Kétségbeesni azért teljesen nem muszáj, a száguldó őrnagy nem úgy járt, mint Csermanek Jani, aki holtában sem nyugodhatott, és egészen közönségesen kiszedték csontjait a sírjából, nem. Puskással nem ez történt. Neki a múltját és nevét sajátították ki nímandok, mint ahogyan tette ezt a Fidesz propaganda darálója már jónéhány dologgal, úgymint kokárda, nemzet, meg egyebek. De amíg ezen szavak igazi jelentésétől való megfosztása egy országot szakított ketté – ki a magyar meg ki nem -, Öcsi bácsi márkanevét egy egészen szűk kör vette el a magyaroktól és tette saját bejáratúvá. Ennek a rablóbandának a vezetője ki más lenne, mint maga Orbán Viktor.
Neki egészen sajátos viszonya van a futball nevű sportággal, mondhatni ambivalens, egyszerre van benne az imádat és a félelem. Láblabdásnak olyan csökött maradt, mint amilyen miniszterelnök kerekedett belőle, de van benne vágy. Ott akar lenni a csillogásban, megtapasztalni egy igazi futballista közelségét, illatát, és hát mi is volna jobb alkalom erre, mint egy évente megrendezett FIFA-gála. Ott ilyen példányok dögivel fordulnak elő, kész aranybánya ez a labdaagyú számára, csak azt kell elérni, hogy oda az embert meg is hívják. Tavaly még egyszerinek tűnt a dolog, ha már van Puskás-díj, amit a legszebbnek ítélt gól tulajdonosa kap, akkor ezt először adja át annak az országnak az első embere, ahol a hajdanvolt zseni született. Ez sem szentírás, de mindegy.
Viszont idén is ott volt, ha nem is kellett komplett hülyét csinálnia magából, mint akkor, de fürdőzhetett a rivaldában. Kiderült, hogy alanyi jogon lavázik Zürichben, mert oda őt a futballszövetségnek meg kell(!) hívnia. Ehhez volt szükség öcsibácsi nevére, amelyet Orbán és köre mindközönségesen elbitorolt, és nem adja ingyen. Ez most derült ki. Ilyen szerződést kötöttek: „A Puskás-örökösök ellenszolgáltatás nélkül biztosították a névhasználat jogát a FIFA-nak, amely viszont minden évben meghívja a család és az MLSZ képviselőit az immár Aranylabda-gálának nevezett ceremóniára, Zürichbe.” Édes egy élet ez. Orbán a Puskás örökös. Ilyképp én is az vagyok, és velem nem törődik senki se. A nyomuláshoz azonban nem kellett egyéb, mint a márkanév lenyúlása: kijelenteni, ez az enyém – mint a vörösingesek einstandja, csakúgy -, aztán azt mondani: aggyá cserébe valamit.
Végül is egy kurva szót nem szólhatunk, az egész ország einstandolása után ez már szóra sem érdemes, bokréta a kalapon csupán, vegye-vigye, ki nem szarja le. Csakhát a folyományok, hogy kik feredőztek még a gálán, az a faszányos. Ott volt minden titkok tudója, Mészáros Lőrinc, a felcsúti király, mert ő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, meg Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, meg egy ismeretlen, Jakab János, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelő bizottságának elnöke is. Övék Puskás, övék a dicsőség. Az akadémia pályamunkását valahogy nem cipelték magukkal, Csányi Sándor MLSZ elnök meg csak hab volt a tortán.
Elképzelem, ahogy ezek öten megérkeznek a terembe, hogy na, kezdődhet a dolce vita, a haligali. Szöllősi a pogácsákat vizslatja – még Nemzeti Sportosként egy elcseszett sajtótájékoztatóról sem bírt tudósítani a pogácsa állagának emlegetése nélkül, ő erről vált híressé NS-online körökben -, Mészáros tán gázkonvektorokat nézeget, Csányi üzletek után kajtat, a felügyelő bizottsági elnök meg csendben figyel a sarokból. De nem is ez a lényeg. Az egész a családi fotóalbum gyarapításáról szól csupán, Orbán itt gyűjtögeti az ereklyéket az unokák számára, és ez valahol végtelenül szomorú. Úgy viselekedik, mint az óvodás a cukrászdában. Aki futball-hírességet meglát, azzal fotózkodik. Idén Carlo Ancelotti volt meg neki, annak a Real Madridnak az edzője, ahol Puskás igazán európai sztárrá vált, mégsem könyörögte oda magát a Bernabeu szertárosa, hogy figyelj, cimbi, kapjá’ má’ le a Cristiánóval. Mert hogy el ne feledjük, az aranylabdát Ronaldo kapta, és mégsem volt ott Pedro Passos Coelho. Hogy ki ő? Na ugye, aranyom: Portugália miniszterelnöke.
Update: a Puskás-díjat idén James Rodrigez kapta, a kolumbiai. Ők róla, a kokóról, nameg Gabriel Gacia Marquezről ismertek a világban. Számukra ennyi elég is.
Vélemény, hozzászólás?