A tökös üstökös: Bayerok

Most mégis, nem nézhetem bűntelen, ami itt folyik, ezért megidézem, ami volt, mert ugyanaz van, jön a Bayercsótány, és virul.

Embertársunk külsején élcelődni illetlen dolog, ám most mégse állom meg, hogy meglátásomat közzé ne tegyem. Gyarapodnak a fijúk. Azt már megszoktam, hogy Orbán tolja maga előtt a hasát, hiszen dolgos dologtalanságában, kolbászokat töltve a végeredmény borítékolható volt. Ötven fölött a jómagyar férfiember megmutatja, hogy az asszonynépek azé’ húzzák meg magokat, meg a madzagot a terülő kékfestő perdülő szoknyán, hamá, is. Ugye.

Gyarapodik ez a mi folytonos miniszterelnökünk, nem tehet róla (mi se), jó étvágya van a galambomnak, jut is, nem marad is (nekünk). De vannak haverjai is (nem mi), akik szintén gömbölödnek. Például a Bayer néven anyakönyvezett ember(szerű lény), aki a minap nyilvánult meg az egyik közutálati médiában, mindegy, mit, de a jelenése az ütött, mit ne mondjak, alig fért a képernyőre, akárha a főnöke. Pedig azt hihetné a ’zember, hogy a sok vonulástól, gyaloglástól csak acélosodik, de nem. Hasat növesztett maga is, jókorát, mint Döbrögi, télleg. Mindez lényegtelen, és mindez szimbólum is egyként.

Innentől persze érthető az, hogy a többieket, a ’jómagyarokat óvják a sorstól, hogy ne hajazzanak önnönmagukra, és ezért tesznek is nagyon. Már régóta. A tököm kivan, amikor főzöm a babomat, hogy legyen bennem annyi kalória, ami életben tart, és szalonnavég helyett ételízesítőt teszek bele, hogy valami ’fílingje azért legyen a csomagnak, de annak is betesznek a dagadtak, akik nem babot zabálnak.

Több mint 44 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe az egészségre károsnak ítélt élelmiszerek gyártói a népegészségügyi termékadó bevezetése óta. A legtöbbet, 22,7 milliárd forintot az előre csomagolt cukrozott készítmények – például különféle cukorkák, nápolyik – után fizették be a gyártók, és bár az adónemet chipsadónak is hívják, a sós snackek előállítói csak a második helyen állnak a maguk 7,3 milliárdos befizetésével. A harmadik leginkább sújtott termékkör az ételízesítőké, amelyek után eddig több mint 6,7 milliárd forintot róttak le előállítóik.
Mindig tele volt a zacskóm, amikor anyám ételízesítőt írt fel a bolti listára, mert tudtam, hogy megnyomja a számlát, de fogalmam sem volt, hogy az aranyár emiatt is van, hogy a rezsimet így fizetem vissza. Pedig igen. Meg persze a zsömlében, a kenyérben, a farhátban, a kutyafaszában, mindenben. Ha rezsit csökkenteni kék, akkor a távhős számlám mutassa azt, hogy nem volt tél. Nem mutatja. Hollárió, nagyhasúak. Sárga, narancssárga, zöld vagy lila csekkek tudói: még élnek emberek a kárpáti havasokon innen is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum