Sunyítva ítél halálra a rendszer

Elöljáró beszéd: a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság kongresszusa alkalmából rendezett tájékoztatón Ruzsa Ágnes, a társaság elnöke azt mondta, három-hat hónap is eltelhet a daganatgyanú és a részletes, korrekt diagnózis között, ami jelentősen csökkenti a betegek gyógyulási esélyeit. Ennek döntően a CT- és MRI-vizsgálatok, valamint a molekuláris diagnosztika alulfinanszírozottsága az oka.
20120913-gyogyulj-a-korhazi-noverek-es4
Magyarországon, amely a lehető országok legjobbika, és még jobban is teljesít, mint az tudvalévő, nem életbiztosítás betegnek lenni. Ez amúgy nem nagy újdonság, az viszont igen, hogy a közismert és okkal rettegett várólisták már a daganatos betegek esetében is megjelentek. Így, miközben a friss házasok januártól ötezer forintot kapnak, hogy sokasodjanak a nemzet épülésére, aki abba a szerencsétlenségbe esik, hogy rákos lesz, egyre nagyobb eséllyel néz szembe a halállal, és ez az állapot a hátrafelé haladás ékes bizonyítéka. Mutatja, miként rohad szét minden, az egészségügy is, olyan szintre süllyedve, ami életekbe kerül, és ez maga a gyalázat.

Miközben a regnáló hatalom azzal foglalatoskodik, hogy Szijjártó futsalcsapatát szinte egy az egyben foglalkoztassa a külügy, meg stadionok emelkednek horribilis pénzekből, a rendszer lehetővé teszi, hogy emberek azért haljanak meg, mert nincs pénz kivizsgálni őket. Hónapokat is késhet ugyanis a daganatos betegségek diagnózisa és kezelése azért, mert nem jut elég pénz a szükséges vizsgálatok időbeni elvégzésére. Csak a molekuláris diagnosztikai vizsgálatokból évi több százmillió forint értékűt maguk az onkológiai centrumok finanszíroznak, de ha nem vállalnák ezt a veszteséget, még többen halnának meg rákban Magyarországon, pedig hazánk helyzete már így is a legrosszabb az EU-n belül.

Míg 2013-ban mintegy kilencszáz millió forintnyi értékben végeztek el molekuláris diagnosztikai vizsgálatokat az állami rendszerben, addig idén az erre előirányzott éves keret mintegy kétszázötven millió forint volt csak. A különbözetet a diagnosztikai központok finanszírozták, ám erre hosszabb távon képtelenek. Márpedig létkérdés, hogy elegendő pénz legyen a molekuláris vizsgálatokra azért is, mert a célzott terápiás gyógyszerek esetében már a forgalomba hozatali engedélyében előírják, milyen molekuláris vizsgálatok elvégzése esetén lehet alkalmazni az adott terápiát. A szakma képviselői nyomatékosan kérték, hogy az ilyen célzott hatású készítmények támogatásba kerülésekor egyben a megfelelő diagnosztikai lehetőséget is teremtsék meg.
27083_varolista
Kérhetnek ők akármit. A rendszer temérdek bűne közül nehezen megállapítható, hogy melyik a legnagyobb, de ha fajsúlyozni lehet, akkor ez bizonyosan benne van a top tízben. Voltaképp látensen halálra ítélnek magyar embereket csak azért, mert egy diagnosztikai vizsgálatot nem lehet látványosan többször felavatni és átadni. A vizsgálatot nehéz nemzeti köntösbe öltözetni, és a jelek szerint ez a terület meglehetősen szűk lehetőséget ad a lenyúlásra és a mutyira, ennek megfelelő súllyal is kezelik, sehogy. Furcsa ez? Ma már nem, csak jó tudni arról, hogy a rezsim hogyan viszonyul állampolgáraihoz, ha betegek. Ezt mutatta már a rokkantakkal való bánásmód is, most a kalapba kerültek a rákkal veszélyeztetettek. Egyre inkább kitetszik, hogy itt mindenki csak „annyit is ér” a klasszikus szerint. Aki gyámolításra szorul, indulhat a lecsóba. Ez a NER.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum