VV Viki csokija

Este tíz óra volt tegnap, amikor a tisztelt ház tisztességtelen lakói visszavonhatatlanul lementek kutyába, a felemelő nap utolsó napirendi pontjaként ugyanis ekkor kellett dönteni az országgyűlésről szóló törvényről. Ehhez módosító is érkezett, amely lehetővé tette, hogy a képviselők a hivataltól kapott benzinkártyájukkal fizethessék ki azt az útdíj matricát, amelyet pár órával azelőtt lőcsöltek rá mindenki másra. Erről a javaslatról a házszabálytól eltérve tárgyaltak, amelyben minden frakció öt-öt percet kapott volna a felszólalásokra, végül ezt sem használták ki. Alig tizennégy perc alatt lement a vita előre borítékolható eredménnyel, és mégsem szakadt rájuk az ég: ők nem fizetnek, oszt jónapot.

A honmostohaapák-, és anyák kiszavazták magukat abból a VV-ből, amelyet Magyarországnak neveznek, és amely – mint tudvalévő – olyannyira jobban teljesít, hogy mielőtt még ez a gyalázat megtörtént volna a közelítő éj leple alatt, tucatnyi új adót kapott a nyakába. Ezzel már negyven felé közelít a nem megszorítás kormányának olyan új bevezetett, megszavazott adóneme, amely nem a lakosságot érinti, és amitől jó lesz nekünk. Ettől az útdíjtól is, amit egyébként az Unio kényszerített ránk orbáni olvasatban. Az értünk éjt nappallá téve dolgozó képviselők azonban mazochisták, nem akarják, hogy jó legyen nekik, ezért inkább nem fizetnek. Ez az ő Golgotájuk.

10868009_10152849075623467_9147576679306128968_n

De nem is ez a lényeges igazán tegnapról, az ilyeneket már úgy rázza le magáról a ’zember, mint kutya a mocskos vizet. Azt azonban már nem nézheti jó szívvel, hogy első és egyetlen embere látványosan, elementáris erővel éhes. Elfogyhatott a fesztiválokon töltött kolbász, vagy Anikó folytat másfajta életformát, ezért nem csomagolt se reggelit, se tízórait hites urának, ez nem tudható. Majd Harrach bádogbános fölfejti a rejtélyt vasárnapi ráérő idejében a Tesco parkolójában malmozva. Addig is, a mi kedvenc miniszterelnökünk a kamerák előtt Semjén panchával együtt zabálta be azt a csokit, amelyet a tüntetők küldtek be teljesen más okból a VV t.ház villába.

A Kossuth téren a létüket féltő dohányipari dolgozók ingyencsokit osztottak volna a képviselőknek, kérve őket, hogy ne szavazzák meg az állásukat veszélyeztető törvényeket. Ezeket végül Varju László DK-s képviselő vette át és osztotta szét a parlamentben. A csokik papírján családi fotók szerepeltek, a hátoldalukon pedig a következő üzenet: “Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!” Nos, ilyen csokit tömött két pofára Orbán, miután azért alaposan megszavazták a gyalázatot, és a kezük közben nem remegett meg egyáltalán.

kisfiu

Olybá érezhette magát ekkor az egyszeri állampolgár, mint a kommunista mesék gyereke, aki a kirakat üvegén keresztül bámulja, amint a dagadt gazdagok két pofára tömik magukba a krémest a fűtött cukrászdában, neki meg kuglerre sem telik. Hiába, az idő körben forog, ott vagyunk újra a tenger híján fehér lovon imbolygó ellentengernagy korában, vagy Semjén az Kolozsváron, tudja már a fene ezekben a zavarodott időkben, amikor egy Habony nevű titokzatos tanácsadó is megvillantotta nem létező jövedelméből vásárolt gusztustalan táskáját.

Ő a falakon kívül, a nép egyszerű gyermekei közt sétálgatott – míg tartótisztje odabent majszolta a csokit -, kezében pedig nem nejlonszatyor leledzett. A lazán himbált, bézs alapon kék mintás Gucci kézi- és laptoptáska éppen akciós, az eredeti 2100 dollár helyett most 1469-ért lehet hozzájutni, azaz mai árfolyamon 520 ezer helyett 364 ezer forintért. Azt nem tudni, Habony mikor vette, ám biztosan igyekezett spórolni, de így is sikerült leköröznie Rogánt, akinek elhíresült Loius Vuitton táskája mindössze negyedmillióba került. A habonyi táska azonban üresen maradt, a kinti csoki már rég elfogyott, mire odaért, ezért Árpi lazán, fütyörészve elhaladt az ámuldozó tüntetők előtt, akik azt gondolták: ó, hogy vetnének téged a mókusok elé. Ebben maradtak, és hazamentek a legények.

16022_Huszti_IstvanIndex_hu

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!