Hétköznapi fasizmusunk

A péceli idősotthonban a korábban köztemetéssel elhantoltak sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert túl sok helyet foglaltak, és egy “Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai” feliratú márványtábla alatt közös sírba pakolt mindenkit, minden eltávozottat. Ezen lehet háborogni, ami jogos, de minek. Egyelőre nem vagyunk a Harmadik Birodalomban, ám ne aggódjunk, az irány jó, megérkezünk, ha el nem csesszük. Lehet ordítani is, ahogyan az illetékes minisztérium megtette kirúgva az idősotthon vezetőjét, sőt országos razziát hirdetve meg a hasonló műintézményekben, ami megint csak egy nagyon szép, veretes dolog. Biztosan sok minden kiderül, vagy nem. Mert az augusztusra befejezni kívánt vizsgálat teszem azt majd bizonyítja, hogy ez egyedi eset volt, és az idősfronton – nézz ránk Kádár atyánk – minden rendben van. Francokat és lónemiszerszámot. Ők is, a tömegsírba zúdítottak, meg mi is, te is nyájas olvasó csak annyit érsz: ennyit a regnálók számára.

Lehet, csakhát ez az anonim vállalkozó, hogy az ő lelke hogyan vált ilyen nemessé, azzal nem foglalkozik senki sem. Hogy van-e neki egyáltalán mamája, édesapukája, nagyik, dédik, és hogy jár-e hozzájuk a temetőbe egy szál virággal, azzal senki sem törődik, pedig ott leledzik a titok nyitja. Azzal sem foglalkozik senki, miként alakulhatott ki az ő sajátos lelke. Mindenesetre útmutatást kaphatott már, szellemi muníciót úgymond még évekkel ezelőtt a lézerestől, aki megtette az alapvetést: „Én soha nem szégyelltem, hogy mim van. Én dolgozok keményen. Én abban a miliőben nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként” – fejtette ki Lázár János 2011-ben.

Ennyi az életünk tehát az új Himmler szerint, és ez az ember akkora hatalmat kapott, hogy bármennyire figyelmen kívül hagyná a honpolgár lázáros lázári álmait, nem teheti, mert rákönyököl az életünkre. Most épp azt delirálta, hogy januárra minden határon belüli népek dolgozni fognak, azt ígérte, hogy 2015-től a kormány minden munkaképes magyarnak ad legalább közmunkát. Ez szigorúan véve azt is jelentheti, hogy egy éven belül két-hárommillió közmunkás rohangál majd Magyarországon.

Hárommillió annyit is ér emberrel számol tehát az almufti, amely tömeg szépen gyarapítja az eddig megalázottak és megnyomorítottak számát. A közmunkások ennyit is érnek: kétféle közmunkabér van, az egyik a szakképzettséget nem igénylő munkákra (idén bruttó 77 300 forint havonta, teljes, 8 órás munkaidőre), a másik a szakképzettséget igénylő munkákra (idén bruttó 99 100 forint havonta, szintén teljes munkaidőre). Itt minálunk a fajsúlyos többség kerül az annyit is ér státuszba. Annyit is ér a nyugdíjas, annyit is ér a rokkant, a rendőr, a tűzoltó, a tanár, az oktatásból kizárt tizenhat éves, a cigány, a buzi mind-mind csak annyit ér. Sebaj, ha van még olyan hozzátartozónk, aki jó erőben van, élhetünk a szociális temetés intézményével. Hetven évvel ezelőtt is sokak ásták meg a saját sírjukat tarkónlövés előtt. Annyit is értek azoknak a gyilkosoknak, és annyit is érnek nekik ma is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!