Valami nagy házat kéne venni

Százhatvanhét millió forintért vásárolt magának házat Dunakeszin Szijjártó Péter, és nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Az újszülött külügyminiszter azt mondta: nyolcvanmilliót saját, tízet felesége megtakarításából adtak bele a házba. Harminchárom milliót az ő, tízmilliót a felesége szülei adtak ajándékként, harmincnégymillió forintot pedig a szüleitől kapott kölcsönbe, ezt vissza kell fizetnie. Reményei szerint a másik dunakeszi ház eladásából lesz erre fedezet. Ez olyan kacifántos pénzügyi történet, hogyha NAV lennék, máris bemondanám a piros ultit, de nem vagyok az. A külügyek friss, zselés hajú mindentudója és komasága így zavartalanul élhet tovább, mint Marci Hevesen.

200PX-~1
Kitetszik, hogy burokban jött a világra a mi új külügyérünk. Hogy önmaga agyon tudta spórolni magát úgy, hogy semmit sem dolgozott a mikrofon-állványságon kívül, az is egy szép mese. Meg az is, hogy ezzel az intellektussal miniszter lett, ez a történet-karrier is a Seherezádé köreibe tartozik, de mindegy. Ugyanis már bizonyított, még az esküt sem tette le, mégis van két öngólja, amely mostanság sántikáló futsalosként azért zsenánt. Szembe találkozott Clintonnal és Obamával, most pedig ébredhet rá arra, milyen pályára küldte a tábornoka. Még a damaszkuszi vágta elején tart, hagyjuk göcögve végigmenni rajta.

Ez is lényeges elem, hát hogyne volna az, de más szúrta ki rövidlátó szemem. Az jelesül, hogy ez a jóember úgy viselkedik a hirtelen reá szakadt paradicsomban, akár a koszlott agyú celebek és jobb sorsra érdemesült hiphop sztárok a smukkjaikkal, meg a limuzinokkal. Nem tudja, hová tegye a pénzét, így kastélyt vesz, hogy abban kergetőzzön kedvesével. Mindez sajátos nívót takar és mutat. Csodálkozni persze nincsen mit, zselézett sérójú külügyért sem látott még a hon, sem olyat, aki palotákba költözik, de ez kódolva van a maiakban.
homeless-vote

Mészáros Lőrinc sem fogja vissza magát, a Balaton mellett vett bungalót, szintén lakótelepnyi méretűt, de ő legalább saját jogon, hiszen böcsületesen lopta meg a rávalót. Viszont szégyelli, ez okozhatta, hogy a palotáját gazdasági épületként aposztrofálta, a díszkertet meg legelőként, azt hiszem. Mi itt a telepről azért elábrándozunk azon, hogy mire ez a játék? A házak nem szaladnak el, Rogánéról is kiderült, hogy képes naponta új szobákat szülni, előbb-utóbb úgyis minden napvilágot lát, s hogy következménye nincs, az csak az ország baja.

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani, mondta még a kőkorszakban – azt hiszem – Lendvai Ildikó, és milyen igaza volt. Ezek a maiak nem akarnak tisztességesnek látszani, ők hivalkodni kívánnak. Miskolcon is beleszaladt a helyi gauleiter egy kimagyarázhatatlan igensok milliós családi fészek vásárlásba megmagyarázhatatlan forrásokból, a párt kimentette persze, ahogyan azt is lenullázták, hogy utat építtetett a viskóhoz. Ez bevett szokás mint köztudott, a főnökük a lánya lagzija miatt aszfaltoztatott. Így megy ez. Mindezeken túl – mert az igazi gané már fel sem tűnik – annyi nagyvonalúság lehetne ezekben az alakokban, hogy csöndben viselik a hirtelen rájuk zúduló milliókat, de nem. Nekik muszáj beleköpni a levesbe, és igazából ebből tűnik ki, hogy honnan jöttek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!