit a terrorista-migráncsmocsadékok ellen. Valljuk be csöndben, hogy ilyen azért nem sok országban történik a Föld nevű bolygón, de nekünk ez is sikerült.

Hiába, ha olyan hoppmesterek vannak a szütyőben, mint az Árpi, aki meg mindeközben Ibizán passogott guvadt szemekkel egy egész ország örömére, minden megtörténhet, és mint kitetszik, meg is történik. A legváratlanabb abszurdok, amelyekben a bolond beszéd ellenére van rendszer, ami egy kimondott irányba mutat csupán, lerabolni az utolsó gombot is a hulláról, amelyek magunk volnánk így mereven. Mindezt látom én csuklyás szemeimmel, és azon merengek csupán, mikor válik belőlem Ézsaiás.

De addig dúdolok: „Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél/ Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél/ Játsszuk azt, hogy félünk megint/ Játsszuk azt, hogy játszunk megint./ Hogy az időre hályog tapadt/ Hogy a tangó divat”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!