Végül kurva leszel

Zajlik a forradalom. A kurzus már azon dolgozik, hogy rendszerváltást hajtson végre a kultúrában, etalonná emelve a falusi falvédők nívóját. Ilyen körülmények között normális művészember hörög, ordít, vagy elhallgat, mások a szellemi prostitúciót tartják követendőnek, és valóban, ez prosperál. A zombiknak szánt gagyi szépen hoz a konyhára, Nagy Kriszta Tereskova úrasszony például eddig hat és félmilliót kaszált Orbán Viktor portréival, és nem szégyelli. Lehetett volna ő a mi Pussi Riotunk, mégse az lett, pedig figyelemre méltó akciókkal kezdett: egy kiállítását cenzúrázták túlzott pornográfia és vallásgyálázás miatt, még régebben beszólt Fábrynak és Gesztinek, de ő volt az is, aki nyolc éve virtuálisan odaszart a Parlament tövébe. Tán ezek után stílusos is lehetne, hogy most meg Orbánban utazik, a pörformansznak induló akció azonban túlgördült önmagán, és pénznyerő automatává vált. Ilyképp asszonyunk megkurvult, befeküdt a hatalom nimbusza által generált pénznek, furcsa mód megvilágosodott, de nem vált emiatt bódhiszattvává.

A kiállítás már javában készülődött, tudtam, hogy mikor lesz, azt is, hogy mi lesz a tematikája. Aztán a Fidesz–KDNP idén áprilisi újabb kétharmados győzelme napján valami bekattant, és attól kezdve csak arra tudtam gondolni, ami jön majd. Az ország, a kultúra, a művészet terén, de legfőképpen a saját életemben. Rájöttem, nincs más választásom, mint hogy Orbán Viktor-képeket fessek. Ezt ő egymaga nyilatkozta májusban, amikor úgy döntött, hogy prostituálja magát. A portré alapját, amelyből már több sorozat is készült, a miniszterelnök 2010-es kampányfotója szolgáltatta. Ezt turbózta fel a megvilágosodott, így már 114 darabot sikerült eladnia belőlük, és még mindig vannak megrendelései. „Hihetetlenül örülök ennek a sikernek, és köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Úgy gondolom, hogy akár karácsonyig is eltarthat ennek a sorozatnak a kifutása. Budapest után betámadnám a vidéken élő embereket a portréval, mert szeretném, hogy minél több helyre eljusson.”

Én, akit föltaszít a ló, méretes vidékiként csak egy dologért remegek épp, engemet ne támadjon be itt Szombathelyen. Öt perc világhír persze mindenkinek jár, Krisztánknak is, de ne az én rovásomra, ez nem komilfó. Kurvának lenni nehéz mesterség, megfontolást igényel, és van az a pénz persze, hogyne volna, ha a biznisz beindult. Nem tudni, hogy a kortárs művészet pufferje tartja-e most lázban az embereket vagy a miniszterelnök, Tereskova mindenesetre nagyot kaszál az Orbán portrékkal, tavaly ilyenkor még súlyos anyagi gondokkal küzdött, akkor azt mondta, munkája finoman szólva sem jövedelmező, most azonban csak ömlenek be a felkérések. Úgy tűnik, mindenki Orbán Viktorról akar képet magának. Már eddig is ötvenhétszer rajzolta meg a kormányfő portréját miasszonyunk, mindegyiket más kontextusban, mindegyikkel vetve egy hátast a mammonnak, ami az ő nagy baja.

Orbán amúgy helyes fickó szerinte, csak le kéne fogynia. A műalkotások, amelyek a szíveket dobogtatják, nem késztették egetverő teljesítményre az alkotót, mindegyiken egy arc látható ugyanabból a szögből, ugyanazzal a tekintettel, ugyanazzal a frizurával és vonásokkal: Orbán Viktor. Az arc nem változik, a mögé-, fölé- és ráfestett motívumok, színek és minták viszont igen. Az egyik képen Hello Kittyk kavarognak Orbán arca körül, a másikon csíkos ágyneműmintára került a miniszterelnök feje, a harmadikon a Szent Koronával látható. A hülyék meg veszik, mert nem látnak előre. Hamarosan ingyen adják, kötelező lesz feltenni az iskolákban a tábla fölé, a feszület mellé. Akkor fogunk csak röhögni igazán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum