Vérszag

dsc_6396_3Andrea Giuliano olasz fotós papnak öltözött a Budapest Pride-on, és ezt tetézte azzal, hogy egy farkat ábrázoló transzparens is volt nála, amelyre a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének logója volt rárajzolva. Na, ezt nem igazán kellett volna, a talpig bőrben utazó Szanyi kedvencek érzékeny népek, semmi humorérzékük nincsen nekik. Már aznap kapott egypár baráti gyűlölködő emilt, később ezek átcsaptak életveszélyes fenyegetésekbe. Nemzeti européer módon lincseléssel, kasztrációval, lelövéssel, és a változatosság kedvéért keresztre feszítéssel nyugtatgatták, amely sport mostanság Iszlám Állam módi. Állítólag gyerekeket részesítenek ebben a kegyben az új középkor egyetlen letéteményesei, olykor elevenen sütnek meg embereket, vagy sokkal gyakrabban élnek a lefejezés humánus eszközével. Ez nem annyira macerás.

A talján baja, hogy nem tudja, hol él, meg azt sem, hogy merre van a magyarok istene. A kuruc.info névre hallgató, babazsúrokban utazó, amúgy magyarságára oly igen büszke honlap közzétette nevét, címét, munkahelyének címét egy őt ábrázoló fotóval egyetemben. Egy nappal később már a Jobbik két szimpatizánsa jelent meg videokamerával a munkahelyén, amelyhez nem sokkal később ki kellett hívni a rendőrséget a kint gyülekező szélsőségesek miatt. Hősünk azóta bujkál, egyre-másra költözik új és még újabb lakásokba, de nem nyer sem nyugalmat, sem kegyelmet. Vérdíjat még nem tűztek ki a fejére, mint a Charlie Hebdo tulajdonosáéra a próféta új gyermekei, de odáig is eljuthatunk, ha nagyon el nem basszák nekünk itt ezt a keleti nyitást. Ez az Andrea egyébiránt is valami gazdasági menekült lehet, ha ebbe az országba ette a rosseb, hogy itt fotózgasson.

Így tehát Andrea Giuliano, olasz fényképész találkozott azzal a magyar valósággal, amely papíron ugyan nem létezik, aztán meg mégis van. Két hét alatt Rendetteszünk Sándor, és kiosztunk néhány kokit és Sallert Viktor oly igen határozottan léptek a magyar homofóbok, antiszemiták tökeire, hogy nagy visításukban Párizst vizionálnak a Duna partjára. Ebben voltaképp ki is merült kettejük rendészeti ténykedése, hacsak a Szabadság tér permanens védelmét, a Merkel látogatása okán tüntetni óhajtók buzgalmát nagy hirtelen betiltó igyekezetet, vagy ilyesmiket nem tekintünk érdembeli cselekedetnek. És nem tekintünk annak. Sőt, rosszabb hírünk is van, az ilyen mosolyt nem ismerő bigottságot még gerjeszteni is kívánja a mi egyszülött államunk, amikor törvényt akar fabrikálni úgymond a vallási szimbólumok védelmére. Bocsáttassék meg neki, hogy nem tudja, mit cselekszik.

homérEgy olyan országban, amely annyi humorérzékkel rendelkezik, mint köztudottan örökké vigyorgó államelnöke, nem tanácsos életre kelteni a szépemlékű inkvizíciót, bármennyi örömöt is okozott hajdan katolikus testvéreinknek áldott tevékenysége. Azért is nem lehetne ezt, mert mint kitetszik, polgártársaink jórésze olyas lét-, és tudatállapotban leledzik, mintha nem telt el volna párszáz év a gyönyörűséges szeánszok óta. Nem is oly rég Székhelyi József megbabrálta egy kicsinyt a Himnuszt, és rögtön nem volt maradása Szegeden, még szerencse, hogy Mária földjéről nem üldözték el. Ki magyarítaná akkor Homér Simpsont? Node, nem a sárga fejű kopasz a mi bajunk, vannak nekünk saját bejáratú tar koponyájúink dögivel, akik egy jó francot a csuhát védik, csak érzik a vérszagot. Csak úgy, mint takart arcú haverjaik, akik ebben az általuk generált Apokalipszisben öldökölnek, mert az jó. Azért. A párhuzamosok meg találkoznak a végtelenben, mint az tudvalévő.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum