Egy óvodás naplója III. – Ejötthozzánka fideszmikulás

A szonta azibojnéni a tennap, hogyhátgyerekek mostan legyetek nagyonjok, mermáma jönel a mikulás acsoportunkba. Izgutunkis nagyon, még apityuse vótrossz, igyekezet alunni, de nemment neki mégse bohóckodot.

Sutyorgot atakaró alatt, aszontahogy emlékszöl tavalya középsőbe mijenjóvót, bejöt amikulás, csupa pirosvót mindeneneki, nagyvót a szakállais, meg aputtonya televót cukorrameg csokiva, megojan télszagavót neki. Emlékesztem, demost nem tudtammilesz, mer nagyon sütötta nap.

Forgolódot apityu, megén se tuttam alunni, úgyizgútam. Asztán egyszercsak kopoktak. A kisböske, akia mútkó elájutt areggeli elött, akkorát visitott, hogy azibojnéni teljessen megijett, deöszeszette magát. Ahaját igazgatta, csilogotneki a szemenagyon.

mikulásNemtudom, mérvisitott a kisböske, bisztos örűt, hogykap csokit, mera a harakbácsi nem küdött neki, hijába mondta aszt, hogy megvédiőtet. Aziboj néni kinyitota azajtót, és bejöt háromember, deegyiksevót mikulás, pirosakse vótak, mégcsak sapkase vótrajtuk.

A szonta azibojnéni, hogya lekkövérebb aza becsózsolti bácsi, aki képviselminket a paaramentbe, afideszbe képviselőbácsi. Nemértettem azegészet, már aszittemhogy énekeni köllnekiis, mint a mútkor annaka másiknak, de nemköllött. Atöbbiekis fölébrettek, ésnészték mivan.

Két pötyöslabdát hozott a becsóbácsi, megvalami kekszet asziszem. Valamitbeszét, asztán ementek. Hangossan köllött megköszönni alabdákat, mindenki csaknézet, hogyhát akkó ki isvót amikulás, de senkise tutta. Csak azibojnéninek vótjó, nagyon láccot aszemén, ojanvót neki, minatmikó migráncsnézőbe vitte minket.

Apityu nembirt magáva, aszonta, ijen pötyöslabdát a nyúlszokot hozni, mostmit mondjona azpukájának, ha emeséli, hogya képviselőbácsi vóta télapó, azapukája meginordittani fog. Nemvele orditt ijenko, csakúgy magába, káromkodikis, meg mindigvalami viktort emleget, aszonta apityu.

Énnem tudokijeneket. Azibojnéni odaatta alabdákat, meg tapsóthogy gyerekek mindgyá uzsonna. Akekszeket rakosgatta örüttnagyon, énnem. Apityu mégmindig sutyorgot valamit, hogy a zapukája, denem figyetemrá. Montamneki, haggyonmer, vára dömperemmegyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum