Az utcán élő számkivetett embereknek most már az sem engedtetik meg, hogy szavazzanak az önkormányzati választáson. Nem tehetnek egy rohadt ikszet akármelyik név mellé, amelynek hordozója netán előbbre vihetné a dolgukat ’tökmindegymelyik település első embereként. Polgármesterként, ha úgy tetszik. Hogy ne a kukából kelljen kinyerni a létezéshez szükséges kalóriákat, mielőtt magába fogadja őket a balzsamító utcai pad. Nincs beleszólásuk a köz életébe, mert a paragrafusok szerint nem tartoznak a szürke masszába. Ilyképp, a jogi dogma szerint akár meg is dögölhetnek, akár éhen, akár szomjan, vagy a mínuszok által, oly mindegy ez a fölső tízezernek, és a vergődő középszernek, amely réteg egy szempillantás alatt kerülhet a szemetes edények mellé, csak ezt még nem tudja.
A nincstelenekkel, a megalázottakkal nem tud mit kezdeni a NER, ezért kitaszítja őket. Nem is oly rég kriminalizálta a hatalom a csőlakókat, amely rendeletek miatt elemi erejű fölhorgadások voltak, és mint ilyenek el is haltak a hajnali kakasszóra. Olyan itt minden ordítás, mint a „Függetlenség napja” elnevezésű filmmicsodában, amikor is az ellenség megtörésére indított rakéták lepattantak a hódító űreszköz valami scifi baromságáról, de nem is ez a lényeg. Ilyen ez a magyar élet, a beavatottak és végrehajtók begubóztak a saját kis világukba, oda kívülről az atyaúristen intelmei sem jutnak be. A hontalanok problémáját seperc alatt lerendezték, rendészeti problémát kreáltak a túlélő túrán részt vevő alanyokból. Ha utálják őket, meszes szívük joga, de a választás lehetőségét kiiktatni a forgatókönyvből nem komilfó, nem európai. De hiszen is, vigyázó szemünk immár Azerbajdzsán felé kancsalít.
Viszont a kurvaság csimborasszója még nem is ez. Az aligmagyar, félig, vagy annyira se honpolgár nem döntheti el, hogy mit szeretne még egy ótvaros padon kívül, amire vágyik a mája. Derstegelen holland nyugdíjas, aki pedig megvette a szívcsakrás magyar földet, vele együtt pedig egy viskót is itt az Antillák bambuszháza helyett, tevőleg járulhat hozzá Pista bácsi megválasztásához a faluban, mert ott él a tornácon, miközben sorsosunk a tehenek alól figyeli a világ folyását, és még ez sem igazán moslék. Élnek magyarok a lebontott dróton túl is, tán haza is jönnének, de éppen – mondjuk – tudni szeretnék, ki irányítja a dolgokat, és mifelé tendál az egész, ha hazajönne, mi vár rá? Na, ők se szavazhatnak. Mi közük hozzá. Dögölnének bele a Londonjukba, véli a kormányzattal egyetemben az őt megválasztó nemzetinagymagyarjobbanteljesítőbékemenetelő gömböleg, eeehhh. Az a baj, hogy immár csak erre telik, a lemondó legyintésre. Nem tudom, mi lesz ennek a vége.
Vélemény, hozzászólás?