Misztikus nyolcvannyolcas

Mesebeli dolog történt az MTK futballcsapatának szurkolóival Újvidéken. Azzal a csapattal, amelynek meccsein idehaza – már ha van néző, mostanában nemigen, de régebben még talán – az igen tájékozott, és az Orbánnak oly kedves kopasz és kigyúrt szurkolóktól rendre megkapta a felemelő rigmust úgymint: „Indul a vonat.” Ezzel a találó gyermeki mondókával utaltak a Fidesz székházát annak idején vehemensen védő nemnáci emberszerű lények arra a tényre, hogy ezt az alakulatot valamikor zsidó honfitársaink alapították, és szerencsétlenségükre épp 1888-ban. Ebből fakadt most minden baj.

mtkAz 1888-as alapítás előzménye az volt, hogy az atletizálást nem kifejezetten preferáló Nemzeti Torna Egylet atletizálni vágyó, főként zsidó származású sportolóinak nem volt lehetőségük a keresztény és arisztokratikus szellemiséget árasztó Magyar Athletikai Clubba belépni. Az alternatívaként, részben kényszerből alapított „Magyar Testgyakorlók Köre” elnevezés azonban még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a klubnak valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez. Pedig dehogynem.

És hiába, hogy mindez már a múlt ködébe vész, az igazmagyar nem felejt még ma sem, a klubot oly módon is zsidónak aposztrofálják, hogy közkeletű gúnyneve a „libások”. Ezt csak úgy szeretetből akasztották rá, és még Bajnainak sincsen hozzá semmi köze sem. A jelző azonban egyértelmű, baj ebből nemigen lett, az „indulavonat”-ból azonban már igen. És annak idején, amikor mindez szóba került még a mi megszentelt országgyűlésünkben is, az éppen belügyminiszterként fungáló szépemlékű Dávid Ibolya asszony ragadtatta magát a már szállóigévé vált mondásra, hogy ő nem ért a focihoz.

Ilyen hátérrel és ilyen előzmények után érkezett meg néhány magyar Újvidékre a Vojvodina elleni meccsre szurkolási céllal. Drapériát is vittek magukkal, amelyen a klub 1888-as alapításának emléket állító 88-as is szerepelt. És akkor lesújtott a történelem. A misztikus szám szúrta az ellenőrök szemét, mivelhogy ez egy közismert náci motívum. A 88 jelentése neonáci körökben „Heil Hitler”, miután a H az ABC nyolcadik betűje. A szurkolóknak végül le kellett szednie a kérdéses drapériát, amit kevéssé értettek, de hát ekkora hatalma van Adolfnak még mindig. Így váltak a magyar zsidókból nácik, amely érdekes egy metamorfózis. Hát nem hülye dolog ez a történelem? Hát nem igenhülyék az UEFA ellenőrei? De, igen. Úgy tetszik, ők sem értenek a focihoz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum