Szavazz rám!

Orbán Viktor, miután megérezte a jeges leheletet a tarkóján, amelyet még az ősidőkben hajdani cimborája, Pokorni pedellus úr ígért mindenféle nem magukfajta komcsiknak az eljövendő időkre, belemászott különféle ígéret-cunamikba. Amerre jár-kel szerte az országban, ott mostanában hirtelen mindenki kap valami jófélét.

Majd, ugye meg persze. De nem is ez az érdekes voltaképp, hanem a működés. A vezér tarthatatlan munkálkodása, aki még mindig – vagy már újra – azt véli, hogy belebegtetünk ezt meg azt a jódogos kismunkásembereknek, és akkor dőlnek a szavazatok, minthogyha szakajtóvál hoznák őket bele az urnába, amely jószág nem épp arra szolgálna elképzelések szerint, hogy abba hamuként omoljanak bele a már semmire sem való igazmagyarok.

Hülye egy elgondolás, de akinek Árpi az ingyen-tanácsadója, az így jár. Veszprémben is meg volt lebegtetve valami uszoda, igen komoly határozat is született róla, egészen emelkedett kormányszintű, aztán az élet a maga józanságával elhozta magával a kiérdemelt pofánbaszást annak rendje és módja szerint. Mostan megint voksol a magyar a tájon, és persze ígérgetnek neki.

szavazz rámSorolom, hogy most mi dolgokat épp. Életminőség-javítófejlesztések kezdődnek Székesfehérváron, kibővül a belváros, hangversenyterem, valamint multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok épül, és lakásépítési program indul el – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, miután a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással.

Aláírogatnak egymásnak, és ez oly szép gesztus. Nem volt épp olyan rég, amikor a magyarok vezére mondjuk épp a TESCO-val lépett holtig túlnan tartó szövetségre, mint stratégiai kutyafasza. Aztán a pintyőke-vadász sugallmára úgy hajtotta el a retkes vaginába az egész multibagázst, mint az annak a rendje. Ezt a gesztust nevezik azóta minálunk Magyarországban vasárnapi zárva-tartásnak. De erről a csontról már minden húst lerágtak az élősködők, ergo szót sem érdemel.

Viszont az igen tán, hogy mit érnek ezeknek a szavak. De nem is csak ez, mert azok megszegése jobb helyeken főbelövéssel egyenértékű, úgyhogy a történet eme változata felejtős minálunk, szóba sem jöhet. Viszont az írás. Hogy valamihöz a kalligrafált szignónkat adjuk, az csak már? Gondolja a hülyegyerek. És be köll vélekednie, hogy nem. Az sem. Semmi nem ér már itt semmit, se szó, se írás. Egyetlen mozgatója van itt minden eredőnek. Életben maradni. E megfontolásból játsszák a játékaikat velünk, és ez nem utolsó szempont. Már hogyha jól odafigyelsz te emberféle alak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!