A Füvészkert virul

Ezúttal itt és most a kardba zuhogás lélekállapotba van ebben a pillanatban, amikor – és épp ezért elsődlegesen – kiderült, hogy föloszlott az ózdi Fidesz. Mi lesz most velünk nagymama? Raktam föl az ominózus kérdést mintegy magamnak, ahogyan ez már szokásom nekem az idők azon folyása óta, hogy a nagyit belehelyeztük a földbe teljesen már az emberemlékezet elvesztése óta.

Mindennek egyébiránt semmi az égegyvilágon jelentősége nincsen, hacsaknem annyi, hogy már meglehetősen koros vagyok, ebből kifolyólag éspedig, vagy épp ezért egészen vastagon leszarom, hogy mi történt a fiúkkal a magyar metropolisban. Illetve dehogynem. Valaki már megint kevesebb csontot kapott, ami bűn, következésképp vért kíván, mint ahogyan azt már megszokhattuk itt minálunk.

pálIlletve őnáluk, hogy teljesen hűek legyünk a valóhoz. Itt, a szűkebb hazámban is nekem oszoltak föl már Ács Feri parancsolatjára, és akkor még, amikor az ember úgy gondolta, hogy kies honában a dolgok úgy haladnak, minthogyha nem Óz földjén élne, akkor azt is hitte, hogy a gyerekek rendje azért helyreáll, és ami föloszlott, úgy is marad. Mert hát nem az volna a Kozmosz rendes folyása?

Megpróbáltuk, fiúk, nem ment, hagyjuk a jófajta picsába. De nem, minálunk a dolgok nem jófajtán folynak. Mindez még akkor kezdődött, amikor a tálentum buktázott még 2002-ben, és ez olyannyira meggyötörte az ő amúgy is viseltes lelkét, hogy köröket alakított, akik aztán ellenállnak a Pál utcaiaknak, akik az álmoskönyv szerint kommunista bagázs a közös gittjükkel együtt.

Rengetegen lettek rögvest, mert ebben az országban nagyon sokan vannak, akik a velőscsontért eladnák az ő jó édes mamájukat is, mint az tapasztalható volt 1944-től kezdődően az idők folyásában a mai napig. Hol zsidó, hol kulák, hol meg szellemileg elhajló ember formájában, de mindig akadt, aki kilógott a sorból egy jófajta komoly, géppel írott feljelentés erejéig.

Ez mindegy is, csupán bemutató volt, hogy hol is tengetjük a mindennapot. Amíg az aktuális virul, Pásztor-testvérek is mindig akadnak. Főleg, hogy még itt az Einstand ideje. Bármennyire is szeretnénk, ez az écca még korántsem fejeződött be, hogy a végire érjek annak, amit akarok:

Mint ahogyan másfél évtizede, most is totálisan érdektelen, hogy egy gittegylet valahol az országban épp föloszlott, avagy sem. Újak még bőven vannak, igaz, a konc fogy, de még akad. Megnyugtató megoldás akkor születnék, ha a Füvészkertet szántanák be végképp, erre viszont várni kell. Magam viszont gyurkálom a homok-gombócaimat. Mert ki tudja?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!