A Petra, az nem tehet róla

Nagy idők nagy embereket kívánnak. Itt van nekünk mindjárt a mi jámbor lelkű operatőrünk, a László Petra névre hallgató, akinek lába egyszer csak rugdosásra nyílott akaratlan. Ott, a menekültek áradatában tele volt a lég villanyossággal, amely égi hatalom oly cselekedetekre kényszeríti az embert, amit nem is akar igazán. Mint a béka a boncasztalon, amely jótét lélek combjaiba elektronyosságot vezetnek a Balog emberminiszter felügyeletével danolászó kisdiákok, és mit tesz Isten, a brekegő rugdosódni kezd, csak épp kis arabok nem kerülnek hajlító izmai hatósugarába. De nem minden kísérlet lehet ilyen tökéletes.

Olykor-olykor, amikor ilyen rajtunk kívül álló hatalom delejez, magyar földön épp arra szedegeti az ibolyát néhány kósza kölök. Tehet arról a jó Petra, hogy rángatózó lábai beleakadnak a kisdedekbe? Egyáltalán nem tehet róla, fölötte álló égi erők játékszere volt csupán, amikor a baleset megtörtént. Ez még nem játszott a sztoriban, de eljöhet az az idő is, csak ki köll várni. Addig is, az operatőr mit tehet? Interjút ad az Izvesztyijának, amelyben bejelenti, hogy pöröl. Azt a menekültet citálja az igazság elé, aki a kislányával vágódott hasra mellette. Azért kér újrajátszást, mert az a ganaj megmásította a vallomását: “Eleinte a rendőröket okolta azért, hogy elesett.” Aztán meg, pere lezárulta után nekiindul, családjával együtt Ororszországba költözik, Magyarországon ugyanis nem érzi magát biztonságban. Nem az elvágódó, hanem az operatőr. A család már tanul oroszul.

lendítAzért nem kéne elkapkodni a dolgot. Tessen olvasni, és az ember alapos utánajárással föllelheti igazának bizonyítékait. Először is Füst Milánnál: „…A mi lelkünkben többféle hatalom van, amely független egymástól, s amely némiképp hathat is egymásra, de legtöbbször ellentétben van egymással. Az elmés Naszreddin Hodzsa a következő tréfát eszelte ki erre vonatkozólag, annélkül persze, hogy tudta volna, mennyire fején találta a szöget: – Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

Másodjára a jó Haseknél: „Švejk leült az asztalhoz az összeesküvők közé, akik már tizedszer mesélték egymásnak, hogy miképpen kerültek bele a csávába. Mindegyiket valami vendéglőben, kocsmában vagy kávéházban érte a baleset. Csak az egyik volt kivétel, egy rendkívül kövér, szemüveges, kisírt szemű úriember, akit otthon tartóztattak le a lakásán, mert két nappal a szarajevói merénylet előtt néhány pohár pálinkát fizetett két szerb mérnökhallgatónak a “Brejśká”-ban, és azután Brixi detektív úr meglátta velük részegen a Lánc utcai “Montmartre”-ban is, ahol szintén ő fizette a cechet, amint ezt a jegyzőkönyvben aláírásával is megerősítette. Előzetes kihallgatásakor, az őrszobán, válasz helyett minden kérdésre csak ezt sírta: – Kérem, én papírkereskedő vagyok.”

Ezt a két történetet ajánlhatjuk – az elektronyosság deleje mellett – védekezésül, amelyekből kitetszik, a földi halandó nálánál magasabb hatalmak apró játékszere csupán, ilyképp bűntelen. Amíg azok vitatkoznak, ő rúg egyet. Vagy kettőt. A lélek pedig tisztára mosva kecmereg elő a vérzivatarból. Avagy: kérem, én operatőr vagyok. Mindkettő alapos indok, nem köll egyből menekülni a nagy Oroszországba. Mert mi lesz, ha összefut a tajgán egy helybéli operatőrrel, akinek a lelke szintén viaskodik? Ebbe előbb bele köll gondolni. Mondom, Füst vagy Hasek a mentőöv, én pedig jól megmutattam. Az úttörő ugyanis ahol tud, segít.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!