A nagy futballhazugság

A mai napokban az emberek nagy többsége egyszerűen hülye. Nincsen rá jobb szó. Valami titokzatos ok folytán az egész világ úgy képzeli, hogy ilyenkor, amikor futball VB-t rendeznek, a férfiember kivetkezik önmagából, és nem lehet vele szót érteni, mert beszűkült az agya valami gömbre, amit labdának neveznek. Nincs ez így, állíthatom, a nincstelen most is kukázik itt is, meg Brazíliában is, sőt: mindenütt. Az átlag meg porszívózik, mos, mosogat, gyereket nevel, éli a mindennapjait, amit kapott.

Valami más okból az is közkeletű a médiában – csak a magyarban-e, nem tudom -, hogy ezekre a napokra csak sör van, meg chips. Én magam egyiket sem szeretem, múlt éjjel, mivel rohadt meleg volt, beszoptam másfél liter jó hideg kólát, bár ártalmasabb, mint a sör, nem véletlenül áll extra adó terhe alatt, és nápolyit zabáltam hozzá, ezt nem tudom, terheli-e valami államnak nyújtandó extra bevétel-kiadás a részemről, és nem is érdekel.

Foci VB van, és akkor? Már régen kiveszett belőlem a lélek, amely vonzana hozzá. Épp holland-spanyol ment az egyik csatornán, mármint futballilag, amikor, épp akkor ismételték az NBA nagydöntőjének negyedik meccsét (Miami-Spurs), és bár láttam már, újból megnéztem, mert ott sportot mutattak. A javából, ahogy Leonard alázza védekezésben és támadásban is a nagyhatalmú LeBront, meg amúgy is, nem kellett azt néznem, hogy a futballban utazó milliárdosok kétpercenként csuláznak a gyöpre, ami bevett szokás, mintha már a darab része volna, úgy adják elő. Senki sem kivétel, mindegyik ezt teszi, a hetente milliókat zsebelő szupersztár csakúgy, ahogyan a magyar akadémiákról kikerülő suhanc. Legyen bár Felcsút, MTK vagy Illés, tök mindegy. Köpnek, és még a frizurájuk is ugyanaz rendre, mostanság a ’hitlerjugendes van nagyon divatban, mindenhonnan jól fölnyírt, a taréjon meg meghagyva, belőve pár liter zselével, hogy fölfelé álljon. De ez nem a hajdanvolt punkos irokézes forma, ez valami más, ez nem a kívülállást szimbolizálja, hanem azt, hogy trendi a gyerek. Ám legyen.

Azt mondják, hogy a futball a legnépszerűbb sportág szerte a világon. A hivatalos adat szerint 208 tagja van a futball nemzetközi szövetségének, a FIFA-nak. Csendben jelzem, a FIBA-nak (ami ugye a kosárlabdásokat tömöríti bolygói szinten) meg 213. Ennyit a népszerűségről, de nem azért irkálom ezt, hogy palávert kavarjak itt a két sportág között, ugyan dehogy. Csak a pénzmaffia miatt. A futballt nézi a pórnép, szereti, lelke rajta, de a baj az, hogy erre horribilis biznisz épül, ami megint nem baj, csak hát saját zsebre dolgoznak a mindenkori csókosok, mint az mostanság kezd kiderülni Katar okán. Na, ez a baj.

Foci VB van, lesz is, mert kell a cirkusz a népnek, ami amúgy most épp a rendező braziloknak nem igazán tetszik, de a glóbusz ájultan figyel. Sört iszik a reklámok szerint, chipset zabál, vagy bármi mást, és dől a lé különböző zsebekbe. Nos, ebbe a bizniszbe óhajt most beszállni országunk, igaz még kispályás módján, de a magunk pénzét azért megadva a csókosoknak. Világméretű cirkusz ez, ki kell venni a részünket belőle, ha már így követeli a haza.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum