Lassan, a kertek alatt történik valami ebben az országban, amelyre a nyári lázban senki sem figyel. 311.31: ennyi forintot kóstált ma reggel hat órakor az euró. Kardunkba kell dőlni emiatt? Ugyanmá, hetek óta ott lavázik 310 körül. Amikor először érte el a 310-et, akkor volt hírértéke a dolognak, visított vett malac módján az egész közgazdász gárda, aztán belefáradtak, ami nincsen jól. Erre megy ki a játék: ha nem megy erőből, sikerül majd a türelem és beletörődés megroppantó súlyával demenciába hajszolni az egész országot. Hol van a tavalyi hó? Sehol sem, ki emlékszik már arra, hogy azeeemúttnyóc buktájakor kettőhatvanat kóstált a valuta, amelyet annyira áhítunk(tottunk), ámde sohase lesz nekünk már olyanunk, ez kétszer kettő, és nem orbáni módra. Ő mondta egy delíres augusztus huszadikán, hogy “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Ollé.
Kikeveredve azonban a hülye közmondások, budiból kihúzott álidézetek emberének bűvéből nem ártana mérleget vonni, mert érdemes a valutás országban. Most épp ez a fő vonal, a hitelesek megmentése, ha belerokkannak a bankok akkor is, csípőből. Nem lenne erre szükség, ha nem lett volna azeeemúttnégy. Mindjárt a nyitánynál, 2010 nyarán olyan kijelentéseket tettek az alhülyék, amely miatt az euró seperc alatt ellódult olyan pályára lépve, hogy azóta sem tudja befejezni a száguldást, mintha Porsche szerelem lenne. A mese meg folytatódott oly kitartóan, hogy szép lassan nem volt hírértéke annak a szarnak, amit azóta is kavarnak. Nem kellett volna a világot kiforgatni a sarkaiból devizahitelesileg, ha csupán megőrzik a Bajnai által átadott árfolyamot, de nem ment. Nem is akarták nagyon, shortolással szépen lehet keresni ugyanis, elég csak röpke pillantást vetni új uraink vagyonbevallására, amelyekben hömbölögnek a sokmilliók, az ingatlanok, földek, egyebek, amit ne irigyeljünk mi láthatatlanok, nekünk nem jár a manna, ők meg bizonyára a belüket dolgozták ki érte, kirielejszon.
Hanem a magyar lélek, ez a bűvös, kiismerhetetlen valami, amellyel mindent meg lehet tenni, csak türelem kell hozzá, úgy tűnik. Annak idején, amikor volt még némi élet ezen a földön, megbénította az országot a virtus, mert fölment a benzin ára, és nem utolsó sorban azért is, mert a plebs arra is rájött, hogy hazudnak neki. Azóta eltelt huszonöt év, és ennyi idő elég volt, hogy minden fölhorgadást, annak még a csíráját is kilúgozza a lelkekből. Legyintünk már, ha a benzin ára négyszázvalamennyi körül mozog pár forintot, elmulasztottuk az ordítás jogát, amikor meglódult, és beláthatatlan messzeségbe hagyta a taxisblokád ötven forintját. Legyintünk, ha az euró, amely megfojt minket, elhagyja a háromszáztízet, hiszen hetek óta ott billeg körülötte, és mégsem halt bele senki. A hazugságot meg már észre sem vesszük, mert ez egy ilyen világ, kialakítottuk magunknak.
Így játszik velünk az idő. Oly dolgokat, amelyeket prüszkölve hessegetnénk el amúgy, a mindennapjaink bevett részévé teszi a megszokás. Mindez nekik szolgál, a rajtunk élősködőknek. Újabb etapban taposunk a fidesznyikek által vizionált húszból. Annyiból azonban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem ezer évre (vö: Hitler) terveznek, nekik elég ennek a töredéke is, nekem viszont ez is rohadtul sok, egyszerűen nincs ennyi időm. Viszont az ellenzéknek már megint csipásodik a szeme. Ugyan már, királylány, miközben elevenen falnak föl.
Vélemény, hozzászólás?