Segembe felyem

hülyeAszonta a fideszbácsi a tévébe, jó ha tudjuk mi a kareszal itt azoviba, hogy mér látogatot meg minketa putyinbácsi a tennap. Szerettük mink, ahogyan a nagyatóval jöt, amit meg egy mégnagyob röpcsi hozotide, karcsi hajtogatniis akar eggyet a szavétábul de nemment neki, nemvot akora szavéta. Monta is nekia zibojnéni, hogy inkáb a szályát törüjje vele, tisztára telybepapás vótneki ennise tud ez a karesz, mer a karesz hüje. A gyöngyiis hüje csak én, vagyok okos énnekem a segembe is felyem van. Irniis tudok.

A fideszbácsi aszonta hogy örüjjünk, mer ez a putyinbácsi azérérkezet, hogya mama mega papa ezután is tugyon füteni nekünk othol. Jóhogy itvót. Énnem szeretema hideget, örülünk mi nagyona kishugomal a zancsáva, hogyaz orbánbácsi meghítaide, hogy ezutánis lehesen nekünk meleg azotthon nagyonjó, emberez a zorbánbácsi hogy igy gondol mireánk a zancsáva. Szépek is vótakketten ők ott a paramenten, ahogy lobogottrajta aza fehér meg kék meg piroszászló, asziszem ez a putyinbácsié lehet, majda foglalkozáson csinálokijet hurkapáccábu meg papírbu, szép lessz.

Egysze mutatotnekünk a zibojnéni egyfilmet valami geograficcson, abba tüzögetek zászlokat ijenoroszemberek minta putyinbácsi valai rejsztágra, de az csupapirosvót. Meglödöztek benn, nemszerettem aztat, jónagyon hogy minálunk most békevan, aszondja a zibojnéni, mera zorbánbácsi vigyáz, azévan béke, szeretemén az orbánbácsi, jóemberaz. Eztet mondogatya a rózsimama isa lépcsöházba. Önagyon öregmá, fogasincsen neki, de mindiggondol mindenkire, valami hajléktalanokrais, nekik szokott szárazkiflit akasztania kuka oladlára hogy vihesék. Kérdeztem töle hogya hajléktalanok azokmadarake. Nevetet.

skeconarckepOrbánbácsi csinát idea zovi melé egybótot mégrégen hogy megóvjon valamitü, nemtom mitü mer tisztasötét neki a züvege és aztat irták rája hogy nemzeti dohánybót, néha amama bemegyide de nemtudom micsinál, engemet kinköll nekihagyni. Barna üvegevana bótnak, piros meg fehér megződ csikok vannakrajta, olyanok mint a putyinbácsi zászlójamellet ategnap. Tudom aztis hogy ez mega a mi zászlonk, aligtuttam megkülümbözni a putyinbácsiétól a tennap, pedig nemvagyok szinvak. Szépünnepéj vót otta tévébe tennap, koszorutis vit a putyinbácsi valami oszlopho, de eneknem örütek másbácsik. Nemlehet érteni ezeket a fenöteket, nemisérdekenek, azajó hogymeleglesz ezutánis. A zibojnéni kinyitota a zajtot, vár a dömperemmegyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum