Volék siralom tudatlan

„Tisztelt hölgyeim és uraim! A következő vasárnapon, május 31.-én, Orbán Viktor születésnapján hálaadó szentmisét tartunk a Hermina kápolnában.
Gyertek, imádkozzunk együtt Érte! A kápolna mellett az iskolaudvaron parkolhatunk a szentmise idején! Bp. XIV., Hermina u. 23. nem a templom, a kápolna!”

Minden további értesítés helyett: mi, magyarok így imádkozunk, és más célokért. Puffatagok nincsenek a könyvtárban.

ómagyar„Nem tudtam, mi a siralom. Most siralommal zokogok, bútól aszok, epedek. Zsidók világosságomtól, megfosztanak én fiamtól, az én édes örömemtől. Ó, én édes Uram, egyetlenegy fiam, síró anyát tekintsed, bújától őt kivonjad! Szemem könnytől árad, szívem bútól fárad. Te véred hullása szívem alélása. Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! Jaj nekem, én fiam! Édes vagy, mint a méz, de szépséged meggyalázzák, véred hull, mint a víz. Siralmam, fohászkodásom belőlem kifakad, én szívemnek belső búja, mely soha nem enyhül. Végy magadhoz engem, halál, egyetlenem éljen. Maradjon meg az én Uram, világ tőle féljen! Ó, az igaz Simeonnak bizony érvényes volt a szava. Én érzem e bú tőrét, melyet egykor jövendölt. Tetőled válnom kell, de nem ily szörnyű valósággal, mikor így kínoznak, én fiam, halálosan! Zsidó, mit tész törvénytelen? Fiam miért hal bűntelen? Megfogván, rángatván, öklözvén, kötözvén megölöd! Kegyelmezzetek fiamnak, nem kell kegyelem magamnak! Avagy halál kínjával, anyát édes fiával vele együtt öljétek!”

Ha már kurva nagy magyarok vagyunk, ugye. Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!