Aludni veszélyes foglalatosság

A magyarok filmes guruja az András, valamely jóvátehetetlen bűnre ragadtatta magát nem is oly rég a nagy Magyarországban. Az történt – jaj, irgalom atyja ne hagyj el -, hogy ez a meggondolatlan jóságos lény, aki leledzik nekünk a végtelen keserűségünkben, elszenderedett, amikor az ő – és egyben mi urunk is – értékelte az országát neki, hogy jó legyen mindahányunknak. Értékel így ő a saját boldogságára évek óta, soha nem fárad belé, mindig ott van a cuccoson.

Hogy ki mit vélekedik minderről, az már a maga baja. De elvagyunk, és azért mindegy is már. Viszont elszundorodott ez az András, miközben meg az ő atyja éppen váltotta meg a világot, annyira érdekelte őt az összes történés. Így vannak ezek egymással. Andrásnak édesmindegy volt, mi is hangzik el épp, hisz a koncesszió pár milliárdról már régen a zsebben volt, akkor meg egészen érdektelen, mit hadovál a potrohos mindenféléről. Így megy ez.

andy-alszikMindez tulajdonképp régi történet most, hogy gyalogolunk bele a nyárba, még az év elején volt. S hogy mért jut az eszembe mégis épp? Egészen egyszerű oka van annak. Tőlünk keletre – a nyitás jegyében – szintén elszenderedett egy jótét lélek. Északon és Koreában, Észak Koreában, egy oly államalakulatban, amely felé haladnánk, ha a potrohos még soká értékelné az éveinket nekünk. Ott épp egy tábornok, vagy mi a rossebb szundorodott, amikor Dzsong csinált valamit.

Ugyan nem évet értékelt, ilyen procedúrákra nem fecsérli az ő drága idejét, ám valami hasonló szellemi szintű dolgot művelt épp, amikor a munkába rohadtul belefáradt tábornokja neki lehunyta pilláit, pedig nem is volt kis Balázs, sem vadakat terelő. Mérges lett a Dzsong, hogy ilyen tiszteletlen vele ez a tábornokja neki, és úgy döntött, hogy illő módon bünteti meg. Légvédelmi ágyúval lövette szarrá, mert úgy vélte, hogy a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. Ott is tartotta, mint kitetszik.

Szóval vannak ilyenek illiberális vidékeken, és mindezt nem ártana figyelemmel kísérni az Andrásnak új választott hazájában, mert ez itt nem épp Los Angeles, meg a Terminátor is messzire van, hogy megmentse őtet alkalom adtán. Hogy járt a Lali is. Egyet szólt csak, hogy geci, aztán nekilátott a bagázs mindenéből kiforgatni őt, földjeit elvették, az építkezését is, egyebek. Rosszabb sorsra tán azért nem jutott, mint a fentebb bemutatott mesebeli tábornok, mert ennek az országnak nincsen légvédelmi ágyúja raktáron. De ha Hende összeszedi magát, még lehet. Így aludjatok, ti nagyok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum