Fedett sportlétesítmény

rajz 1Egyre különösebb az a hely, ahol élünk, eftássak. Mi történt most épp, elsikkadva a nagy putyini és lengyelhoni látogatások mindent elsöprő fényében? Ez eftássak: jónéhány közkeletű szó használatától tiltotta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Újbeszélül: Bőség-minisztérium) saját dolgozóit. A stadion helyett a fedett sportlétesítmény kifejezés használatát javasolják, a terhes helyett a várandóst, de a dolgozóknak kerülniük kell az olyan hétköznapinak számító szavakat is mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, esélyegyenlőség, ápoló vagy éppen gondozó. A minisztérium szerint az intézkedés segíti az egységes szóhasználatot, valamint egyúttal mutatja a kormányzati politika irányát is.

A kormányzati politika iránya tehát eftássak a következő: amiről nem beszélünk, az nincsen is. Így minálunk, a Kánaán közepiben szegénység az nincsen, a gólyatáborokban akaratuk ellenére megdöntött (ha már eufemizmus ugye) lyányok így nem eshetnek teherbe sem, esetleg várandóssá válhatnak nagy jódógukban. Esélyegyenlőség az végképpen nincsen, ebben például tökre igaza van az ukáznak. Meg ápoló se, ő Londonban mosogat, és nem gazdasági menekült, olyanok csak hozzánk kopogtatnak. A cirkuszi elefántnak viszont nem lesz állatgondozója se, ha már a gondozó is tilos. Akkor aranyom éhen fog dögölni, mint a nemmélyszegénységben lubickoló számos honfitársunk, illetve ez nem történhet meg, mert nem lesz szó, amivel ki lehet fejezni, ugye. Apa, elkezdődött.

Íme a sorvezető az 1984 című bohózatból: „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. … A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.“

rajzok1Csakafidesz. Ezt már magunk pingáltuk hozzá, miközben sírva vigadunk itt a Haladás fedett sportlétesítménye mellett. Felcsúton nincsen stadion, nem is volt soha, és a hamis eurókkal seftelő manus se volt sohase az ifjúsági tagozat führere. Eltüntettük őt még a netről is, mint ahogyan a facebookról az Orbánt fikázó bejegyzéseket. „Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a nehézségi erő működik? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható – akkor mi a helyzet?“ – Írja Winston Smith, aztán elviszi a gondolatrendőrség egy kis beszélgetésre. Nem ajánlatos gondolkodni a munkaalapú illiberális társadalomban, tudjuk ezt már jól, miközben olajtól iszamos kezeinket törölgetjük. De tessék mondani eftássak, mi lesz azzal a Bőség-minisztériumi dolgozóval, aki tiltott szavakat a szájára vesz? Kiherélik őtet? Meg egyáltalán, mi, prolik használhatjuk a bűnös kifejezéseket, vagy jön értünk a fekete autó? Várjuk a Párt irányelveit szívrepesve és nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum