„Ezek” Puskás Öcsit is ellopták – egy fényképalbum anatómiája

orbán2Kétségbeesni azért teljesen nem muszáj, a száguldó őrnagy nem úgy járt, mint Csermanek Jani, aki holtában sem nyugodhatott, és egészen közönségesen kiszedték csontjait a sírjából, nem. Puskással nem ez történt. Neki a múltját és nevét sajátították ki nímandok, mint ahogyan tette ezt a Fidesz propaganda darálója már jónéhány dologgal, úgymint kokárda, nemzet, meg egyebek. De amíg ezen szavak igazi jelentésétől való megfosztása egy országot szakított ketté – ki a magyar meg ki nem -, Öcsi bácsi márkanevét egy egészen szűk kör vette el a magyaroktól és tette saját bejáratúvá. Ennek a rablóbandának a vezetője ki más lenne, mint maga Orbán Viktor.

Neki egészen sajátos viszonya van a futball nevű sportággal, mondhatni ambivalens, egyszerre van benne az imádat és a félelem. Láblabdásnak olyan csökött maradt, mint amilyen miniszterelnök kerekedett belőle, de van benne vágy. Ott akar lenni a csillogásban, megtapasztalni egy igazi futballista közelségét, illatát, és hát mi is volna jobb alkalom erre, mint egy évente megrendezett FIFA-gála. Ott ilyen példányok dögivel fordulnak elő, kész aranybánya ez a labdaagyú számára, csak azt kell elérni, hogy oda az embert meg is hívják. Tavaly még egyszerinek tűnt a dolog, ha már van Puskás-díj, amit a legszebbnek ítélt gól tulajdonosa kap, akkor ezt először adja át annak az országnak az első embere, ahol a hajdanvolt zseni született. Ez sem szentírás, de mindegy.

foci_orban_viktor

Viszont idén is ott volt, ha nem is kellett komplett hülyét csinálnia magából, mint akkor, de fürdőzhetett a rivaldában. Kiderült, hogy alanyi jogon lavázik Zürichben, mert oda őt a futballszövetségnek meg kell(!) hívnia. Ehhez volt szükség öcsibácsi nevére, amelyet Orbán és köre mindközönségesen elbitorolt, és nem adja ingyen. Ez most derült ki. Ilyen szerződést kötöttek: „A Puskás-örökösök ellenszolgáltatás nélkül biztosították a névhasználat jogát a FIFA-nak, amely viszont minden évben meghívja a család és az MLSZ képviselőit az immár Aranylabda-gálának nevezett ceremóniára, Zürichbe.” Édes egy élet ez. Orbán a Puskás örökös. Ilyképp én is az vagyok, és velem nem törődik senki se. A nyomuláshoz azonban nem kellett egyéb, mint a márkanév lenyúlása: kijelenteni, ez az enyém – mint a vörösingesek einstandja, csakúgy -, aztán azt mondani: aggyá cserébe valamit.

Végül is egy kurva szót nem szólhatunk, az egész ország einstandolása után ez már szóra sem érdemes, bokréta a kalapon csupán, vegye-vigye, ki nem szarja le. Csakhát a folyományok, hogy kik feredőztek még a gálán, az a faszányos. Ott volt minden titkok tudója, Mészáros Lőrinc, a felcsúti király, mert ő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, meg Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, meg egy ismeretlen, Jakab János, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelő bizottságának elnöke is. Övék Puskás, övék a dicsőség. Az akadémia pályamunkását valahogy nem cipelték magukkal, Csányi Sándor MLSZ elnök meg csak hab volt a tortán.

orbá-n3

Elképzelem, ahogy ezek öten megérkeznek a terembe, hogy na, kezdődhet a dolce vita, a haligali. Szöllősi a pogácsákat vizslatja – még Nemzeti Sportosként egy elcseszett sajtótájékoztatóról sem bírt tudósítani a pogácsa állagának emlegetése nélkül, ő erről vált híressé NS-online körökben -, Mészáros tán gázkonvektorokat nézeget, Csányi üzletek után kajtat, a felügyelő bizottsági elnök meg csendben figyel a sarokból. De nem is ez a lényeg. Az egész a családi fotóalbum gyarapításáról szól csupán, Orbán itt gyűjtögeti az ereklyéket az unokák számára, és ez valahol végtelenül szomorú. Úgy viselekedik, mint az óvodás a cukrászdában. Aki futball-hírességet meglát, azzal fotózkodik. Idén Carlo Ancelotti volt meg neki, annak a Real Madridnak az edzője, ahol Puskás igazán európai sztárrá vált, mégsem könyörögte oda magát a Bernabeu szertárosa, hogy figyelj, cimbi, kapjá’ má’ le a Cristiánóval. Mert hogy el ne feledjük, az aranylabdát Ronaldo kapta, és mégsem volt ott Pedro Passos Coelho. Hogy ki ő? Na ugye, aranyom: Portugália miniszterelnöke.

Update: a Puskás-díjat idén James Rodrigez kapta, a kolumbiai. Ők róla, a kokóról, nameg Gabriel Gacia Marquezről ismertek a világban. Számukra ennyi elég is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum