Stadion-szimfónia

Egyfajta visszafogott futball hurráhangulat látszik ma országunkban, amióta átadták a stadionokat Felcsúton és Debrecenben, de úgy is fogalmazhatnék, hogy él még az újdonság varázsa. Bár nem egészen anyira. A cíviseknél két meccset rendeztek eddig, és mindkétszer tele volt az aréna. A megnyitón, a dánok elleni derbin, és bizonyosan tele lesz a hét végén is, amikor szinte száz százalékosan bajnokká avatják a Lokit. De hogy a szürke hétköznapokon mi lesz, azt Felcsút példája sejteti, ahol a giccses és hűbéri nyitóünnepség után annak ellenére sem mentek ki az emberek egy köznapi bajnoki meccsre, hogy a belépőket száz forintért vagdalták a szurkolókhoz. Orbán szempontjából azonban mindegy, azokon az eseményeken amelyeken maga is megjelent, tele voltak a stadionok, ergo beteljesülni látta igazságát, hogy erre van igénye a népnek, és valljuk be, a lezajlott két választás is azt igazolja, tényleg ez a szint kell a magyarnak, pedig csak a felszín fecseg. A magyar futball még mindig, és a jelek szerint még jó sokáig rohad és rohadni fog, stadionok ide vagy oda.

Pedig Orbán számára a szellemi teljesítmény csúcsa a labda rugdosása, ugyanis azt is kifejtette, hogy ez az a sport, ami a legtöbb gondolkodást igényli, és mi magyarok erre termettünk, ilyen felfogás mellett pedig nem csoda, ha erre a területre számolatlanul mennek el az adóforintok. Az efféle hülyeségben hű társa Szöllősi György, a felcsúti akadémia kommunikátora, aki a Magyar Naranccsal került párbajba az ügyben annak idején, és kurvára rosszul jött ki belőle. Ilyeneket bírt állítani a csatában: „Legsikeresebb kulturális termékünk a foci. Ráadásul a futball mélyen gyökerezik a magyar hagyományban, a magyar kultúrában, a legnagyobb nemzetközi hatású és legsikeresebb kulturális termékünk a huszadik században a focink volt. Vagyis végtelenül primitív és ostoba megközelítés kinevetni, leköpni a magyar futballt csak azért, mert eredménytelen, züllött, kétségbeejtően rossz.”.

De tessék csak ízlelgetni az utolsó mondatban rejlő Freudot még egyszer: „…végtelenül primitív és ostoba megközelítés kinevetni, leköpni a magyar futballt csak azért, mert eredménytelen, züllött, kétségbeejtően rossz…”. Ehhez nem kell kommentár, ahhoz azonban igen, hogy a kultúra azon részei, amelyek nem a futballból állnak, mi a jó francért nem érdeklik miniszterelnökünket, mert láthatóan szarik rá, azt rábízza gépezetére, amely felettébb hatékonyan működik, ilyen eredménnyel: „Én évtizedek óta népzenélek amatőr szinten. Eddig nem volt gáz, de most mindenki jobbikos pozőrnek, vagy Fidesz seggnyalónak tart. Mert ugye magyar csak akkor vagy, ha a két segg közül ezt az egyiket nyalod. Ezt is köszönhetem a jobboldali kultúrkampfnak. Pedig én csupán imádom a magyar népzenét.”

Hajnalban – amikor szokás szerint – kirúgott magából az ágy, gyalogolni kezdtem a világhálón, és valahol – már nem tudom mely írás kapcsán – találkoztam ezzel a kommenttel, amely hanyatlökött, és ha amúgy nem lettem volna már eddig is teljesen tisztában, milyen lelki szegénységbe igyekszik taszítani minket a Fidesz-egyház, ezek a mondatok kávé helyett is az éberlétbe húztak, miközben arra is rámutattak, annyira szétszakadt itt minden több év „eredményes” működéseképpen, hogy már mindenki gyanús. Az egyik oldal liberálbolsevik buzi, a másik rovásírásos, máriaországos tajparaszt, és mint a kommentből kiderül, arra a szintre léptünk, amikor a népzene szeretete Orbánhoz taszít, a külföldön elért magyar siker pedig zsidózást vált ki. Azaz, eluralkodott a relativizált életérzés és nyomában a nihil. Érik a gyúmölcs, kormányfői szintre igyekezve egységesíteni az országot, ez pedig egyfajta lelki szegénységet ró a magyarra.

Orbánnak az utóbbi évtizedben már csak a dakota közmondások idézésére futja. Hozzá a kultúra csak a legtávolabbi értelmében áll közel, az neki a valami, amit az emberek csinálnak: focit, kolbász- és pálinkafesztivált. De még Wass Albertet és Nyírőt sem olvassa, nemhogy kortársakat. Színházban sem igen láthatták őt, és csak a jaj-de-híres-biztos-jó Cézanne tárlatát nézte meg, főleg szuvenírt bevásárlandó, másra aligha emlékszünk. De ez talán nem volna baj, ha jól kormányozna (elődei sem voltak épp kultúrbuzik, a kormányfők közül műveltségben csak Antall József emelkedett ki), de hát annak megítélése is – maradjunk most annyiban – enyhén kétséges. S ha megszólalnak, ő is, drága barátai is, csak azt tudják szajkózni: keresztény Európa.

Ez a folyamat önérlelő, a vezér és az általa megbolondítottak összekacsintása. Egy ilyen csoport zárt alakzat – mint ahogyan lassan az egész ország katonás rendbe sorakozik –, kialakul a közös hamis tudat, és ebbe kívülről képtelenség beleszólni. A mostani választások eredménye és az előtte történtek azt mutatják, hogy a magyar társadalom elérte ezt a tragikus kollektív tudatállapotot. Az a legszomorúbb, hogy ilyen helyzetben az épen maradott agyak gazdái nem tehetnek semmit, hiszen oly mértékű agysorvadás veszi őket körül, amely lehetetlenné tesz minden józan szót. Arra kell várni, arra lehet számítani, hogy a megalázottak és megnyomorítottak valamikor öntudatra ébrednek, mert tetszik vagy sem, végül is ők döntenek el mindent.

De a gépezet már rég beindult, a kormány egyrészt maximálisan koncentrálni akarja az állam hatalmát, másrészt harcot vív az értelmiség függetlensége ellen. A kormánynak csak az a történelemfelfogás felel meg, amely kiszolgálja a politikai érdekeiket, azaz megnevezi az ellenséget a volt kommunista párt utódaiban. Folyik a kultúrkampf, az agymosás, amelynek az elmúlt ciklusban jól kivehető állomásai voltak. Címszavakban: oktatás, színház, film, média, képzőművészet, és a többi, részletezni az e területeken történteket immár fölösleges, a maradék európai gondolkozású többség folytatja egyre reménytelenebbnek tűnő harcát a lehúzó mocsárban, ahol aki kiáll az agymosottak Horthy-érát idéző száz éve is avult világlátása ellen, az most már csípőből és egyszerűen buzi, semmi több. Erről értekeztem két napja is Buziország című firkálmányomban, azóta nagy örömömre Kulka János ismét megszólalt a mai kultúrpápa, a bomlott agyú Kerényi Imre ellen, nyílt levelet intézve Orbánhoz.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kerényi Imre egykori rendező, az Ön személyes megbízottja a napokban a Keresztény Színházi Fesztiválon egyebek mellett a következőket mondta: „Fel kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc, ez a buzilobbi tulajdonképpen. Az egész opera, operát, a nemzetközi operavilágot, filmvilágot, mindent át- meg átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot ez ellen.”

Az Ön közvetlen munkatársa nem először buzizik nyilvánosan, és nem először teszi ezt nyilvánosan, következmények nélkül. Homofób, a gyűlöletbeszéd határát súroló kijelentései miatt Ön mindeddig nem mentette fel tisztségéből, de még csak el sem marasztalta. A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott közszereplő, szavai a közbeszédet tematizálják. Mik azok a magyar kulturális értékek, amelyek megőrzésére és fejlesztésére hivatott? Alig hiszem, hogy a homofóbia köztük lenne. Az a tény, hogy Ön mint a megbízott úr közvetlen felettese, eltűri ezt a hangnemet, két dologra enged következtetni: Kerényi Imre megnyilvánulásai az Ön tetszésével is találkoznak, sőt, azt sem bánja, ha ez a beszédmód a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek” részévé válik.

Szeretném hinni, hogy tévedek.

Magyar állampolgárként arra kérem Önt, határolódjon el nyilvánosan Kerényi Imrétől, mutassa meg, hogy 2014 Magyarországán, Európa közepén nincs helye annak, hogy közszereplők harcot hirdessenek, uszítsanak a társadalom bármely része ellen. Ön néhány napja egy interjúban úgy fogalmazott: „Aki nem vállalja a vitát és nem áll ki magáért, az balek, az lúzer.” Sem balek, sem lúzer nem vagyok. Várom válaszát alábbi kérdéseimre: meddig mehet el az Ön személyes megbízottja mások nyílt megbélyegzésében? Mennyiben ért egyet kijelentéseivel? Milyen lépéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon a közbeszédet az Önt képviselő közszereplők ne csúfíthassák el, ne ejthesse azt túszul a gyűlöletbeszéd?”

Irigylem Kulkát bátorságáért, egyben féltem, hogy mikor lesz belőle Kertész Imre, de azt is tudom, hogy levelére választ sohasem kap, és azt is, hogy semmi sem fog változni ebben az országban jó ideig, hacsaknem még rosszabb irányba. A kultúra irányítása immár nem is a Fidesz, egyenesen a Jobbik keze felé csúszik, beláthatatlan következményeket vetítve előre, miközben táboruk nő, és az elmúlt négy évben kialakult a Fidesz-nek megfelelő embertípus is, mondhatni, kitenyésztették, a tömeg egyre jobban hasonlít vezérére gondolkodásában.

Amúgy ezt az embertípust azt ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére.

Egyelőre igen. Folytatódhatnak majd a stadionavatók, amikor újra lehet szalagot vágni, mint ahogyan hónapok óta avatunk. Mindent, a lóhugyos biszbaszt is, mert mindent föl köll avatni. Ám nem tudom, mi lesz a jómunkásemberekkel, akik tesznek is valamit, úgymint felépítik ezeket a szarokat. Legközelebb a Fradi következik, amely építmény még nem piramis, de még lehet, ha el nem basszák.

Visíthatunk itt, köztük magam, semmi sem fog változni, Orbán alszik, szájából nyál csorog, miközben stadionról, kolbászról és ötven liter pálinkáról álmodik, mint a nyomor.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!