A Lebensraumtól a téridegenekig

2002-ben egyetlenünk elszólta magát, amikor így elmélkedett: „Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.” Semmi különös nem történt akkor, minthogy a cionista Washington Post kiakadt az élettér morfémán, amely egészen egyszerűen hangzik németül: Lebensraum.

Ez pedig, amióta az égből pottyant festő a kampfjában bemutatta, meglehetősen illetlen fogalom. Hogy szellemi vezetőnk csak úgy belekeveredett-e a trágyába, mert nem tudta mit pofázik, vagy tudatosan használta a kifejezést, máma már tökmindegy. Sajátos ívet írt le az ő tudata ezzel az élettérrel, meg a szélsőjobbal. Megvetette nekik az ágyat, sőt, még a párnát is megigazgatta a fejük alatt. 2003-ban a Jobbik tevékenységét „bátorító szeretet”-tel kísérte, rászabadítva az országra a fasisztákat olyannyira, hogy hét évvel később parlamenti erő lettek, és már a hatalmát fenyegetik.

mnaA „bátorító szeretet”-ből 2010-ben „két hét alatt rendet teszünk” lett, amely folyamat öt és fél éve rendületlenül tart, és Tapolcán csúcsosodott ki, ahol a Jobbikos jóember földbe döngölte a Fidesz alkalmatlanját, és ezzel elkezdődött az új időszámítás minálunk. Bár tudjuk, hogy ezek szalonnácik, vagy sokszor már nem is csak azok, az istenadta nép odaültette őket a Parlamentbe bele, és az ember hiába látja, hogy kik is ezek, az ingerküszöb olyannyira kitolódott, hogy már szalonképesek a gőzös agyukkal. És ez nincsen jól. Ez lenne a minimum, ami meg nincs.

Mégis, kies honunk képes a folyamatos evolúcióra, már ami a nácik kitermelését illeti. A Jobbik elsőáldozó kisinas a Magyar Nemzeti Arcvonal mellett, akik aktiválták magukat megint. Videózgatnak a Youtube-on a jótét lelkek, és a feliratok szerint a nemzetvédők a „hazánkra leselkedő idegen hordák” miatt aggódnak, akik ellen a „kormány semmi érdemi intézkedést nem tesz”. A videó készítői szerint hamarosan eljön a „vér és vas ideje”, ezért fel kell készülni Magyarország „megvédésére”.

A honlapjukon közzétett írásban úgy fogalmaznak, „hazánkat marcangolja a halál serege” és a „Magyarországra zúduló téridegenek bestiális terrorral kényszerítenek bennünket megadásra”. Az írók szerint a migránsok nem válogatnak az eszközökben sem, „nemi erőszak, csonkítás, lefejezés, emberevés” is előfordulhat. A mozgalom soraiba olyanok jelentkezését várja, akik készek az életüket áldozni a hazáért, és azért, hogy a „pokolra küldjék Mohamed fattyait”. Cigányok, zsidók és liberálisok nem lehetnek tagok – derül ki a felsorolt kritériumokból.

A képeken, amelyek mutatják a nemzetért aggódó fiatalokat, nem lehet kiigazodni. Akár az IÁ, úgy néznek ki, s ha terroristákat keresgélünk, akkor nem a karjukon csecsemővel futkározók között, hanem ez igaz magyarok soraiban kőne kutakodni tán. Mindeközben a TEK a menekülteket hajkurássza a drótok között, magunk pedig kíváncsian várjuk, hogy két hét alatt megint rend lesz-e, és egyetlenünk bátorítása hozzájuk is eljut-é. Mert félreértés ne essék, hogy ilyen vad hordák születhetnek minálunk, annak első számú felelőse csakaviktor, aki addig pettingelt a szélsőjobbal, amíg ez lett belőle. Elszabta, hát elszabta. Utólag már szabhatja. Viszont meg kéne állítani az ámokot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum