Virág elvtárs: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.“
Itt tartunk tehát megint, de mindez várható volt. Azért szép csöndben föltennénk az obligát kérdést: kit akarnak ezek becsapni, amikor középiskolásokat toboroznak díszletnek a nemzeti rendszerük nemzeti ünnepére? Magukat? Ők tudják miről van szó. A kilóra megvett embereiket? Ők örülnek, hogy nyernek a közbeszerzéseken. A széles tömegeket? Szerencsére az egymilliónyi elvakult szektatagon kívül már nem lehet senkit sem büntetlenül hülyének nézni. Így marad a végkövetkeztetés. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!
Testvéreim az Úrban, a boogie-woogie klubban így forog körben az idő. A raptorok idején, boldogult úrfikoromban is ez ment. Kalapos emberek integettek az emelvényről mosolyogva, a népek elsétáltak előttük művigyorral az arcukon és a jó francba kívánták az egész bagázst, majd megették a jegyes virslit, és megitták a jegyes sört. Mindenki megvolt magának, mert tudták, hogy a vigyorgó narancs rohad ott belül, hacsak nem méreggel teli. Aztán minden kiderült, mint most az is, hogy a fővezér netán spicli volt abban a korban, amikor április négyről szólt az ének.
Most meg talpakról. Önkényuralmi hajlamú rendszerek mindig megszülik a maguk visszataszító giccsét: „Álmodtam egy barackfáról/Ami alatt mindenki táncol/
Veled álltam egy hatalmas körben /A puha fűben egy harmatos réten/Kezeink összeérnek/Talpaink egymásra lépnek…“ I tak dalse kedves barátaim, mint azt már két hosszú éve ismerhetjük. Hát nem olyan cukifalat ez is, mint volt anno a „Büszke név az úttörő,/Viharban edzett drága név,/Ha hallod a szót úttörő,/Nevedre százszor büszke légy….“ Mindehhez a friss húsok fizetett tapsikolása ott, meg itt is.
Ilyenkor az embernek élénk hányingere lesz És ott tart, mint Uhov 2008-ban. A tudósítás így szólt: „Hihetetlen jelenetet produkált a keddi lausanne-i Athletissima atlétikai versenyen az orosz magasugró, Ivan Uhov: néhány perces dölöngélés után nekifutott, majd a léc alatt beslisszant a matracra. Egy svéd ellenfele elárulta, az orosz vodkát kevert a Red Bullhoz, amit mindannyian ittak.“ Valahogy így vagyok én már ezzel az egésszel. Keverek egy kis törkölyt a bambiba, dölöngélek, és slisszanok a matracra, miközben élénk, fel-feltörő sugárban okádom ki a rohadt narancsot, meg az egész elcseszett Magyarországot.
Vélemény, hozzászólás?