Kampec dolores VII. – Tavasz és vihar

Olyan hirtelen jött el a nyár május elején a maga hőségével, hogy Bélafia Bélának semmi ideje nem maradt annak méltóképpeni fogadására. Prüszkölt tehát, és izzadott nagyon. Ez családi vonása volt neki, legalábbis úgy hitte, így is hirdette, holott fogalma sem volt arról, ilyen gének honnan kerülhettek belé. Valami szittya ősapától tán, ha egyáltalán. De ilyenekre Béla nem gondolt sohasem, másutt jártak a vélekedései neki. Mindegy volt tehát. Béla izzadott különösképp, és szidta az általa soha meg nem ismert Istent, hogy ilyen nehézségeket bocsátott reá.

tehén hazamegyA faluban, ahogyan elszabadultak a hőfokok, mostanság nem terjengett a Béla gyerekkorából ismert ganészag. Disznót otthon már senki sem tartott, macerás is volt, meg nem akadt mindehhez moslékuk nekik, hogy belegyalogoljunk egy klasszikusba. De hősünknek ilyen finomságokról a leghalványabb fingja sem volt, hogy kellőképp cizelláltan jellemezzük létbeli állapotát. Mindenesetre szenvedett színpadiasan. Fölidézte a nyarakat, amikor még süldőként a teheneket várta, akik hazatérve egész napi legelészős munkájukból épp oda tértek be, ahol laktak.

Mindez Bélának, akinek akkor még suttyó rövidnadrágos polgárként mindez igencsak keveset jelzett a világ végtelen folyásából, valami csoda volt. Megmagyarázhatatlan misztérium, isteni kinyilatkoztatás, hogy ezek a nyammogó, jótét lelkek éppen oda haladtak be, ahol az otthonuk volt jóféle alom fölött. Mindezek egészen halovány emlékek voltak csupán régvolt nyarakról, amikor Béla a bakon ülve azt hitte, ő irányítja a lovakat, hogy vigyék be a tejet az elosztóba, miután a tehenek oly varázslatosan hazatértek. Ám mindez az elernyedés csak pillanat volt. Máma most élünk, és Béla izzadott ennek megfelelően.

A picsába. Mindezt elgondolta magában, és a tehenek régi útvonalán elindult igazi otthonába, a fröccsök urához, akivel jól elvoltak, modernül. Tisztára kapitalizmus. Béla fizetett, a pultos merített, és mindenki elégedett volt a maga módján. Hősünk leginkább úgy, hogy az ivóban örökké villódzó televíziót bámulta, amely egyetlen kapcsolata volt neki az összes külvilággal. Ebből fakadtak félreértései is. Mindig tévútra ment, egyfolytában azt hitte, hogy tudja a valót. A maga módján persze igaza volt, azt hitte életnek, amit mutattak neki. Ebből persze fakadtak félreértések, de ezeket nagyon rövid úton el lehetett rendezni a fröccsök urával.

villámMost épp, a hirtelen jött mai furcsa napon azonban nem úgy folyt a világ, ahogyan az szokásába volt már neki mérhetetlen idők óta. Izzadott még a két közmunkálkodós ember is a parókia alján, akiket innen az ivoldából Béla már ismert, mint sorsosokat. A bádogbános is nyugalmasnak mutatkozott ezen a napon, semmi furfangra nem készült, és még csak a duplagyűrűsök sem tébláboltak a parókia környékén. Béla megkocogtatta csorba pohara szélét, amelyre a fröccsök ura fölkapta fejét a megszokásból. – Mi van máma? – Így tette föl az obligátot a mi jó emberünk. – Pünkösd. – Válaszolta néki a fröccsök ura, és ebben maradtak.

Mindenki magának, ahogyan ez már szokásban volt, amikor beütött a ménkő, amelyről Bélának fogalma sem volt, de most hirtelen-váratlan tapasztalta meg. A szemben lévő parókia tetejébe csapott bele az Isten nyila. A bádogbános, a sekrestyés és néhány duplagyűrűs úgy futkosott, mintha elkövetkezett volna a végítélet, amelytől – ha belegondolunk – nem igazán volt mit tartaniuk, ha nem lettek volna igazán őszintétlenek, de ezt csak maguk tudhatták. Két perc alatt olyan vízözön zúdult a falura, hogy Béla azt vélekedte magában, bárkát kéne ácsolnia befektetésként. Ezt előadta a kocsmárosnak is, aki röhögött. Megtehette, miközben törölgette a poharait, de nem sokáig. Amint elült az égi csoda, egy perc alatt telt meg a csehó embernépekkel. Bélának ez már nem volt a világa. Hazaindult, és úgy gondolta, napnyugtával visszajön. Addigra összesűrűsödnek a dolgok. Ez volt a reménye neki.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!